Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az "út szélén" hagyni 3 millió embert?

Alapjövedelem – aláírásgyűjtés már 27 országban

május 1 -3

 

 

TÁRSADALMI KIEGYEZÉST KEZDEMÉNYEZÜNK 2013.08.01.

EZT IS MEGOLDJA AZ ALAPJÖVEDELEM BEVEZETÉSE!

ALAPJÖVEDELEM

 

Európai Polgári Kezdeményezések - EPK - Add a véleményed!

A víz és szennyvízhálózat emberi jog! Ehhez kell az EGYETÉRTŐ aláírásod SOS!

Cipruson bejelentették, hogy a szigetország 2014 júniusában tervezi bevezetni a garantált Alapjövedelmet

A hír azt bizonyítja, hogy valamennyi Eu tagállam hatáskörébe tartozik a döntés a Feltétel Nélküli Alapjövedelm bevezetéséről. Mindössze politikai szándék és akarat kérdése az adott tagállam részéről.

Ez a fajta megoldás a polgári demokrácia igazi győzelmét és a társadalmi kiegyezés alapját hozhatná el Magyarországnak is. Valamennyi politikai szereplőnek kormánypárti és ellenzéki oldalon az FNA elképzelés mentén sikerülhetne egészséges párbeszédet lebonyolítani és legalább ebben az egyetlen kérdésben együttműködni egymással.

Örömmel üdvözöljük a szigetországban megszületett politikai akaratot és a tiszteletre méltó döntést!

Továbbra is bízunk benne, hogy az Orbán kormány is elvégzi a szükséges közgazdasági számításokat és Ciprushoz hasonlóan olyan döntést hoz, amely az Alapjövedelem bevezetésével rántja ki a devizahiteleseket a bajból ugyanúgy, ahogy a többi elszegényedett társadalmi réteget is!  

Az Alapjövedelem egyetlen akadálya az irigység kultúrája lehetne, amit évszázadokkal ezelőtt a profitéhes tőke alapozott meg és ideje száműzni a társadalmi normák közül a devianciák sorába miután bebizonyosodott, hogy a mai kapitalizmus már nem képes a polgári demokrácia normái szerint működni.

A mai működésképelen rendszer alternatívája, a forradalom nélküli társadalmi változás útja az FNA!

Az Alapjövedelem bevezetése az Eu tagállamok hatásköre! Mindössze politikai akarat kérdése és csupán a jelenleg is rendelkezésre álló állami pénzeszközök gazdaságélénkítő átcsoportosítását kívánja meg! 2013.08.09.

Ha a polgári kormány nem lépi meg az FNA bevezetését, a szélsőséges politikai erők profitálhatnak: Friss látlelet a szegénységről!A drasztikus elszegényedés megindulása a 2008-as pénzügyi és gazdasági válsághoz köthető. A válságnak négy periódusa volt eddig Magyarországon. 2008. második felében tört ki a pénzpiaci válság, amely a megtakarítással rendelkezőket érintette. 2008−2009-ben visszaesett a foglalkoztatás, nőtt a munkanélküliség. Ezzel párhuzamosan a devizahitelek problémája is élesen megjelent. 2009−2011-ben az állami kiadásokat erőteljesen csökkentették, miközben nőttek a lakossági elvonások. Az egykulcsos SZJA bevezetése hátrányosan érintette az alacsony keresetűeket. 2011−2012-ben egyértelműen szűkítették a szociális és egészségügyi kiadásokat. A háztartások közel 81 százalékának nincs annyi tartaléka, hogy egy váratlan, nagyobb kiadást – 100 000 Ft nagyságban – ki tudjon fizetni. A fűtés hiánya 20 százalékról 27 százalékra nőtt az elmúlt két év alatt.

A válság elmúlt öt évében azok a negatív tendenciák erősödtek fel még jobban, amelyek a társadalom alsóbb rétegeit érintik hátrányosan. A szegénységnek nem csak a mértéke, hanem mélysége is hatalmas ütemben nőtt. Különösen jelentős volt a szegénységi kockázat növekedése a gyermekek és a fiatalok, az alacsony iskolázottságú és a roma háztartásfővel élők körében, valamint azok között, akik olyan háztartásban élnek, ahol a háztartásfő munkanélküli vagy inaktív.

