Bárhova beépíthető!
A napelemes tetőcserép előnye, hogy egyenként cserélhető és bővíthető. Az egyes elemek vezeték nélkül is összekapcsolhatók, teljesítményük összeadódik. A meghibásodásról a cserép világító éle tájékoztatja a tulajdonost, ezután a megrongálódott darab egyszerűen kiszerelhető, így nincs szükség az összes elem cseréjére.
A hagyományos napelemes megoldások hátránya, hogy nem túl esztétikus, táblás kivitelben szerelhetők fel, jelentős többletsúllyal terhelve a tetőszerkezetet. Drágák és a működtetésükhöz szükséges rendszer kiépítése is költséges, ráadásul a napelemtáblák javításakor gyakran az egészet kicserélik.
Néhány darab is vásárolható!
A technológia magában hordozza a bővíthetőséget, a vevő pillanatnyi anyagi helyzete szerint akár néhány cseréppel is elkezdheti a rendszer kiépítését, később pedig további elemeket vásárolhat hozzá. Egy számítógép üzemeltetéséhez már négy darab cserép is elegendő, egy hűtő működtetéséhez nyolc cserép szükséges. Három-ötszáz darab már biztonságosan kiszolgálja egy átlagos családi ház energiaigényét, beleértve az elektromos hálózatot és a fűtési rendszert is.
A világ százhatvan országában élvez védettséget az új találmány
A napelemes tetőcserép megalkotását egy hétköznapi problémának köszönhetjük. Tóth Miklós felesége folyton bosszankodott a magas villanyszámla miatt. Az elektronikai szakember ezért olyan, új módszeren kezdett dolgozni, amelynek felhasználási területe jóval szélesebb, mint a hagyományos napelemes eszközöké. Közben felmerült, hogy miért ne lehetne maga a tető a rendszer része? Így született meg a napelemes tetőcserép ötlete. A szabadalmi hivatalban kiderült, hogy nincsen hasonló oltalom beadva, ezért Tóth levédette a terveket, így az új találmány a világ százhatvan országában élvez védettséget.
Egy év alatt megtérül…
"A napelemes cserepet májusban mutattuk be az InterSolar nemzetközi kiállításon. A rendezvény rangját jelzi, hogy ezerkettőszáz kiállító, köztük négy magyar cég részvételével szervezték meg, viszont büszkén mondhatom, a legnagyobb sikert a mi termékünk hozta. Harminchat országból érdeklődtek a kereskedelmi jogok iránt. Jelenleg úgy néz ki, hogy kaliforniai, német és szaúd-arábiai partnerektől kapunk konkrét megrendeléseket. Előre meghatároztuk, hogy országonként kizárólag egy cég, legfeljebb tíz évre szerezheti meg a forgalmazói jogokat.
A befolyt összegből ősszel gyártóüzem felépítését tervezzük. A tervek már elkészültek, a harsányi önkormányzat jelképes összegért ajánlott fel egy telket, a Bükk-Makk LEADER-vidékfejlesztési társulás pedig pályázatot nyújtott be. Mivel pozitív elbírálás esetén sem biztos, hogy szeptemberig hozzájutunk a pályázati támogatáshoz, előfordulhat, hogy lízing vagy hitellehetőséget is igénybe veszünk az építkezés megkezdéséhez. Az üzem felépítése körülbelül százmillió forint, további százötvenmillió pedig a géppark beszerzéséhez szükséges. Számításaink szerint egy éven belül megtérülhet a befektetetés, ezért két-három év múlva valószínűleg egy nagyobb kapacitású üzemet is felhúzunk." - mondja Tóth Miklós.
Harminchat országból érdeklődtek a kereskedelmi jogok iránt
Egymillió cserép évente!
