A legkönnyebben a saját hozzáállásunk, attitűdünk és a saját szokásaink megváltoztatásával érhetjük el, hogy a fogyasztói társadalomra lényeges hatást gyakoroljunk ha azt akarjuk, hogy a tömegtermelést gerjesztő fogyasztói igény ne tegye teljesen tönkre a természeti környezetünket.
A tudatossá váláshoz vezető útra bármelyik mérföldkőnél ráléphetünk.
Ezt az oldalt gondolat-ébresztő céllal indítjuk. Bízunk benne, az innen elérhető cikkek és információk között navigálva ki-ki megtalálja a saját mérföldkövét, ahol ténylegesen ráléphet - az általa is megvalósítható - tudatos fogyasztóvá váláshoz vezető útra.
Útkeresésünk célja: legalább családi szinten csökkenteni a gazdasági és fogyasztói válság hatásait
Ezzel a céllal induljunk el együtt és lássuk mire megyünk, ha egyre többen fordítjuk a saját családunk hasznára a mindennapi életünk során is: elődeink bölcsességét.
Ezekkel a bevezető gondolatokkal kívánok jó olvasgatást. 2011.11.26. Kerekes Klári KulturálisKreatívok2009
Olcsó csodaszer Legyünk egészségesebbek: sétáljunk, gyalogoljunk többet! Sokan azt hisszük, hogy a séta nem is igazi sport. Pedig egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a test és az elme számára is az egyik legkiválóbb mozgásforma.
![]()
![]()
![]()
forrás: Medipress - Házi.Patika.com
2012.01.02 10:45:52
A járás képessége az emberi faj fennmaradásának egyik kulcsa. A szakértők szerint a sétálás valószínűleg azért tesz ilyen jót nekünk, mert a testünk éppen erre a mozgásra fejlődött ki. Michael Depledge, az Essexi Egyetem környezettudományi professzora szerint őseink nem futkároztak, hanem naponta körülbelül 22 kilométert gyalogolhattak vadászó-gyűjtögető életmódjukat folytatva.
Sammy Margo fizioterapeuta szerint a testünk nem szereti a rázkódó, agresszív mozgást, ami például a kocogással jár. A gyaloglás lehetővé teszi, hogy a szívünk ritmikusan verjen, ami azt jelenti, hogy a vérkeringésünk így a leghatékonyabb. A kutatások alapján a rendszeres séta felére csökkentheti férfiakban a szívbetegség kockázatát. Margo szerint ráadásul a gyaloglás a futástól eltérően a sérülések minimális arányával jár.
Hátfájás ellen is jó
A derékfájást gyakran annak tulajdonítják, hogy négy lábon kellene járnunk. Clive Lathey csontkovács szerint azonban éppen ellenkezőleg. Medencénk kialakítását és a gerinc S alakját figyelembe véve az emberi test a függőleges erők elnyelésére lett kialakítva. A gyalogláshoz hozzá vagyunk szokva, a képernyő előtti és az autó volánja mögötti gubbasztáshoz azonban nem.
Jót tesz az agynak!
Az Illinois-i Egyetem kutatói 120 önkéntes részvételével tavalyi kísérletükben kimutatták, hogy a napi rendszerességű séta növelheti az agy méretét. Az alanyok fele 12 hónapig heti háromszor naponta 40 percet sétáltak, a többiek pedig nyújtó és erősítő gyakorlatokat végeztek. A kutatás végén az agyi képalkotó vizsgálatok azt mutatták, hogy a sétáló csoport tagjainak hippokampusza, az agy emlékezőközpontja, átlagosan 2 százalékkal nőtt. A nyújtógyakorlatokat végzők hippokampusza ezzel szemben 1 százalékkal zsugorodott. A kutatás vezetője, Arthur Kramer professzor azzal magyarázta a jelenséget, hogy a gyaloglás serkenti az agyba irányuló véráramlást, ami új idegsejtek növekedését váltja ki. Ez egyfajta "védőpárnával" látja el az agyat, ami megvédi a demenciától.