A parlamenti pártok lemondtak a leszakadó rétegek felzárkóztatásáról, hiszen egyik pártnál sem jelent meg átfogó program a leszakadás további megakadályozására. Ha a folyamatokat nem tudja megfékezni az elit, akkor a szélsőséges politikai erők komolyan profitálhatnak ebből. 

 forrás: Totyik Tamás

Ebből finanszírozzuk az FNA bevezetését!

 

Berendezkedésváltás: az „út szélén” hagyni 3 millió embert?

2013. március 25. . 11:04 Fónai Imre   Forrás: sonline.hu
Rendkívüli erőforrásszűkében kegyetlen döntéseket kell hozni; nem lehet semmit pocsékolni egy feneketlen zsák mélyére – először Kaposváron, a januári megyeheti konferencián utalt ezzel Bogár László arra: a társadalom alsó egyharmada mára végzetesen lepusztult, visszafordíthatatlan állapotba került.

bogar-laszlo-kozgazdasz.jpgA közgazdász, az Antall-kormány államtitkára a napokban Balatonszemesen tartott előadást „Háború a nemzet ellen” címmel.

– Kegyetlen döntések, kegyetlen szavak...
 Akkor is ez a helyzet, ha nem beszélünk róla. Arról kell beszélnünk, hogy tudunk-e bármit tenni ellene, illetve hogy miért alakult így. Ma is birodalmi függésben élünk, de ez a birodalom veszélyesebb minden ezt megelőző, minket fosztogató birodalomnál, mert a saját létét is tagadja. A hetvenes években kezdődött a tudatos eladósításunk; nem eladósodás, tudatos eladósítás! Egy másik birodalmi függésbe kerültünk át. A rendszerváltás valójában nem 1990-ben kezdődött, hanem 1978 és 1982 között. Az új birodalom nagyjából háromszor annyi erőforrást szív ki az országból, mint a szovjet birodalmi megszállás. A ténylegesen felhasználható nemzeti jövedelem (GDP) 2013-ban körülbelül azonos, mint 1989-ben volt. A magyar ember nem tudja ezt, de a bőrén azért érzi. A hivatalosan kimutatott GDP persze 23 százalékkal magasabb a 24 évvel ezelőttinél, de ebből le kell vonni azt az összeget, amit kamatként és profitként kivisznek az országból, mert az nem a miénk. A reáljövedelmek ugyanakkor a 35 évvel ezelőtti szinten vannak. Havi 140 ezer forintból megélni ugyanaz, mint 1978-ban 3500 forintból. S ebben a felső tíz százalék is benne van, ezt levonva havi 108 ezer marad, ebből maximum enni lehet. Az alsó egyharmad meg már ennél is lejjebb, minden létező fiziológiai minimum alatt van. Ez az anyagi kifosztása a társadalomnak, de ennél is rosszabb az emberi, erkölcsi, kulturális beilleszthetőségtől való teljes megfosztottságuk, a szellemi, erkölcsi szétesés. A gyerekek már ebbe születnek, ráadásul e rétegnek születik a legtöbb gyereke.

 
– Mi a megoldás? Az „út szélén” hagyni hárommillió embert?
– Ennek a helyzetnek a kezelése irtózatos feszültséget okoz, s legalább ilyen fontos: hogyan fojtsuk el e réteg bővített újratermelődését? Legalább ösztönözni nem kéne ezt. Az elmúlt három évben ez a kormány legalább megpróbálja. A gyermekvállalást adókedvezménnyel támogatja, azaz ahhoz köti a támogatást, hogy van-e hozzá kellő jövedelem. Tudom, ez komoly feszültséget kelt. Nem mondja ki ugyan, de attól még így van: a gyerek oda szülessen, ahol az anyagi feltételek rendelkezésre állnak a felneveléséhez. Ezt lehet erkölcsileg bírálni, azt mondani, hogy csúnya dolog. A legocsmányabb egyébként, hogy pont azok az erők kiabálnak a legjobban, amelyek az elmúlt 30-35 évbenAczél György és Soros György kiegyezéséhez asszisztáltak az ország kifosztása, egy Magyarország elnevezésű lokalitás fölszámolása érdekében. Mert a rendszerváltás nem volt más, mint Aczél (a lokális SZDSZ) és Soros (a globális SZDSZ) kiegyezése.