Tóth elmondta, hogy a speciális technológia és a hatalmas vevői igény miatt professzionális robotokkal dolgoznak majd. Évi egymillió cserepet állítanak elő, viszont a további fejlesztéseket követően még nagyobb kapacitással működnek. A helyi üzemben azonban legfeljebb tíz főt foglalkoztatnak. A kistérségi munkaerőpiacot tehát kevésbé lendíti fel a gyártás beindítása, a borsodi település viszont biztosan profitálni fog a külföldi üzletember-találkozók és kiállítások szervezéséből. A környékbeli kis- és középvállalkozások körében felmérték az együttműködés lehetőségét, ám nem találtak olyan hazai céget, amelyik partner lehetne az alapanyag beszállítás és -gyártás során. A hároméves fejlesztési folyamat alatt azonban kiépültek azok a külföldi beszállítói kapcsolatok, amelyek megfelelő minőségű alapanyagot biztosítanak a harsányi üzem számára.
Olvasta már?
· Kaotikus szabályozás - nem terjed a zöldenergia
M-
Mi Mik az előnyei és hátrányai a napelemes tetőcserépnek?
|
|
________________________________________________________________________
Szegeden járunk egy hatalmas, nagypolgári lakásban: régen ugyan tudtak építkezni, de a modern kor technikája évi 150 ezer forinttal is csökkenthetné az energiaszámlát.
Légkondira nyáron sem lesz szükség, de szigetelni kell, és a fűtés is átalakításra szorul – folytatódik a FigyelőNet és az Energia Klub sorozata.
Vannak, akik azt mondják, hogy azok a jó régi vastag falú házak, azok még tartották télen a meleget, nyáron a hideget.
Vannak, akik azt mondják, hogy minden régi épületet le kéne bontani, mert gyenge az energiahatékonyságuk, és ezen alig lehet valamit javítani. Még többen vannak, akik ezekben a régi házakban laknak.
A szegedi belvárosi sorház tulajdonosa azért kérte az energiatanúsítványt, hogy megtudja, valójában milyen az otthona energiaosztálya, mivel és mennyit javíthatna rajta.
D osztályban a nagypolgári ház
A 40-es évek második felében épült kétszintes, tágas épület 220 négyzetméterével messze meghaladja az átlagos magyar otthonok méretét.
Ehhez képest a ház 166 kWh/m2 év fajlagos energiafogyasztásával D energiaosztályt kapott. Vagyis megközelíti azt a követelményértéket, amit egy új épületnek teljesítenie kell a most érvényben lévő szabványok szerint.
A D energiaosztály egy ilyen régi háznál igazán jónak mondható, hiszen a hazai lakóingatlanok zöme néhány kategóriával gyengébb besorolást kaphatna csak.
A FigyelőNet és az Energia Klub Lakcímke projektjének közös „Bemutatkozik az energiatanúsítvány” rovatában hétről hétre megvizsgáljuk egy-egy magyar ingatlan már elkészült energiatanúsítványát. Ez röviden egy szakértő által készített minősítés, amely 10 fokú skálán mutatja meg lakásunk „energiahatékonyságát”, hasonlóan a háztartási gépekhez.
De miből is jön ki ez az eredmény?
A tanúsítványt készítő szakember egyesével elemzi az épületszerkezet különböző elemeit.
Az elemzésből kiderül, hogy a nyílászárók hőátbocsátása megfelel a mai szabvány követelményeinek: a nagyobb ablakok 1,2 W/m2K körüli értékkel bírnak (ez egy új ablaknál legfeljebb 1,6 lehetne), és a bejárati ajtó is alatta marad a maximálisan megengedett 1,8 w/m2K értéknek. Az ajtók, ablakok terén a tulajdonosok tehát már tettek néhány határozott lépést az energiahatékonyság felé.
Hiába azonban a tekintélyes, 50-65 cm-es falvastagság, a tömör téglából épült külső falakon (hiába) nagyjából kétszer annyi hő szökik el, mint ami egy új épületnél megengedett lenne - 0,45 W/m2K helyett 1,1 W/m2K értékeket olvashatunk ki a dokumentumból.
