Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csatorna tisztítás helyett csatorna csere!

 

LEC - 828 forgalmi rendszámú elől narancssárga, hátul fehér mikrobusz

Be ne engedd őket ha becsöngetnek, hogy kitisztítják az ereszcsatornákat!

 

Kézcsók, sziasztok ! 

Ezeket a sorokat okulásként  írom és küldöm tovább,hogy
mindenki tanuljon belőle és ne járjon úgy, mint én. 

 

Eddig azt hittem, hogy dörzsölt vagány vagyok akit nehéz átverni,

különben is  reggelenként több tonnát emelek, tehát a testi kondí-
ció jól hat a szellemiségre is. 
Nem gondoltam volna, hogy csúnyán hülyére vehetnek olyan emberek/?/
akik harmad annyi ideig sem jártak iskolába, mint én. Tarnai Kiss László

 

2010. Május 11-én, kedden reggel történt.

Az egyik növendékemet vártam otthon egy  soron kívüli ének órára.

Utána készültem be a Rádióba dolgozni.

Csöngettek. A nejem szólt, hogy itt egy pasas, aki kitakarítaná  az
eresz csatornát és helyre húzgálná a cserepeket. Kimentem a kapuhoz
és láttam, hogy az illető nem az idén barnult le. Persze ez nem tánto-
ríthatott el  , mert az egész művészi pályám a cigányokkal zajlik,
szívbéli barátaim vannak közöttük, milyen alapon zárkózom el egy
munkát kereső roma embertől ?
Közben kiderült, hogy még vannak a mikrobuszban. Kérték, hogy
a létrák miatt hadd tolassanak be a kertbe.
Kiszállt hat nagydarab olácigány, ők voltak a „csapat”.
Ez már elindíthatta volna a vészcsengőt hátul az agyamban…
-Mennyibe fog kerülni ?
-Tízezer forintba-mondja a cigány.- Azaz magának megcsináljuk
nyolcezerért.
-Ne csinálják nyolcért, legyen rendesen elvégezve, adok egy tízest és
lehet, hogy máskor is találkozunk.
A vezetőjük nézegette a  csatornákat, fejét csóválta, azt mondta, elérettek,
lyukacsosak. Igaz, hogy kilenc éve végeztük az emelet ráépítést, de ráhagytam. 
-Szóval, mégy egyszer kérdezem, mennyit fogok fizetni ?
-Mondtam, hogy nyolc ezret- így a cigány. 
Közben kedélyesen elbeszélgettünk. Elmondtam,hogy mivel rádiós
beosztásom miatt szakmai vezetője vagyok az összes cigányzenésznek
és nótaénekesnek, régen egyszer azt mondták, hogy tiszteletbeli
zenészvajda vagyok.  Én pedig ezt szívesen „hordozom” meg be is mondom
minden olyan fellépésen, ahol sok a roma a nézőtéren. Mindig nagy
tapsot kapok erre. 

 

Megérkezett a növendékem, elkezdtük az ének órát.