Jókedvre derít
A gyaloglás a többi testmozgáshoz hasonlóan a boldogsághormonok, az endorfin, a szerotonin és a dopamin felszabadulásához vezet. Olyan finoman történik mindez, hogy ez a legjobb ellenszere a depressziónak.
A brit kormány irányelvei napi 10 ezer lépés (kb.: 7,5 kilométer) megtételét javasolják a szív egészségének és az egészséges testsúly fenntartása érdekében. Az átlagemberek 5-7500 lépést tesznek meg anélkül, hogy észrevennék. Ha valaki reggel gyalog megy a munkába vagy az állomásra, az máris 5000 lépés. Ha este ugyanezt megteszi, el is érte a kitűzött célt.
_____________________________________________________________________________________
Tudatos vásárló a fogyasztói társadalomban
Kerekes Klára 2011.január 8.
| Házi tisztító praktikák |
|
Forrás: natur-all.hu
Mielőtt vegyszerekhez vagy egyéb drasztikus módszerekhez nyúlnánk, érdemes megnézni, milyen praktikákkal oldhatjuk meg környezetetbarát és hatékony módon a folttisztítást.
Ablaktisztítás, autóablak
|
_______________________________________________________________________________________
A társadalom felől érkező erős törekvésekre van szükség
A demokrácia összjáték a politikai osztály és a társadalom között. A demokrácia mindaddig csökevényes marad, ameddig ez az összjáték ki sem alakul.
Civil állampolgárként be kell látnunk és el kell ismernünk, hogy Magyarországon passzív a társadalom. Mintha csak a díszlete lenne a felette zajló pártharcoknak.
- Lakossági szereplőként el kell gondolkoznunk azon, hogyan törhetünk ki ebből az antidemokratikus és antihumánus, visszahúzó tehetetlenségből.
- A magyar politikai elit dolga viszont elgondolkozni azon, hogyan törhet ki az ország ebből az antidemokratikus és antihumánus, visszahúzó hagyományból.
Nádas Péter írta, hogy Magyarországon mindössze két társadalomirányítási modell létezik. Az egyik a gondoskodó állam, a másik a tekintélyelvű állam víziója. Amikor kimerül a gondoskodó, jön a másik. Amikor a tekintélyelvűtől is meg akarunk szabadulni, jön egy rendszerváltás.
Ahhoz, hogy ez a körforgás megváltozzon, a társadalom felől érkező erős törekvésekre van szükség. A demokrácia összjáték a politikai osztály és a társadalom között.
A demokrácia mindaddig marad csökevényes Magyarországon, ameddig a lakosság ragaszkodik a jól beidegződött passzivitásához és semmit meg nem tesz azért, hogy ez az összjáték egyáltalán kialakulhasson. 2010.10.28.
___________________________________________________________________________________
Civil megjegyzéseink a multik válságadó elleni tiltakozásához. Olvasd el és a kommentekben várjuk a véleményed! KLIKK IDE!
Stand By Me | Playing For Change | Song Around The World from Concord Music Group on Vimeo.
Stand by me - Állj mellém!
Ez a dal azt mondja, nem számít, hogy ki vagy...
Nem számít, merre tartasz az életedben...
Egy ponton biztosan kell valaki, aki melletted áll!

Hogy kik ők és mit akarnak, senki sem tudta mostanáig: a semmiből tűntek elő, nincs politikai múltjuk, változást akarnak és átkozottul sokan vannak, mindenütt. Ők a kulturális kreatívok.
Gondolkodók, egyetemi tanárok, rektorok, építészek, biofarmerek, szociológusok, jogászok, írók, terapeuták, színművészek, és egészen hétköznapi emberek.
Véletlenül bukkantak rájuk a társadalomtudósok Amerikában, és mindenki megdöbbent, mennyien vannak. Eredetileg csak arra lettek volna kíváncsiak, milyen az emberek pártpreferenciája a demokrata és republikánus politikai erők vonatkozásában. Ehelyett egy nem várt kép bontakozott ki.