– Mondja ezt egy volt MDF-államtitkár...

– Már 1988-ban leírtam: „a készülő rendszerváltás a wall street-i bankár és a grószista rendőr kiegyezésére épül”. Benne voltam én is, igen, már 1981-től azokban a beszélgetésekben, melyek megelőzték a lakitelki találkozót. Akkor még úgy gondoltam, úgy gondoltuk: létrejöhet egy nemzeti nagykoalíció, de az MSZMP-n belüli (Pozsgay Imre, Bihari Mihály, Bíró Zoltán, Gazsó Ferenc) és a párton kívüli (Csoóri Sándor, Csurka István, Csengey Dénes, Für Lajos, Fekete Gyula) népnemzetiek között. 

– Előadásának címére utalva: miféle háború is folyik a nemzet ellen?
– Forradalom, szabadságharc: mára kiderült, hogy ez nem csak drámai metafora, hanem a valóság. Háború folyik, melyet jó lett volna elkerülni, mert egy háborúban a győztes is romokban hever. Orbán Viktor 2010 júniusában megpróbálta, de nem kapott lehetőséget a birodalom legmagasabb szintű vezetőitől. Mária Terézia is azt mondta, hogy „etetni is kell a birkát, ha nyírni akarjuk”. Orbán azt kérte, picit tessék kevesebbet kivonni, akkor az erőforrásokkal néhány év alatt rendbe tesszük magunkat és utána még többet lehet kiszívni az országból. Ezt az ajánlatát azonban nem fogadták el.

– Jöhettek hát a „kegyetlen döntések”...
– Igen, a „háborús” kényszerintézkedések: magánnyugdíjpénztárak, bankadó... Évente úgy 25 milliárd eurót von ki a birodalom az országból, éves nemzeti jövedelmünk egynegyedét. Szlovéniában ez hét százalék, máshol is csak tíz-tizenkettő. Mi vagyunk a legsúlyosabban eladósodva (állam, lakosság, vállalatok), ráadásul rosszul szabályoztuk a rendszert, mert tőlünk sokkal több profitot elvihet a multi. Mivel pedig az anyagi lehetőségeink nem lesznek jobbak, a mínuszt kell szétteríteni és itt jönnek azok a kegyetlen döntések. 

– Vagyis visszatérve az alsó egyharmadhoz: mi a megoldás?
– Katasztrófa esetén a mentőosztag parancsnokának legnehezebb döntése: három részre osztani az áldozatokat. Középre kell összpontosítani, a súlyosan sérült, de még megmenthetőkre. Nemcsak a könnyebben sérültekre jut kevesebb energia, hanem ami a legkegyetlenebb: azokra, akik menthetetlenek. Ha a nincsből a legrosszabb helyzetben lévőknek is sokat adok, azzal azt kockáztatom: azok is „meghalnak”, akik menthetők lennének.

– Egyrészt az Orbán-kormány mintha mégis inkább a közép helyett a legjobb helyzetben lévőkkel kezdte volna (egykulcsos adó, devizahitel-végtörlesztés...), másrészt Ön most megint szelet vetett és alighanem vihart arat...
– Ez a legnagyobb baj, hiszen az volna most a legfontosabb: higgadtan, őszintén beszélni e kérdésekről, sürgősen. Ám ha az ország a valóságos létkérdésekről se tud értelmes, emberséges vitát folytatni, ha nem tudja a verbális polgárháborút lecsillapítani, akkor saját magát pusztítja el.

– Ángyán József exállamtitkár lapunknak nemrég adott interjújában Önnek egy 2009-es mondatát idézte, miszerint „két éven belül eldől, hogy a következő rezsim egy eltűnő, bukásra ítélt világ utolsó, vagy egy új világ első kormánya lesz”. Két év már eltelt, és Ángyán azt mondja, bár ő egy új világ első kormányához szegődött, de ma már nincs erről meggyőződve...
– A rendszert valóban nem sikerült megváltoztatni, de ezen belül egy új berendezkedés még létrejöhet. Negyvenöt éven át is ugyanaz a rendszer volt, de három különböző berendezkedéssel: 1948-ig, '56-ig és '56 után. Lehet, hogy most is egy berendezkedésváltás zajlik, s ennek egyik fontos terepe az említett elosztási konfliktus.