Egyszer csak jön a feleségem kétségbeesve:-Gyere már, mert ezek
lekapták és cserélik az ÖSSZES csatornát, mennyibe fog ez kerülni.? 
Kirohantam és kérdőre vontam a vezetőt, hogy mit csinálnak ?
-Amit maga is mondott, kicseréljük a csatornákat.
-Ki kérte ezt, én nem !! És mennyibe fog ez kerülni ?
-Amennyit mondtam, nyolcezer forint MÉTERENKÉNT !!!
-Azonnal abbahagyni a munkát  és tessék számolni !!! 
Az egyik paréj biztosított, hogy még  kétmillióba sem fog kerülni.
Azt hittem, hogy elájulok. Gyorsan átvillant az agyamon, hogy ezek
gazemberek, képesek visszajönni, bosszút állni. 
-Azonnal csináljanak egy gyors számítást !!! 
Nekiállt a rohadék, majd így szólt : ÖTSZÁZNYOLCVANEZER !!! 
A nejemmel együtt ordítottuk, hogy nem kértük a cserét, ők forgatták
félre a szót. Szó sincs arról, hogy én ezt kifizessem.
Elkezdődött a cigánykodás. 500.000, majd „ csak magának” 450.000 
Azt nem mondhattam, hogy csinálják vissza az eredetit, mert a levert
régi csatornákat szétbarmolták és ott maradtam volna esővíz elvezetés
nélkül.  Többször is eljátszották a szemétládák:- jó, akkor ne fizessen
semmit … és indultak kifelé. Ki a fene mert volna ebbe belemenni ? 
Végül azt mondtam: - bár nem tartok itthon pénzt, de ha elmegyünk a
bankhoz, hajlandó vagyok 300.000 Ft-ot fizetni és felejtsük el egymást.
Úgy is lett, ott várt a díszkíséret a bank előtt.
Mielőtt átadtam volna a pénzt, elmondtam nekik:tudom, hogy az aljasságuk miatt
nem érinti meg magukat  az amit mondok, de ez a pénz nyaralásra lett félretéve. Én egy hattagú családot tartok el egyedül, nehezen fogjuk kiheverni a veszteséget.
Tudom, hogy egy munkának van munkadíja és anyag költsége, de ez nekünk
nem volt bekalkulálva, nem is volt rá szükség, hiszen egy kilenc éve feltett
csatorna nem szorul cserére. Csak tisztításról volt szó. Tehát BECSAPTAK !
Látszólag szánakozó  pofát vágtak,de utána gondolom, jót röhögtek rajtam.
Elővettem egy névjegyet:
-Nézzék, ez Kállai Csabának, Magyarország cigány fővajdájának a névjegye.
Jó  viszonyban vagyunk. Időnként Ő is föllép velünk és énekel.
Most fölhívom és ezt az egészet elmesélem neki, véleménye szerint jót tesz-e
ez az amúgy is ingatag magyar-cigány viszonynak és vajon milyen irányba
tereli a már meglévő cigány-gyűlöletet ?
Csabát fölháborította az ügy és kérdezte,hogy visszaadassa-e a pénzt.

Nem kell mondtam,mert végül is látható a munkájuk eredménye, a szakmájukhoz értenek, remélem rendes anyagot használtak.

Maga az elv, ha egy kis nyugdíjas beengedi őket, azzal mit művelnének ?

A házamon itt-ott valóban új bádog csillog. El se merem képzelni, mi lett volna,
ha nem állítom le időben a munkát. Feleségemmel internetről megszereztük az
anyag árakat és átlagolt munkadíjakat. Ha AKARTUK is volna a munkát, tehát
mi kértük volna föl ezeket az állatokat, akkor is 200.000 Ft-tal vagyunk átvágva,
de mivel nem volt szükség a munkájukra, így 300.000 a veszteség,plusz az átverés,
csőbehúzás. Nem rossz órabér azért a kb.40 percért a megérkezésüktől a bankba
indulásig. Olyan csatorna pedig nincs, aminek 8.000 Ft lenne a folyómétere.
Megjegyzem a bank előtt igen kényelmetlenül érezték magukat, mert a tőszomszéd-
ságában van a kerületi rendőr kapitányság… 
Bár  én szigorlatoztam 30 éve pszichológiából, rá  kellett jönnöm, hogy sehol nem
vagyok ezekhez a disznókhoz képest,  akik tökéletesen fölépített lélektani csapdával
húztak csőbe, bizonyára van benne gyakorlatuk elég . 
 
Nem tudom, mennyit szánt még nekem a Jó Isten. Kellett az, hogy ezután a hátralevő  életemet úgy éljem:- Ne közösködj cigánnyal, mert becsap,   kirabol !!!

 

Ez természetesen nem vonatkozik szeretett kollégáimra, barátaimra. 

Küldjétek el mindenhová, hogy az emberek figyeljenek,

legyenek résen  és ha meglátják a

LEC-828 rendszámú elől narancssárga,

hátul fehér mikrobuszt,

jól gondolják meg, hogy szóba állnak-e velük  !!! 

 

 

Tarnai Kiss László

énekművész, tanár
vezetőszerkesztő-műsorvezető

 

 

Egyik hozzászólónk segítségével közzéteszünk egy korábbi újságcikket is a témával kapcsolatban.

 

 

 
Itt vagyok most: zalaihirlap.hu / Címlapon
2009. 06. 08.
Vigyázat, csaló bádogosok! Tízezerért vállalták a munkát, majd 290 ezer forintot kértek
 
Zalaegerszeg - Trükkös bádogosok csapolják meg a gyanútlan háztulajdonosok zsebét a megyeszékhelyen. Két olai károsult is elmesélte, mi módon rövidítették meg súlyos tízezrekkel.
 