A kulturális kreatívokban közös, hogy azt gondolják, egyedül vannak. És az, hogy azt mondják, vissza kell találnunk a Földdel való harmonikus viszonyhoz. Meg az, hogy közösségük csak az interneten létezik, a mainstream média teljesen elhallgatja létezésüket. És még sokminden mást is mondanak, de nem szeretném lelőni a poént.
Békés harcosok klubja

Gondolatok a helyi pénzről, az etikus bankról, az oltás megtagadásáról, és arról, hogy a politikusok hatalma napjainkban kerül át az emberek kezébe.
- Címkék:
- kulturális kreatív,
- kulturális kreatívok,
- Szabó Sipos Barnabás,
- Antal Norbert,
- Takáts Péter,
- társadalom,
- társadalmi átalakulás,
- változás,
- gazdasági válság
| Megjelent: | 2010.12.22. 19:10 |
| Frissítve: | 2010.12.22. 19:39 |

A Youtube fájlmegosztó oldalon szerdán publikált film a Külügyminisztérium megbízásából készült abból a célból, hogy az ország imázsát javítása az Európai Unióban Magyarország soros elnökségének kapujában - olvasható az Aera közleményében.
"Bár az elsődleges cél Magyarország kommunikálása a külföld felé, a legkevésbé sem mellékes, hogy számunkra is vállalható, mi több, büszkeségre okot adó képet fessen nekünk, magunkról" - írták a munkáról az alkotók.
A hét és fél perces munka két fiatal turistát követve bemutatja Magyarország városait, természeti szépségeit és szabadidős lehetőségeit, valamint számos, magyar tudósok nevéhez köthető találmányt és technológiai újítást.
A zenét a Balkán Fanatik tagjai készítették egy népdalfeldolgozás alapján, melyet a Muzsikás együttes vitt sikerre. A főbb szerepeket Pálmai Anna, Rusznák András és Holecskó Orsolya alakítják, a videó rendezője a Budapest-imázsfilmet is jegyző Madarász Isti.
Évezredek óta kutatjuk a boldog élet titkát, sok bölcselet szól arról, miként lehetünk kiegyensúlyozottabbak. Kövesd a híres filozófusok ma is hasznos útmutatásait!
Wellness Cafe
2010. 12. 16.
„Semmi sem rombol annyira, mint a tétlenség.” (Arisztotelész)
| Olvass tovább! |
| Sírd ki magad - megmondjuk miért! |
| Idézetek hiteles emberektől |
| A legtutibb házi immunerősítők |
A szakértő tippje: „Természetes, hogy egyszerűbb egy kimerítő nap után lerogyni a kanapéra és kekszet rágcsálva filmet nézni, mint felvenni a futócipőt. Pedig ha erőt veszünk magunkon, a testmozgás energiával tölt fel, száműzi az unalmat és a stresszt, valamint erősíti az immunrendszert” – mondja dr. Battonyai Tünde pszichiáter szakértőnk.
„Minden javak közül a barátság a legértékesebb.” (Epikurosz)
Mit tanácsol a filozófus? Epikurosz (i.e. 341 – i.e. 270) ókori görög filozófus tanítványaival kötetlenül, a szabadban beszélgetett, hogy közösséget kovácsoljon belőlük. A filozófus úgy vélte, a barátság a legszebb, legtisztább emberi érzés a világon.
A szakértő tippje: „Ne feledkezz meg a barátaidról! Ha rengeteg a dolgod, vagy egyszerűen csak rossz passzban vagy és nincs kedved senkihez, akkor se hanyagold őket! Egy pár perces telefonhívás bearanyozhatja valakinek a napját, hiszen társas lények vagyunk, és a napi rohanásban észre sem vesszük, hogy eltávolodtunk egymástól, csak azt érezzük, nagyon hiányzik valami” – mondja szakértőnk.