 

 "Két módon lehet egy nemzetet leigázni: karddal vagy adóssággal."

 
Palesztinának az előbbi, Európának az utóbbi jutott. Ahol a politikusok korruptak, ott megjelennek Izrael "üzletemberei". Görögország az első európai áldozat amelyet már Brüsszelből irányítanak. Formálisan ugyan a nép választotta Izrael elnökét 2012-ben, ő azonban azt teszi amit az IMF, EKB mond, vagyis, áron alul értékesíti országa értékeit... A következő jó vétel Ciprus lesz... közben a többi ország népe lassan - túl lassan - kezd ébredni. Az IMF és Brüsszel által generált "válság" 2014-ben olyan méreteket ölt majd amilyet rég látott a világ.... És akik okozták, azok kínálják majd a szakértői megoldást: A remek USA-EU gazdasági Uniót és egy új megmentő valutát amely mindenkinek sokba fog kerülni de semmit nem fog érni... Végül ha nem ébredünk fel, a bankok mindent visznek. 2013.04.03.
 
 
 
Nem is ők lennének a hatalmasok, ha a videót nem tiltották volna le.... Szánalmas! 2013.06.14.
 
 
 

Van másfajta megoldás is!

Az Orbán kormány elindult egy úton annak ellenére, hogy semmiféle hatalom és semmiféle hatáskör nincs a kezében és bármilyen apró, törvényes kezdeményezést, amivel a lakosság életviszonyain szeretne javítani, azonnal megtámadják és a világ urainak belső zsoldosai minden eszközzel meg is akarják akadályozni. Napjainkban épp a rezsicsökkentés révén támadnak! Holott a magyar lakosság már el sem tudta volna viselni az idei évre tervezett rezsiemeléseket! Még azok a családok sem tudják kigazdálkodni, ahol még van kereső, akinek van munkahelye! 

Nyitottak vagyunk a hozzászólások fogadására mindaddig, ameddig az esetleges vita kulturált mederben folyik. Köszönjük, ha nem sértegetitek egymást és inkább a tennivalókat, a civil szféra együttműködésének a lehetőségeit beszéljük itt meg. Kerekes Klári

 

 

Takáts Péter - Feltétel nélküli alapjövedelem

 Azt lehet mondani, hogy a kulturális kreatív gondolkodású emberek elkezdték saját kezükbe venni saját soruk irányítását és olyan területeken is megjelennek, ahol korábban minden alulról jövő változás és megújulás még elképzelhetetlen lett volna.

Ha ezzel a szemlélettel széttekintünk a világban és megnézzük, hogy ezek az emberek milyen kezdeményezéseket indítanak és tartanak fenn, akkor azt kell mondanom, hogy ma a világ tele van „archimédeszi pontokkal”. Olyanokkal, melyek látszólag csak kis pontocskák egy bonyolult rendszerben, de közben mégis alkalmasak arra, hogy ezt a beteg és szenvedésekkel teli világot, mely most éppen abba az irányba halad, hogy csupa kis „ÉN Zrt”-ből álljon, kifordítsák a sarkaiból.
Ezzel pedig az emberek egy olyan új világ alapjait teremtik meg, melyben az ember többé már nem a régi dogmák nyomán keletkezett beteg gondolatait csűri-csavarja, hanem új világot teremt, melyben, miután felismerte kapcsolatát embertársaival és közösségével, a mai dogmák helyére a valódi és egészséges társadalom és gazdaság összefüggéseit helyezi, ezzel megteremtve egy emberi és embert szolgáló „Új Fénykor” alapjait.

Végre felébredtek a civil szervezetek Magyarországon és elindították a hivatalos aláírásgyűjtést a Feltétel Nélküli Alapjövedelem bevezetésére! 2013. május 10.


2013. május 10., péntek

Az Arany Liliom Közhasznú Alapítvány közleménye
 
    Budapest, 2013. május 10., péntek (OS) - Magyar civil szervezetek és társadalmi mozgalmak pénteken felhívással fordultak minden magyar állampolgárhoz, hogy aláírásával támogassa a Feltétel Nélküli Alapjövedelmet (FNA) bevezetését: mindenkinek biztosítsanak az Európai Unióban emberhez méltó, megélhetéshez szükséges alapjövedelmet. Az aláírás gyűjtés jelenleg mind a 27 uniós országban folyik.

