Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Téged is érdekelhet -

 

 

 


 

Szerény megélhetés - mennyi pénz kell ma ehhez Magyarországon?

 

2012.02.23. Forrás: Menedzsment Fórum

 

 

A nemzetgazdasági miniszter szerint ma 47 ezer forint elég a szerény, de biztos megélhetéshez. Az mfor.hu ennek apropóján annak próbált utánajárni, hogy valójában mekkora összegből lehet szerényen megélni.

Az mfor.hu ennek apropóján nem azt kívánta megvizsgálni, hogy mire elég a 47 ezer forint, sokkal inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy a jelenlegi körülmények és árak mellett mekkora összeg szükséges a szerény megélhetéshez. Kalkulációnk során csak a legszükségesebbeket vettük figyelembe, úgymint étkezés, lakással kapcsolatban felmerülő költségek, gyógyszerkiadások, ruházkodás, valamint közlekedési díj. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy telefon, kábeltévé, valamint internet előfizetési díjával szándékosan nem számoltunk.

Egy főre közel 65 ezer forint

Az élelmiszerre szükséges összeg kiszámításánál egyszerű dolgunk volt, hiszen az Országos Élelmiszer- és Táplálkozástudományi Intézet meghatározta a felnőtt szervezet számára szükséges havi élelmiszerminimumot, mely a hústól a tejterméken át a zöldségekig összefoglalja a minimális mennyiségeket. A KSH adata szerint az élelmiszernormatíva pénzben kifejezett értéke 2010-ben 21 375 forint volt, mely az infláció mértékével korrigálva jelenleg 22 359 forintot jelent. Tehát ahhoz, hogy egy felnőtt szervezet egészségesen tudjon működni, havonta ennyi összeget minimum élelmiszerre kell szánni.

Következő nagy tétel a lakhatással kapcsolatban merül fel havi szinten. Ebben az esetben igyekeztünk egy kis alapterületű lakásra vonatkozó átlagos összegeket meghatározni. Ennek alapján átalánydíjnak is megfelelő 10 ezer forintot számoltunk a fűtésre, a KSH adata alapján 13 700 forintot vettünk közös költségnek, mely a vizet is tartalmazza és 6000 forintos áramszámlát vettünk figyelembe. Ez azt jelenti, hogy rezsiként 29 700 forintot kell kiadni. Abban az esetben, ha bérleményről van szó, melyet a költségtakarékosság jegyében megoszt valakivel, akkor fővárosi viszonylatban egy alacsonyabb árfekvésű ingatlannal számoltunk, melynek a bérleti díja havonta 45 ezer forint (egy főre 22 500 forint esik) – bár ennél jóval drágábban is találhatók albérletek, kalkulációnkban is szerettük volna hűek maradni a „szerény” jelzőhöz.  Ha vidéki – például egy nyíregyházi minigarzonról kell beszélni, akkor 35 ezer forintot számolhatunk bérleti díjra. Szerencsésebb a helyzet akkor viszont, ha saját lakással rendelkezik az illető, hiszen a bérleti díjjal nem kell számolni.

A fentiek tükrében egy fővárosi, albérletben élő személynek havonta 37 350 forintot kell kiadnia a lakhatással kapcsolatban, míg egy vidéki személy ugyanebben az esetben 32 350 forintot költ (a lakás bérleti díja, valamint a közös költség, áram- és fűtésdíj felezése miatt). Akkor pedig, ha saját lakásról van szó (melyhez tegyük fel öröklés útján jutott hozzá), a felmerülő kiadás 29 700 forint, hiszen ebben az esetben nem feleződik a rezsi.

Mindezek mellett számolnunk kell a közlekedés költségével is, mellyel kapcsolatban a költségcsökkentés és a takarékosság jegyében úgy számoltunk, hogy a tavaszi, nyári, őszi kedvezőbb időjárási időszakban kerékpárral, illetve gyalog közlekedik az illető, tömegközlekedést pedig csak télen, illetve a kedvezőtlen időjárású napokon vesz igénybe, így havi átalányban 5000 forintot számoltunk erre. Ezen felül szintén átalányban 500, illetve 2000 forintot számoltunk gyógyszerekre, illetve ruhákra, mivel ezek nem minden hónapban felmerülő költségként jelennek meg.