Az épületszerkezet a vastag, nagy tömegű falaknak köszönhetően nagyon jó hőcsillapítású, ezért a tanúsító a gépi hűtés helyett más alternatívákat javasol.
A nyílászárók külső árnyékolásával (redőnnyel vagy zsalugáterrel) és hajnali szellőztetéssel a benti klíma nyáron kellemes hűvös marad, így megspórolható az energiafaló és költséges klímaberendezés.
Szigetelni csak pontosan szépen…
A szerkezetek hőtechnikai adatai alapján talán nem meglepő, hogy a tanúsító elsősorban a külső falak, a födém és a lábazat szigetelését javasolja.
A tetőtérbe 15 cm kőzet- vagy üveggyapot szigetelőanyag beépítését ajánlja a szakember. A korábbi rossz kivitelezés tapasztalataiból okulva itt külön ki kell hangsúlyozni, hogy a padlásfödém teljes felületét le kell szigetelni: a koszorút és az úgynevezett talpszelement is!
- 10.10.17 Megtaláltuk a pazarlás rekorderét
- 10.10.08 Ki fizet ki plusz 1500 köbméter gázt?
- 10.10.03 Fogjunk 200 ezret Budán
- 10.09.16 Spóroljunk 150 ezret a belvárosban
Igaz, hogy a nyílászárók nagy részben megfelelnek az új előírásoknak, de a piacon már elérhetők sokkal jobb hőszigetelési tulajdonságokkal bíró termékek. Ezek beépítésével még tovább csökkenthető az ajtókon, ablakokon elszökő hő mennyisége, reális megtérülésre azonban leginkább állami támogatás mellett lehet számítani. A fűtési és vízmelegítő rendszer hatékonyságán kondenzációs kazán beszerelésével lehetne javítani, ami a tanúsító szerint akár 15 százalékkal is csökkentheti az energiaigényt.
Már 20 százalék is sokat jelent
Az előzetes szakértői becslés szerint a ház a javasolt energiahatékonysági intézkedésekkel (tehát szigeteléssel, kazáncserével) a C energiaosztályt érheti el.
Lehet, hogy első látásra nem tűnik soknak az egy kategória ugrás, de ha jobban belegondolunk, egy 220 négyzetméteres ház fűtésében és melegvíz-ellátásában már 20 százalék megtakarítás is rengeteg pénzt jelent.
Ennél az épületnél a felújítások eredményeként nagyjából 1100 köbméterrel csökkenhet a gázfogyasztás, azaz évente 140-150 ezer forinttal több marad a családi kasszában.
Ha a lakók minden hatékonyságjavító lépést megtettek, akkor ennél a háznál szóba jöhet a napenergia hasznosítása is: dokumentum szerint napkollektor felszerelésével a melegvízelőállítás energiaigénye legalább 55 százaékkal csökkenthető lenne, és így a ház már a B energiaosztályt is elérheti.
Ha szeretné megnézni magát a tanúsítványt és a hozzá tartozó műszaki jegyzőkönyvet látogasson el a Lakcímke oldal Bemutatkozik a tanúsítvány rovatába. A lakcimke.hu-n a tanúsítás jogi hátterével, gyakorlati kérdéseivel is megismerkedhet, és persze sok hasznos tippet, tanácsot talál. A jövő héten pedig, itt a FigyelőNeten egy vidéki családi ház „fogyasztását” boncolgatjuk majd.
Klikk a képre! Összehasonlító bérkalkulátor 2011-re.
Hogyan lehet olcsóbb az áram?
| Megjelent: | 2010.04.26. 05:04 |
| Frissítve: | 2010.04.26. 05:24 |

| Forrás: MTI |
________________________________________________________________________
Zöld energiás falu építése kezdődött
Tóth Miklós, a feltaláló a villanyszámláját szerette volna csökkenteni, ezért a hagyományos napelemes eszközökön túllépve megalkotta a napelemes tetőcserepet. Mára világsiker a magyar találmány, sőt ez a napelemes tetőcserép kerül majd a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében épülő ún. hidrogénfalu házaira is.
