Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

    Kép      A világot megváltoztatni csakis akkor lehet, ha az egyén gondolkozásmódja, tudatszintje és viselkedésmintái változnak.

A Kulturális Kreatívok közössége sokszínű és sokrétű.

Különböző hátterű, vallású és tehetségű, különféle sorsfeladatokkal ellátott emberek alkotják.

Akiknek a közös nevezője, hogy

  • másképpen,
  • tisztábban,
  • szebben,
  • boldogabban akarnak élni.
  • A belső béke és harmónia megteremtésén munkálkodnak az emberben és a világban.
  • Felelősséget éreznek önmagukért, az emberiségért, a Föld jövőjéért
  • és ezért tenni is hajlandóak.

Kulturális Kreatívnak lenni azt jelenti:

  • tiszteli mindazokat az irányokat és gondolatokat amelyek mögött UGYANAZ a (fent leírt) szándék húzódik meg
  • akkor is ha a másik másképpen, más formában él és másképp gondolkozik.

A kulturális kreatívok között vannak hívők és nem hívők. Vannak akik a hit, az érzés, a spiritualitás felől indulnak el. Mások a ráció, az ész, a tudomány felől közelítenek.

Azonban közös jellemzőjük: megvan bennük a szándék, hogy befogadjanak, hogy "középen találkozzanak".

A Kulturális Kreatív viselkedésmód jellegzetessége:

  • az emberi élet minőségi tartalommal való feltöltésének az igénye
  • az önmegismerési, tudatosodási folyamatban való aktív részvétel
  • a kreatív, alkotó tevékenységekhez, művészetekhez, tudományokhoz való vonzódás
  • a saját önkifejezési forma kreatív felfedezése és megélése
  • külső és belső béke megteremtése
  • harmonikus együttélés a másik emberrel, a másik vallással, a másik nemzettel, a másik kultúrával
  • közösségi és szociális munka
  • a Föld és a természet értékeinek tisztelete
  • környezet-tudatosság
  • az emberiség jövőjének, az utánunk következő generációk érdekeinek képviselete
  • alternatív gyógyászat
  • tudatos pénzkezelés
  • tudatos fogyasztói magatartás
  • a jóléttel és az anyagi javakkal szembeni hozzáállás: az önkéntes egyszerűség

Az önkéntes egyszerűség a kulturális kreatív gondolkozású ember számára a belátás szerves része.

A megtehetném, de nem teszem....

A megvehetném, de nem veszem....   attitűdje.

Tudatos részvétel egy világban, amely nagyobb lábon akar élni mint amit a Föld tartalékai a számára lehetővé tesznek ( fogyasztói társadalom )

_________________________________________________________________________

A globális szegénység és a globális elszegényedés jelensége

a Kulturális Kreatív ember számára nem az elszegényedettek vagy a most elszegényedők problémája!

Hanem valamennyiünk problémája!

Hiszen ugyanazon egység és közösség szerves részei vagyunk. Ahol minden mindennel összefügg!

________________________________________________________________________________

Ha a fentiekben ráismertél a saját törekvéseidre,

most már tudod: nem vagy egyedül!

 

 

_________________________________________________________________________

 

Írhatsz nekünk e-mailt:                                                       kulturaliskreativok5@gmail.com

Vagy írj a vendégkönyvünkbe:           Free Guestbook Kulturális Kreatívok Vendégkönyve 

 

 

 

tovább...

 

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Tengerpartok, Vízesések

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.