Ha összeadjuk az élelmiszerre szükséges 22 359 forintot, a lakásköltségeként felmerülő 37 350 forintot, valamint a közlekedés, ruházkodás és gyógyszerek átalányát, akkor az mfor.hu kalkulációja szerint a mai árviszonyok mellett 67 209 forint szükséges a megélhetéshez Budapesten – vidéken ez 62 209 forint. Ha pedig mentesül a bérleti díj fizetése alól a saját lakás miatt, akkor 59 559 forint szükséges minimálisan a megélhetéshez.

Két szülő és két gyerek

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy egy kétgyermekes család esetében hogyan alakulnak a kötelező kiadások. A lakást illetően fővárosi viszonylatban egy valamivel nagyobb alapterületű panellakást vettünk alapul, melynek 50 ezer forint a havi bérleti díja (vidéken 40 ezer forint), áramra pedig 7000 forintot költöttünk el. A gyógyszerátalányt 2000 forintnak, a ruhaátalányt pedig 5000 forintra emeltük, a közlekedéssel kapcsolatban felmerülő kiadást pedig a duplájára, 10 ezer forintra növeltük a korábban már leírt elmélet nyomán, illetve itt már lehetőség van arra is, hogy az egyik szülő havi bérletet vegyen. Új költségként merül fel a gyermekétkeztetés költsége, mely részben az óvodai, vagy iskolai ebéd díját jelenti, ami 2010-ben a KSH szerint átlagosan naponta 324 forint volt, ezt a 3,9 százalékos 2011. évi inflációval korrigáltuk és 354 forinttal számoltunk. (Havi szinten 21 munkanappal számolva 14 826 forintra jön ki egy gyermekre). Emellett az OÉTI által számolt élelmiszerminimumot is figyelembe kellett venni, ám ennek 17 359 forintos összegébe belevettük az iménti közel 15 ezer forintot.

A fentiek ismeretében egy kétgyermekes családnak 79 436 forintot kellene költenie élelmiszerre, 80 700 forintot kell kiadnia a lakhatással kapcsolatosan Budapesten, ehhez hozzájön még a 17 ezer forintos ruha, gyógyszer, valamint közlekedési átalány, így összesen 177 136 forint szükséges, ami két szülőre leosztva személyenként 88 568 forintos nettó jövedelmet igényel. Abban az esetben, ha egy vidéki, 10 ezer forinttal alacsonyabb bérleti díjjal számolunk, a teljes kiadás is ennyivel csökken, tehát fejenként 83 568 forintos hazavitt összeg szükséges a szerény megélhetéshez. Szintén nagyságrendekkel jobb lehet a helyzet, ha saját ingatlanban laknak, ekkor a lakást érintő kiadások 30 700 forintra módosulhatnak, így pedig fejenként 63 523 forint lehet az az összeg, ami „szerény, de biztos megélhetést” jelenthet.

Székely Sarolta
mfor.hu

 

 


Mosás olcsón, energiatakarékosan és környezetbarát módon

2012.01.31.

 

Mosódió

Az indiai mosódiófa termésének héja tartalmaz egy ún. szaponin nevű anyagot, amely habzik, mint a szappan, ha vízzel találkozik. Képes eltávolítani a szennyeződéseket a ruhából, allergizáló anyagokat nem tartalmaz, és kíméli a textíliákat. A mosódió ragacsos héjából (félbe vágva kapható) egy mosáshoz kb. 7-10 db-ot érdemes felhasználni. Pamutzsákban vagy pamutkendőben kell a mosógép dobjába helyezni, bár van, aki szerint egy zokni is megfelelő a célra. A lényeg, hogy a „zsák” száját jól kössük meg, mert a mosás közben kiszabaduló diók még hónapokig keringhetnek a gépben.

mosógép, mosás, mosódió, környezetbarát, víztakarékos - Flickr.com, Timo Kirkkala

Ha nagyon szennyezett vagy fehér ruhákat akarunk mosni, a mosódiók mellett érdemes más hatékony környezetbarát szert, pl. szódabikarbónát is bevetni. Mosás után a pamutzsákot és a diókat meg kell szárítani, egy diót 2-3 mosás után kell kidobni, illetve a komposztba tenni. A mosódió további előnye, hogy nem kell külön öblítőszert venni, a főzetét pedig számos célra felhasználhatjuk a háztartásban, pl. mosogatáshoz, felmosáshoz. Ez a módszer nemcsak a környezetet, hanem a pénztárcánkat is kíméli: bár egy kg dió többször annyiba is kerülhet, mint ugyanennyi vegyi mosószer, de kb. egy évig elég.