Légy őszinte! Ugye, veled is előfordult már, hogy összevesztél a pasiddal valami olyasmi miatt, amit te magad is megteszel? Vagy haragudtál a főnöködre, holott tudtad, hogy valójában te nem végezted el megfelelően a munkádat. A helyes önismeret kincset érő erény, hiszen segítségével megláthatod másokban a jót, és megtanít nevetni saját magadon. A jó önismeret szabad döntéseink egyik alapköve.
Mit tanácsol a filozófus? Platón (i.e. 427 – i.e. 347) ókori görög filozófus kortársaival ellentétben nagy értéknek tartotta az önkritikát. Szerinte meg kell ismerned saját gondolataidat, érzéseidet, vágyaidat és képességeidet. Ne arra légy kíváncsi, hogyan látnak a többiek, hanem lásd meg, milyen vagy valójában.
______________________________________________________________________
______________________________________________________________________
Lehet és érdemes konszenzust keresni a nyugdíjreform kapcsán
Ne éljék fel a kormányok a jövőt!
Lehet és érdemes konszenzust keresni a nyugdíjreform kapcsán - véli Mellár Tamás, aki szerint erre azért is szükség van, mert egy olyan rendszer működtetéséről van szó, amely legalább húsz-harminc évre szól. Ha az egymást követő kormányok négyévenként újraszabják a működés kereteit, akkor nem jutunk egyről a kettőre. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatójának írása.
Persze az ördög a részletekben lakozik, vagyis a nagy kérdés az, hogy ki mit ért reformon, s milyen irányokat tart elfogadhatónak a rendszer átépítése folyamán. A társadalmi szintű diskurzus elindulása nyilván sokféle szempontot és modellvariánst hozhat elő, meglehet olyanokat is, amelyek egymással nem összeegyeztethetők és ezért nem foglalhatók egységes rendszerbe. Ez a divergencia azonban egyáltalán nem szükségszerű, meggyőződésem szerint létezik egy pozitív kicsengésű forgatókönyv is.
Az elmúlt évek nyugdíjvitái egyáltalán nem mutattak nagy eltérést a különböző irányultságú szakértők véleményei között. A Gyurcsány-kormány által életre keltett NYIKA (Nyugdíj- és Időskor Kerekasztal) dokumentumai, különösen az elmúlt évben nyilvánosságra hozott összefoglaló anyag, egyértelműen pozitív fogadtatása mindkét ideológiai térfélen azt jelzi, hogy lehet és
érdemes konszenzust keresni a nyugdíjreform kapcsán.
A konszenzusos megoldás azért fontos, mert itt egy olyan rendszer működtetéséről van szó, amely legalább húsz-harminc évre szól. Ha az egymást követő kormányok négyévenként újraszabják a működés kereteit, akkor nem jutunk egyről a kettőre.
Tehát kiemelten fontos lenne egy olyan széleskörű szakmai konszenzus kialakítására az új nyugdíjrendszer kapcsán, amely az egymásnak feszülő politikai erőket is arra kényszerítené, hogy tartsák tiszteletben a szakmai közvélemény által elfogadott alapelveket és ne bolygassák a rendszer alapjait, hanem tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy zavartalanul működhessen, így a várt eredmények valóra válhassanak.
A felelősségünk nagy, nem is annyira a magunk, hanem az unokáink jövője miatt. Induljanak el tehát a konszenzuskereső szakmai viták.
A második pillérhez kapcsolódó kérdések
A kormány ugyan már döntött a kötelező magánnyugdíjpénztárak, a második pillér felszámolásáról (pontosabban terjedelmének jelentős csökkentésérő) mégis fontos néhány kérdést tisztázni ennek kapcsán, az álláspontok világos exponálása érdekében.
(1)
A tőkefedezeti rendszer nem önjáró rendszer, amely hatékony működését függetleníteni tudná a szűkebb, vagy tágabb gazdasági környezetétől.