2009. június. 08. hétfő | Frissítve: 2009. június. 09. kedd | Szerző: Arany Gábor
 
 
Félelmében fizetett

- Csak foltozni kellett volna a csatornán, de mire észbe kaptam, már 10-12 métert lebontottak belőle - mesélte a Szendrey utcában lakó nő. - A végén meg 95 ezer forintot kértek, de megmondtam, nincs ennyi pénzem. Akkor azt ajánlották, elvisznek a bankba, ebbe nem mentem bele, nem akartam itt hagyni a lakást őrizetlenül. Végül megelégedtek 55 ezer forinttal és örültem, hogy megszabadultam tőlük - mondta. Nevét nem vállalta, mert fél a bosszútól, magyarázta.

Az asszony emlékezete szerint PLD kezdetű rendszámot viselő, kék furgonnal érkezett az öt tagú brigád. Szavaikból úgy vette ki, erdélyi iparosok. A főnök először behízelgő modorban ajánlott munkájukat, aztán, amikor fizetésre került sor, már nagyon élessé vált a helyzet. A károsult bevallott, félelmében fizetett.
- Rosszabbul jártak a szomszédok - folytatta. - Tulajdonképpen hozzájuk csöngettek be először, és amikor láttam őket nála dolgozni, gondoltam megjavíttatom velük az ereszt, mert csöpögött. Nagyon megbántam. Gyors, pontos olcsó munkát ígértek. Ehhez képest drága volt, eltörték a cserepeket, számlát sem adtak - panaszolta.

10 ezer forintot mondtak, majd 290 ezer forintot kértek

- Azzal állították be hozzám, hogy a közelben dolgoztak, maradt anyaguk, nem akarják visszavinni. Mivel látják, hogy rossz az ereszcsatornám, olcsón kicserélik - kezdte mesélni átverése történetét a szomszédban lakó idősebb férfi. - Nevetséges összeget, 10 ezer forintot mondtak. Ez annyira hihetetlennek tűnt, hogy háromszor is rákérdeztem, mert majdnem harminc méter eresz és egy lefolyó lett volna a munka - mondta.

József hamar megegyezett a behízelgő modorú főnökkel, a három fiatal segéd rögvest munkához látott. Két és fél óra elteltével jött a hidegzuhany, amikor közölték: 290 ezer forintot kérnek.
- Mondtam, nem erről volt szó, de rám támadtak, hogy képzelem, ennyit munkát és anyagot olyan nevetséges összegért. Szó szót követett, vitatkoztunk, végül megegyeztünk 250 ezer forintban. Szégyellem, ami történt, mert nyilvánvaló volt az átverés. Bűntudatom is van, mert nem hívtam rendőrt és nem tettem feljelentést - fűzte hozzá.
Ezzel magyarázta, miért nem akarja nevét adni a történethez, viszont szeretné, ha mással ez már nem fordulna elő.


Információnk szerint Nagykanizsán is fordult már elő hasonló eset, de a megyeszékhelyen a rendőrséget eddig még senki sem értesítette a sajátos átverésről.
 
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Vicc?

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Diósd

(Miki, 2011.12.12 18:13)

Megérdemlitek gyáva emberek, hogy a barnák elzsarolják a pénzeteket. A mai mobil telefonos világban nem állna semmiből hangfelvételt készíteni a megrendeléskor a megbeszélésről, esetleg leíratni egy papírra a végső árat. Amikor pedig probléma van előttük hívni a rendőrt telefonon. Mert az egyértelmű , ha nem kaptak felhatalmazást a csatorna leszedésére, akkor minimum garázdaság, de csoportosan elkövetve! Én hasonló esetben akkor sem fizetnék a zsarolóknak, ha két hétig esőben kéne aludnom, mert ha fizetnem is kéne a visszarakásért ,akkor sem nekik fizetnék, hanem egy valódi mesternek. Ám az emberek többsége gyáva és meg alkuvó , inkább fizet mert azt kényelmesebb és biztonságosabb megoldásnak véli.

ekkora baromságot...........

(valaki, 2010.05.24 22:19)

....ugyan, ki ötölhetett ki? :)))))))))))
Van olyan hüle ember, aki ezt elhiszi? :)

Szegény Tarnai Kiss! Az új verzióban, mint a népmesében, már továbbírták, mert a köremail végén ott a Magyar Rádió telefonszáma, és egy mobilszám is, mint T.K.L. telefonszáma :))))))))))

Re: ekkora baromságot...........

(ökrök, 2011.07.05 14:23)

nuygodtan el lehet hinni az én nagymamámnál is most voltak szombaton fehér furgonból 150e lett a vége a 7500 ból
Rohadt férgek ezért kell mindenkinek feljelentést tenni aki igy járt előbb v utóbb megfogják őket.
Retkek

Re: ekkora baromságot...........