Mosószóda

A mosószóda, vagyis nátrium-karbonát univerzális tisztítószer, a mosás mellett áztatáshoz is használható, vízlágyító, zsíroldó hatása van. Jól kiegészíti a mosódiós mosást, ha kemény a víz, vagy nagyon koszos a ruha, egy kávéskanál mosószódát kell a mosószeres rekeszbe tenni. A ruhák fehérítéséhez három kávéskanálnyit használjunk. (1 kg kb. 300 Ft.)

Mosószappan

Ez az olcsó (kb. 300 Ft/16-20 dkg) és környezetbarát megoldás mintegy kétezer éves. A szintetikus anyagokkal ellentétben a mosószappan (nátrium-perkarbonát) tökéletesen lebomlik a vízben. Ha kézzel mosunk, dörzsöljük be vele a szennyes ruhát,  gépi mosásnál a szappan reszelékét használjuk. Ha nincs erre a célra elkülönített sajtreszelőnk, vagy egyszerűen nem akarunk ezzel bajlódni, számos webshopból rendelhetünk előre csomagolt, reszelt mosószappant. Mosószódát is adhatunk hozzá.

mosógép, mosás, mosószappan, környezetbarát, víztakarékos - Flickr.com, Morydd

Ahhoz, hogy a mosószappan feloldódjon, legalább 40 fokos vízre van szükség. Ha ennél alacsonyabb hőmérsékleten akarunk mosni, meleg vízben előzetesen feloldott szappant  kell az adagolóba önteni.

Mosógömb

A mosógömbben található több száz apró kerámiagolyó negatív ionokat generál, amelyek csökkentik a víz felületi feszültségét, így lehetővé teszik, hogy a vízmolekulák bejussanak az anyagok szálai közé. Egy mosólabda kb. 5 kg ruhát tud megtisztítani, ha nagyobb kapacitású a mosógépünk, kettőt kell egyszerre használni.

Mosószerre, öblítőre nincs szükség, ugyanakkor a makacsabb szennyeződésekkel egy mosólabda nem biztos, hogy el tud bánni. Éppen ezért általában készletben kapható: az átlagosan piszkos ruhákhoz ajánlott mosógömb mellé érdemes venni egy olyat is, amelyben a szappanhoz hasonló golyók is vannak. Míg a hagyományos gömböt kb. 1000 mosás során lehet használni, az „erősebb” társát után kell tölteni. A kb.10 ezer forintos készlethez általában egy szintén környezetbarát folteltávolító stift is tartozik.

Ecet és illóolaj

Az öblítők bevonatot képeznek a szövetek szálain, ennek köszönhetően a ruhák puhák és illatosak lesznek. A reklámokból azonban kimarad, hogy ezáltal a textíliák nedvességfelvevő képessége csökken, és ez pl. egy törülköző esetében inkább hátrányt jelent. Az öblítőszereket helyettesíthetjük vízzel háromszorosára hígított, húszszázalékos ecettel is. Az ecet képes arra, hogy semlegesítse az esetleges mosószer-maradványokat,  megőrzi a rugalmasságot, és nem lesz tőle ecetszagú a ruha.  Egy másik alternatíva, hogy pár csepp illóolajat adunk a ruhákhoz.

 - Fotó: Glódi Balázs

Víz helyett gőz

A környezettudatosság másik módja, hogy a lehető legkevesebb vizet használjuk a mosás során. A legmodernebb mosógépek ún. "súlyérzékelő" funkcióval rendelkeznek: a vízfogyasztást a ruha mennyiségéhez igazítják, 1 vagy akár 11 kg-ot is kimoshatunk energiatakarékosan. A víztakarékosságban élen járnak a gőzmosás funkcióval is rendelkező gépek, amelyeknél a mosódobba víz helyett gőzpermet kerül. A gőz átnedvesíti a ruhákat, semlegesíti a kellemetlen szagokat, fellazítja a gyűrődéseket, és felfrissíti a textil szálait.