A tőkefedezeti rendszerbe gyűjtött nyugdíjcélú megtakarítások nem automatikusan biztosítanak reálhozamot, a pénz nem szül pénzt. Az itt gyűjtött megtakarítások hozama rövid távon attól függ, hogy azokat milyen értékpapírok vásárlására fordítják, és ezen papírok milyen reálkamatokat hoznak. Ez az aktuális konjunktúrától és a szerencsétől függően változhat, akár egészen nagy hozamokat is produkálhat, de az is előfordulhat, hogy az eredeti megtakarítások reálértékét sem őrzi meg.
Hosszabb távon és nagyszámú befektetés esetén azonban jóval kisebb szerepe van a konjunktúrának és a szerencsés kéznek. Itt a hozamokat alapvetően az határozza meg, hogy a működő tőke határtermelékenysége miként alakul. Ha a népesség és a foglalkoztatás csökken és a technikai fejlődés lassú, akkor erőteljesen érvényesül a csökkenő hozadék elve (mert az egy főre jutó tőkeállomány jelentősen emelkedik), s így a reálhozamok is esni fognak.
A nemzetközi pénzpiacokra való befektetés csak időlegesen oldhatja fel ezt a dilemmát, mert ott ugyanazok az alapvető problémák (elöregedés, tőkebőség) jelentkeznek, mint a hazai piacon és a biztonság sem nagyobb.
Tehát az egyén nem tudja függetleníteni magát az általános gazdasági helyzettől, mondván az én nyugdíjas jövőm csak attól függ, hogy én magam mennyit takarítok meg. Ugyanis hiába takarít meg valaki sokat ma, ha harminc év múlva nem lesz elég nagyszámú foglalkoztatott ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű többletet tudjon termelni, akkor az ő megtakarításának nem lesz reálgazdasági fedezete, tehát a felhalmozott pénze elértéktelenedik.
A libacombot és az almakompótot pedig nem lehet harminc évre elrakni egy nagy hűtőszekrénybe (nem is beszélve a szolgáltatásokról). Tehát éppen akkor nem tud segíteni a tőkefedezeti rendszer sem, amikor a felosztó-kirovó rendszer bajba kerül, vagyis az elöregedő társadalom esetében. És ez még akkor is így van, ha a magánpénztárak mintaszerűen, a lehető leggondosabb módon járnak el a befektetések tekintetében.
(2)
A magánnyugdíj-pénztári rendszer nem feltétlenül növeli a társadalmi szintű nyugdíjcélú megtakarításokat.
A magánpénztárak csak akkor növelhetik a megtakarításokat, ha önkéntes jellegűek és ezért a kötelező állami megtakarítások mellett az egyéneket további megtakarításokra ösztönzik. Illetve a kötelezően választandó magánpénztárak esetén akkor, ha az állami rendszerből kieső járulékbefizetések nem generálnak költségvetési hiányt, vagy a tagok önkéntesen jelentős mértékben kiegészítik befizetéseiket. Ellenkező esetben attól függ a nettó megtakarítási pozíció alakulása, hogy miképpen viszonyul az állam többlet adóssága utáni kamatfizetés a magánnyugdíj-pénztárak által elért hozamokhoz.
A konkrét hazai helyzetben az volt az alapvető probléma, hogy a magánpénztári rendszer kiépítése abban az időszakban történt, amikor az államháztartás önmagában is rendre deficittel zárt és igen gyorsan növekedett az államadósság. Ebben a helyzetben a magánpénztárakhoz átirányított befizetések tovább növelték a hiányt és igen magas kamatköltségű kötvénykibocsátást tettek szükségessé.
Tehát igen magas költségek mellett valósult meg a járulékok átirányítása a magánrendszerbe. S mivel a magánpénztáraknál elért hozamok nagy általánosságban nem túl magasak, ez a járuléktranszformáció makroszinten veszteségessé vált.
A járulékok visszaáramoltatása az állami rendszerbe tehát szükséges az államháztartás fenntarthatósága szempontjából, jóllehet nem elégséges sem a nyugdíjrendszer fenntarthatósága, sem a költségvetés rendbetétele szempontjából.