(Okostojás, 2011.10.31 12:27)

Sajnos akár hiszed kisfiam, akár nem, a cigányok mocskosabbik fele ilyen szemét alattomos módon próbál gyorsan sok pénzt szerezni olyanoktól, akik dolgoznak, és eltartják a sok ingyenélőt is. Én biztos nem fizettem volna, azonnal rendőrt hívtam, hogy egy életre megtanulják mi a becsületes munka. Egy pár ilyen tetvet alaposan meg kellene gumibotozni, de úgy isten igazából, hogy beszarjon behugyozzon. Biztos, hogy rendőrt hívtam volna.

Verpelét

(Szegény Tarnai, 2011.06.02 08:12)

De jó reklám ennek a fajdkakasnak!
Nemelég, hogy tehetségtelen még gizda is !
Romák !
Ez az gizda a Rádió főembere?
Szégyellje magát

Halásztelek

(Anonymous, 2011.06.06 13:22)

De kár hogy nem olvastam erről hamarabb...
Nálunk (vagyis szüleimnél) éppen szombaton jártak (Halásztelken), de nem mikrobusszal voltak, egy fehér kombi autóval.
3-man voltak, ebből 2 fickó vékony (ők a melósok), és a vezér (bár állítása szerint van mégy egy főnök) aki kb 120 kg, igazi vajda.

A szöveg ugyanaz, 8000-ért az ereszcsatorna kicserélése, teljesen, mert megmaradt nekik 100 méter. Otthon voltam én is (szerencsére), rákérdeztem, 8000 Ft az összeg. Belementünk.
A munka kb 1 óra alatt lezajlott, meg is csinálták rendesen (a régit leszedték, és teljesen újat feltették, az egész házra, kb 70m2-es), aztán a főnök mondta, hozzunk papírt ceruzát, és számoljuk ki a végét. Mondom milyen végét, 8000 a vége.
A végére kijött 472 000 Ft, és jött a tipikus emberkedés, hozzuk ki a pénzt, vagy kérjünk kölcsön.
Mondtam nincsen, adok max 40-et, többet nem vagy szedjék szét az egészet. Azt mondták már nem lehet, mert összecinezték, és hogy kivágták a lyukakat a lefolyóknál, már nem ér nekik semmit. Mondom nem gond, mi nem tudunk fizetni, úgyhogy vigyék akkor el.
Szó szót követett, veszekedés az udvaron. Házba természetesen nem engedtük be őket, és az ajtó mindig zárva volt, be ne lássanak, milyen érték lehet bent. Mentek lejjebb az árral, 6000 elemenként stb, de nem engedtem, mondván nincs pénzem, szedjétek le, és menjetek Isten hírével.

De nem tágítottak, alkudoztak, erőszakoskodtak. Kijött már barátnőm is, hozta a telefont, és odament a megkötött kutyámhoz, hogy engedi el (Staffordshire terrier), közben hívta a rendőrséget.
Rendőrség hallatán megijedtek, és beszálltak a kocsiba. Elindultak kb 1 métert, majd kiszállt a vezér, hogy ok, legyen akkor 150 000. Mondom nincs pénzem, jó akkor legyen 80 000. Annyi sincs, válaszoltam. Akkor adjam oda a 40 000-et.
Odaadtuk a 40 000 Ft, és elmentek. A rendőrség nem jött volna ki a címre, mert mi engedtük be őket, joguk lett volna elvinni a felszerelt ereszcsatornát is, ennyi mondtak. Viszont a telefonálástól megijedtek, legalább ennyit ért az egész.

Megérte? Nem ért ennyit az egész, van szép új eresz olcsón, de ilyen áron nem kellene. Most zárunk mindent, ajtót is nappal, ha visszajönnek, egyből hívjuk a rendőrséget.
Szerencse, hogy többen voltunk otthon, mert ezek mindenre képesek, mocskos szemét banda, ha tudták volna, hogy ennyien vagyunk otthon, mentek volna máshova, ahol idősek vannak, egyedül.

Ne engedjétek be őket, bár ezt a bejegyzést ahogyan én sem, úgy sajnos más sem fogja elolvasni....

Orosháza

(Tibor, 2011.01.16 21:17)

Helló mindenki!
Újabb eset Orosházán a napokban, (2011,01,05) Cigány banda nem cigány kinézetű KÉK szemű mocsok vezetővel. Ugyancsak nevetséges áron kínált csatorna, és munkadíj.