Hidrogénfalu
A napelemes cserép-csoda
A napelemes cserép magyar találmány, a világ 185 országában élvez szabadalmi jogokat. Nem csak jóval esztétikusabb a tetőre szerelt hagyományos sík napelemeknél, de az új eljárásnak köszönhetően, egységnyi felületen, 10-40%-kal több energiát termel, hiszen még felhős időszakban is kapunk áramot.
Mindezek mellett a napelemes cserép súlya körülbelül egyharmada a hagyományosnak, és azokhoz hasonlóan többféle színben lesz kapható. A kivitelezést tekintve fajlagosan akár 20%-kal is olcsóbb lehet egy ház teljes tetőszerkezetének napelemes cseréppel történő megépítése, mintha a már ismert napkollektorokat helyeznének a tetőre.
2010-ben napelemes tetőcserép üzem nyílik
A feltaláló, Tóth Miklós, szerint a 2010 márciusára megépülő üzemben, áprilisban már meg is kezdődne a gyártás. Elmondása szerint az üzemben évi egymillió cserepet állítanak majd elő. Ez körülbelül 300 ház lefedésére elegendő. "A jövő évben, a megnövekedett igények és a kapacitás bővítése érdekében további gyártó üzemeket építenünk. Magyarország mellett indulásként a Floridában, Kaliforniában, Mexikóban, Szíriában, Dubaiban, Ausztráliában és Vietnámban épülnek üzemek."
Áramot termelő műemékek
A mappában található képek előnézete magyarságtudat
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Én vagyok Mr. Raymond Johnson. Én vagyok a kormány tanúsított hitelező, ajánlom hitelek magánszemélyek, cégek és szervezetek együttműködnek a 3%-os kamat, hitel feltételeit meghatározó. Hitel a fejlődő vállalkozások számára versenyelőnyt. movisterloan@gmail.com
Én ajánlani a következő típusú hitelek
* Személyi kölcsönök (Biztonságos és nem biztonságos)
* Üzleti hitelek
* Egyetemi Hitelek
* Graduate Hitelek
* MBA oktatás Hitelek
* Orvosi Oktatás Hitelek
* Jogi Oktatás Hitelek
* Nyelvtanulás külföldön Hitelek
* Konszolidációs hitelt
* A kombinált hitel
Biztosítékok és nem lombardhitelezés. Ha érdekelt, forduljon hozzánk keresztül
movisterloan@gmail.com
pocsaivaleria@freemail.hu
(Pócsai Valéria, 2011.03.12 02:28)
Én már annyi szépet, jót hallottam erről a napelemes cserépről!
Most már csak azt kéne megtudni, mikor? hol? mennyiért? lehet
beszerezni?
csilla200709@citromail.hu
(Szabó Zoltánné, 2010.10.29 22:24)
Lehet már vásárolni napelemes cserepet?Hol lehet rendelni napelemes cserepet?
Csilla
zacskocska@mail.com
(Vara Ánes, 2010.06.05 03:40)Lehet már napelemes cserepet kapni, vagy megrendelhető és hól.A házunkon az alig 10 éves tegola ripityárra mállot ha az idei évet kibírja már jó.Szóval pont aktuális vólna a napelemes cserép.
rutai@tvnetwork.hu
(Rutai János, 2010.05.16 01:01)Érdeklődnék, hogy szaki hol talál, olyan oldalt ahol meg tudom venni a napelemes tetőcserepet és magam tervezésében fel szerelhetném. Kérnék, tájékoz - tatot, ha lehet. Mikor kapható, már mert elegem van a sok ide-oda mutogató oldalból mikor azt jelezték, hogy hamarosan haza lehet vinni ezt a magyar találmányt. Szeretettel „RJ”






![Egy%252520koldus[1].jpg](/img/tiny/39.jpg)

Személyi kölcsönök
(Raymond Johnson, 2012.02.06 15:21)