(3)
A nyugdíjcélú megtakarítások folyó költségvetési kiadásokra fordítása a jövő generációk megrövidítését jelenti.
Az egész nyugdíjrendszer fenntarthatósága szempontjából nem jelent problémát a kötelező magánnyugdíj-pénztárak megszűnése (a megszüntetés módja viszont kétségkívül felvethet jogi aggályokat).
Működhet jól egy kétpilléres (állami és önkéntes magán) rendszer is. Az áttérés során a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott vagyonok átirányításra kerülnek az állami rendszerbe a tagok visszalépésével párhuzamosan. Ezeket a vagyonokat azonban az állam nem használja fel szabadon, ezeknek kötött mandátuma van: vagy az államadósság csökkentésére, vagy pedig az állami nyugdíjpillér feltőkésítésére szabad csak fordítani. Ugyanis csak ebben az esetben nem teszünk pótlólagos terheket a jövő generációra.
A felhalmozott nyugdíjcélú megtakarítások felélése egyben a jövő felélését is jelenti, tehát egyáltalán nem tolerálható megoldás.
Az első pillérhez kapcsolódó kérdések
A magánnyugdíj-pénztári tagok visszairányítása az állami rendszerbe elodázhatatlanná teszi a felosztó-kirovó alapon álló állami pillér reformját.
A visszalépő pénztári tagok számára egyértelmű és kézenfekvő megoldás, hogy a felhalmozott megtakarításaik névre szóló egyéni számlákon kerülnek nyilvántartásba. Ugyanakkor viszont hosszú távon elképzelhetetlen, hogy kettős rendszer álljon fenn és egészen máshogy legyenek kezelve azok a polgárok, akik a magánnyugdíj-pillért nem járták meg.
(4)
Sokkal igazságosabb és egyértelműbb ösztönzőkkel bír a hozzájárulással (járulékkal) meghatározott (DC) rendszer, mint a járadékkal meghatározott (DB) rendszer alkalmazása.
A járadékkal meghatározott (DB) rendszer az, amelyet jelenleg is használunk a felosztó-kirovó állami pillérben. A hozzájárulással meghatározott rendszerben az egyének saját számláján gyűjtik az aktív korban tett járulékbefizetéseiket.
A majdani nyugdíj-járadékuk alapvetően ez alapján kerül meghatározásra. A számítást még befolyásolja a várható életkor és a jóváírt hozamok mennyisége. De mindenképpen érvényesül az az elv, hogy két azonos pályafutású munkavállalót feltételezve, aki kétszer annyi befizetést teljesített, az kétszer akkora nyugdíjra jogosult (azonos várható életkor esetén).
Ez a rendszer egyértelmű és világos ösztönzést jelent a járulékköteles jövedelmek bevallására, ugyanakkor viszonylag jól kalkulálhatóvá teszi, hogy mire számíthat az egyén nyugdíjas korában. A világos feltételek pedig az öngondoskodásra is jobban ösztönözhetnek. Ezen felül rugalmas nyugdíjba vonulást tesz lehetővé, mert egy bizonyos aktív időszak után az egyén akár saját maga dönthet arról, hogy mikor kíván nyugdíjba menni, figyelembe véve a várható nyugdíját.
(5)
A folyó finanszírozású (felosztó-kirovó) rendszer is fenntarthatóvá tehető a névleges egyéni számlás rendszerben.
A hozzájárulással meghatározott rendszer nem csak tőkefedezeti formában működhet, hanem a felosztó-kirovó vagy más néven folyó finanszírozású rendszerekben is.
A folyó finanszírozású rendszerben működtetett hozzájárulással meghatározott rendszer (NDC) az úgynevezett névleges egyéni számlás rendszer. Az elnevezés arra utal, hogy a tőkefedezet hiányában megoldandó kérdés a nyugdíjcélú megtakarítások hozamainak (kamatainak) a meghatározása.