    "Mi, demokratikus jogállamok polgárai nem nézhetjük többé tétlenül, hogy sok embertársunk megalázott életkörülmények között éljen, ne biztosítsák nekik a puszta fizikai létezéshez, s a megélhetéshez nélkülözhetetlen jövedelmet."

"Meg vagyunk győződve arról, hogy a világméretű műszaki fejlődés elérte azt a szintet, amelyen biztosítani lehet minden ember alapszükségleteinek kielégítését. Meggyőződésünk, hogy változtatni kell a jelenlegi pénzügyi, gazdasági, politikai szerkezeten ahhoz, hogy az ember meg tudjon élni."

A felhívás teljes szövege a kezdeményezők honlapján olvasható:
Első Magyar Egyesület a Feltétel Nélküli Alapjövedelemért
Az Életért, a Földért, az Egészségért Alapítvány – Emberiseg.hu
Magyar Szociális Fórum
Arany Liliom Alapítvány
Emberközpontú Országért Mozgalom

http://adomanybolt.ucoz.hu/news/tajekoztato_felhivas/2013-05-09-72

A honlap, melyen magyar állampolgárok támogathatják a kezdeményezést: http://basicincome2013.eu/ubi/signup-page/

Bővebb információ: Csécsei Ilona Kuratóriumi Elnök 30-850-810

    Kiadó: Arany Liliom Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. 
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős. 
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

 

Aki szeretne a környezetében aláírásokat gyűjteni,

innen letöltheti az aláíróívet:

http://alapjovedelem.hu/images/epkiv-hu%201.pdf

 EZT IS MEGOLDJA AZ ALAPJÖVEDELEM BEVEZETÉSE!

Választások 2014 - Lakossági szemmel

Az állam lehet a társadalmi átalakulás eszköze is

Az állam felruházása jogosultságokkal nem a tőke és a gazdasági uralom, hanem a nagy tömegek, a lakosság privilégiuma, joga és kötelezettsége

A magyar lakosság felismerte 2010-ben, hogy az alapvető társadalmi antagonizmus nem a kormányzás szintjén van. A megoldást tehát nem az államtól való eltávolodásban látta, amikor a kétharmados döntését meghozta.

A helyes irány továbbra is az állam megerősítése a jogaiban! Az állam a társadalmi átalakulás élére állhat, amennyiben él a nagy tömegek még megmaradt bizalmával.

A gazdasági antagonizmus az, amely ellen az államnak és a lakosságnak egymással együttműködve kell fellépnie.

Az állam dönthet úgy, hogy az egészséges társadalmi változások élére áll és a forradalom nélküli utat, az Alapjövedelem bevezetését mérföldkőnek tekinti amikor bebizonyosodott, hogy a mai kapitalizmus már egyre kevésbé képes megfelelni a polgári demokrácia normáinak!


 

Szakmai Oldalak

 

Áruk és Szolgáltatások Nemzetközi Osztályozása
Gazdasági Versenyhivatal
 
 
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
 
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
 
Magyarorszag.hu
 
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM)
 
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
 
 
Vidékfejlesztési Minisztérium
 
 
Agrárgazdasági Kutató Intézet
 

Civil oldalak

Magyarország legnagyobb, magyar termékeket népszerűsítő blog oldala
 
www.vegyelmagyart.hu
 
Heti Válasz
 
Infraszauna építése egyedi igények szerint
 
Kézműves Magyar Ízek Vására
 
 
 
 
Magyarok a Piacon Klub
 
Szauna építés - egyedi méretben és felszereltségben!
 
Magyar-Kanadai Kereskedelmi Kamara
Gombász Klub Kecskemét

 

 

 

A fentiekből világosan kiderül, hogy lakossági együttműködéssel kell megoldanunk a társadalmunk égető gondjait! Nem a világnak kell alakítania a barátságokat, hanem a barátságok alakítják át a világot!

 

OLVASS TOVÁBB

 

 RÓLUNK ÍRTÁK - a Szerencsés Találkozások kiadványban

 FELTÉTEL NÉLKÜLI ALAPJÖVEDELEM - GYIK 

 Az egekbe szökött a krumpli ára! 2013.08.15.

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Ökoklikk hétvége Galgahévíz