Rendszámuk: GRP-294 fehér Fiat Ducato.

Amúgy is cigány nem párti vagyok, legalább egyel több okom van Őket nem pártolni. Sajnos nem velem találkoztak, hanem gyanútlan nyugdíjas szüleimmel, akik ijedtükben mégis csak fizettek, a megbeszélt ár tízszeresét. Annyira megrémültek, hogy még csak nem is telefonáltak. Figyeljen mindenki, és ha ilyen esettel találkoznak, ne csak mondják hanem hívják is a RENDŐRSÉGET! Mert több károsult is van így biztos, hogy rögtön reagálni fognak. Üdv. mindenkinek, és ne kelljen több ilyen és ehhez hasonló leveleket olvasnom.
Vigyázzanak magukra és értékeikre!

MMR Lendva... :)

(hallgatÓ, 2010.11.06 08:11)

Ja, és a hét elején ott tudósított speciális zsákszoknyás cigány nő tolvajokat is úgy tálalták, mint "magyar állampolgárokat" akik Szlovéniában loptak!
A cigány voltukat rendre elhallgatják és így csak jobban lejáratják a magyarokat, szerintem.

http://www.rtvslo.si/mmr/news/article/278

sorry

(hallgatÓ, 2010.11.06 08:06)

Jaj, elnézést, meg sem néztem alaposan, ITT van az a hsz-om! Mea Culpa! :-/

cím, MMR Lendva... :)

(azt én írtam ide, de hol van az?, 2010.11.06 08:05)

"Egyik hozzászólónk segítségével közzéteszünk egy korábbi újságcikket is a témával kapcsolatban."

most majd érkezik a 'művész úr' Lendvára, egy gála estre és talán megkérdezi valami (tévés-rádiós) kolléga ott tőle ezt, mert most megint jelzem feléjük! :-P de miért TÖRÖLTED INNEN a korábbi beírásomat?
üdv.: MMR, Lendva, HallgatÓ

Ózd

(Zsuzsi, 2010.08.03 18:45)

2010.08.03.
Én pár hete hallottam a T.K.L. történetét. Ma Ózdon csöngettek a hangzatos 8 ezer forintért cserélek mesével.
A rendszám: JEA 939 VIGYÁZAT!!!!

bármi...

(Urku Pizdá, 2010.07.31 08:11)

a cigányok...
http://www.zalaihirlap.hu/cimlapon/20090608_badogos

Az MMR lendvai, muravidéki rádió az imént szemérmesen-moderálva? (O.Zs.) tudósított a már Szlovéniában is megjelent ilyen "magyarokról". Ezek CIGÁNYOK és/vagy ROMÁNOK, román cigányok!

Gödöllő

(Éva, 2010.07.08 23:21)

Igen, velünk is majdnem megtörtént.
4-en voltak egy kis mikrobusszal.
A férjem 24 órás szolgálatból jött haza és éppen aludt, Édesanyám pedig beengedte őket, miután 15 percig süketeltek neki.
Kinyitotta a kaput, mert azt mondták "csak felmérik mennyibe is kerülne", de mire észbekapott, már szedték is le a csatornát.
Szaladt felkelteni a páromat, akinek végül nagy nehezen sikerült kitenni őket, de ha belegondolok, mi lett volna ha nincs otthon, hát az idán mi sem mennénk nyaralni ... sem.

én sajnos elhiszem

(egy szintén pórul járt, 2010.05.27 18:39)

Tisztelt Tarnai Kiss László! Kedves Hozzászólók!

Én is remélem, hogy nem igaz a leírt történet, de én sajnos elhiszem. 78 éves, egyedül élő, beteg nagyapámhoz ugyanígy becsöngetett egy hasonló, néhány fős, kisbusszal járó roma társaság, ereszcsatorna javítást felajánlva. Mivel a javítás ráfért a ház homlokzatánál az ereszre, jóhiszeműen beengedte őket. Mire észrevette, a fél házról leverték a régi ereszt, s már a lakás belsejéből terelte ki a "lelkes" munkásokat. Ezt követően kiderült, hogy a munkáért legalább 3 havi nyugdíját kérik. Nagy lélekjelenléttel odaadta a megtakarított pénzét (100 ezer forintot), s közölte, hogy a többit felejtsék el és menjenek Isten hírével. Azóta őrző-védő kutya védi a házat.

kulturaliskreativok5

(egy gondolkodó, 2010.05.25 09:03)

Kedves Valaki!

Csak drukkolni tudunk, hogy ez a történet ne legyen valós!