Ha egy fix hozamrátát rögzítünk (mint az állampapírok kamata, ahogyan ezt Németh György javasolta), akkor a rendszer fenntarthatósága érdekében költségvetési hidakat kell működtetni (kedvező demográfiai és foglalkoztatási helyzetben többlet, ellenkező esetben viszont hiány keletkezik, amit kívülről kell pótolni).
A hozamrátát azonban nem szükséges fixen rögzíteni, rugalmassá is tehető, reflektálva a változó gazdasági körülményekre (nagyjából ennek feleltethető meg a svéd módszer). De elképzelhető egy harmadik megoldási mód is, amely a felhalmozott megtakarítások és a nyugdíj-járadékok között teremt közvetlen viszonyt, egy átszámítási módszerrel, amely meghatározza és rendszeresen aktualizálja (az adott gazdasági viszonyok alapján), hogy mennyi nyugdíjforintot ér egy befizetett nyugdíj-járulék forint (ez a német pontrendszer lényege, Botos Katalin és Holtzer Péter javasolta).
A két utóbb említett megoldás hátránya, hogy a nyugdíjszintet ingadozóbbá teheti, mert viszonylag gyorsan reflektál az adott gazdasági környezet változásaira. Ugyanakkor viszont előnye az, hogy megfelelő tervezés mellett csak átmeneti közreműködést igényel a költségvetéstől, mert önfinanszírozó jellegű.
(6)
A névleges számlás rendszer alkalmazása esetén feltétlenül szükséges egy állami alapnyugdíjat megállapítani és folyósítani azok számára, akik nem tudtak elég megtakarítást gyűjteni.
Ez egy alapvető szolidaritási elv, amelyet mindenképpen célszerű bevezetni annak érdekében, hogy a hosszú időn keresztül munkanélküliek számára is legyen valamilyen forrás. Ez az alapnyugdíj az egészséges munkaképes emberekre vonatkozik, a nem teljes munkaképesek nyugellátása egy másik kérdés, nem tartozik a szűken vett, itt és most tárgyalt nyugdíjrendszer kérdéskörébe.
Röviden ez az a gondolati keret, amelyben talán érdemes lehet a konszenzust keresni. Szükség esetén a keret tágítható, módosítható. E sorok írója nem számít nyugdíjszakértőnek és nem is képzeli magát annak, továbbmenve nem is kíván szakértővé válni. Viszont igen fontosnak tartja, hogy egy széleskörű szakmai vita induljon el, amely megegyezéssel zárulhat. S lehet, hogy egy ilyen vita kereteit egy outsider könnyebben ki tudja jelölni, mert nem zavarják a részletek, távolabbról tekintve a dolgokra talán jobban lehet az egészre koncentrálni.
_______________________________________________________________________
Hasznos linkek:
Egy kis humor... Jó kis kikapcsolódás és pofon az angoloknak...
MiertHogyanMit
InformaciosHaboru
AllamPapirSancMuvelet
TévHitek
MNB kérdések
Közgazdaságtan Vallás
AlapProbléma (mintaüzenet)
Ígéretek Bolygója (a bank ígéretet teremt,
de nem a bank teljesíti)
PénzTeremtés
KokemenyErvek
CosiFanTutte
MaganPenzkibocsatas
FederalReserveMagyarul
MakroNonszensz
MaganpenzkibocsatasTemplates
TovabbLepes
TrukkosAdossag
UjPenz
PénzTámadás
Új Kormányzati Negyed
TöbbPénztárHiéna
SzolasSzabadsag
NoFreeSpeechIndexHU
MiscLinks
Csináljuk együtt, csináljuk jobban!
A mappában található képek előnézete Gigants




Bútorápolás, kárpittisztítás
Cipők, ruhák
Padlóápolás
Szőnyegtisztítás
Konyhai eszközök
Edények, palackok, porcelánok
Fémtisztítás
Fürdőszoba, WC, csempe
Folttisztítás
Egyéb
Autó