Kapcsolódó cikkek

 


 

A leghatékonyabb szupergyümölcs: a grapefruit

A savanykásan keserű gyümölcs az egyik legkiválóbb táplálék- és vitaminforrás, amit választhatsz.

Gaál Zita
2012. 01. 29.

 A grapefruit szupersztárnak számít még a szuperételek között is. Ugyanis csupán egyetlen darab az ajánlott napi C-vitamin beviteled több mint 100 százalékát tartalmazza. Továbbá káliumban gazdag és likopint is tartalmaz, ami a grapefruit rózsaszín színét adja, ez az összetevő pedig védelmet nyújt a szívbetegségek, a mellrák és a prosztatarák ellen, valamint kimutatták, hogy segít csökkenteni a koleszterinszintet is. Az áldásos hatású gyümölcsöt ezért mindenképpen érdemes rendszeresen beiktatnod az étrendedbe!

A grapefruit jelenléte különösen fontos az aktív, sportos életet élő és a fogyókúrázó nők étrendjében (100 gramm belőle csak 35 kalóriát és 7,2 gramm szénhidrátot tartalmaz). A benne található rostok ugyanis magukba szívják a folyadékot, és tovább jóllakott maradsz tőle. A természetgyógyászok szerint kesernyés ízének köszönhetően a májat is hatékonyan méregteleníti, valamint vérnyomáscsökkentő hatással is bír. Ha egy tisztítókúra során vetjük be, a gyümölcs frissen facsart levét igyuk, esetleg vízzel hígítsuk, és semmiképpen se édesítsük.

Bármelyik napszakban fogyaszthatod, de különösen szerencsés, ha reggelire eszel meg egy fél pink grapefruitot, aminek a tetejére teszel némi természetes édesítőszert (pl. mézet), néhány kanál natúr joghurtot és diót.

Étkezz naponta ötször, a három főétkezés mellé iktass be egy-egy grapefruitos nassolást is. Az étrendedben szerepeljenek egészséges zsírok, fehérje és szénhidrátok (zöldségek, gyümölcsök) egyaránt, valamint teljes kiőrlésű gabonafélék is. A grapefruit remekül illik a halakhoz, a tenger gyümölcseihez, és szárnyas ételekhez.

A vacsorát is kombinálhatod a citrusfélével: készíts magadnak egy szelet natúr csirkemellet, és köretként egyél hozzá házi készítésű grapefruit salátát édesburgonyával. A grapefruit különleges ízt ad a salátádnak (akár gyümölcssalátát készítesz belőle, akár egy hagyományos, zöldséges salátával kombinálod), az erős és kiadós aroma pedig bármelyik étkezést feldobja.

A grapefruit arról is ismert, hogy befolyásolja egyes gyógyszerek hatását, például a koleszterinszint csökkentő, sztatin tartalmú szerekét, mint amilyen a Lipitor, mivel blokkolja az enzimek felszívódását. Ebben az esetben olyan mellékhatások jelentkezhetnek, mint a magas láz, a fáradtság, vagy a súlyos izomfájdalom. Éppen ezért, ha rendszeresen gyógyszert szedsz, mielőtt bármilyen drasztikus változtatásokat tennél az étrendedben, kérdezd meg az orvosodat.

 

 

Budapest 1945-ben és 2008-ban

A városfotók pontosan ugyanazon a helyen és ugyanolyan szögből készültek, csak 63 év telt el a felvételek között.


Budapest 1945-2008 from Szemán Ábel on Vimeo.

 

 
 
 
A Villanykörte Összeesküvés - A Tervezett Elavulás története
 
A hülyeség kora
 
Bennfentesek (2008-as világgazdasági válság okait, Izland pozitív példája)
 
A közösség ereje - Kuba [magyar szinkron]
 
A jövő farmja (permakultúra, erdőkert stb.)
fantasztikus film, gyönyörű, elgondolkodtató és hasznos
 
További filmek:
 
 
 
 
 
 
Érdekelhetnek még ezek is:
·             Olasz csőd – magyar helyzet
·             Görög csőd – magyar államadósság
·             Új világrend Európában
·             Európa belső gyarmatosítása
·             Államadósságaink története
 

 

 

A mappában található képek előnézete kreatív kútfők alkotásai