
|
Száz éve a T-Ford 11-13 literrel beérte
|
Szintén tény, hogy egy mai hasonló méretű háromliteres benzinmotor fogyasztása nagyjából megegyezik a T-modell adatával. Hogy történhetett, hogy az emberiség legnagyobb fejlődést felmutató évszázadában egy kis előrelépés sem történt fogyasztás terén?
Indul a Nyugat, még híre sincs károsanyag-kibocsátásnak
|
Ma sem jobb egy 3 literes benzines étvágya
|
Persze most mondhatja a kedves olvasó, 
hogy miért nem mentem politikai pályára, mert ez egy orbitális nagy csúsztatás, de én is tisztában vagyok azzal, hogy egy mai autó háromszor nehezebb, tízszer erősebb, sokszor biztonságosabb és a szigorú környezetvédelmi előírásokat is kénytelen teljesíteni, mégis elgondolkodtatónak találom a helyzetet.
1908-ban még nem ismertük a világháború szót, a Wright fivérek öt évvel korábban tették meg történelmi jelentőségű első repüléseket és elindult a Nyugat című folyóirat Ignotus Pál főszerkesztésével.
|
Lenne jobb, mint a benzin és a gázolaj?
|
Mindegy volt a fogyasztás
Hogy is van ez? Az 1970-es évek derekáig senkit nem izgatott a probléma, az üzemanyagok ára jelképes volt, az olajárrobbanással viszont sok minden megváltozott.
Az addig keveset fejlesztő autógyártók elkezdtek kisebb, gazdaságosabb motorokat tervezni, Rudolf Diesel találmánya is előtérbe került, és lám: ma már kisméretű, Diesel-motoroktól el lehet várni az 5-6 liter körüli fogyasztást, ami a 330 Ft körüli üzemanyagárral számolva még mindig nem kevés.
Ármánykodó olajlobbi?
|
Elfogy valaha?
|
Nikola Tesla: elveszett részletek
|
Tesla éppen nem feltalál
|
A CIA segít felejteni
1921-ben az akkor 16 éves fizikus Thomas Townsend Brown egy különleges fizikai jelenséget fedezett fel, évekkel később kikísérletezett egy korongot, amely külső energiaforrás nélkül a levegőbe tudott emelkedni és gyorsan, hang nélkül helyet változtatni.
A hadseregtől való leszerelése után minden feljegyzését lefoglalták és kicsit elbeszélgettek vele a CIA-sek, úgy hogy később semmire sem emlékezett.
0,01 liter háztartási zsír százon?
Nem is olyan régen, 1972-ben egy Richard Clem nevű szaki épített valami nagyon érdekeset: kikísérletezett egy olyan motort, ami háztartási zsírral működik, és 100 kilométerenként egy tized decilitert fogyaszt.
Magyarul huszonöt liter fáradt olajból 250 000 kilométert tud elmenni.

Összetrombitálta a helyi újságokat Richardunk és elvitte őket egy jó hosszú próbakörre, és csodák csodája: tényleg nem fogyasztott semmit a gép. Szét is szedték, hogy rejtett üzemanyag tartályt keressenek, de semmit sem találtak, meg is jelent az újságokban a szenzáció.
Hirtelen szívhalál
Néhány nappal később aztán néhány hívatlan, sötét öltönyös látogató kopogtatott náluk és elvitték a motort, minden feljegyzéssel együtt. Három nap múlva pedig a 49 éves Richard Clem szívinfarktusban meghalt, találmányát azóta is hiába próbálják újra összerakni.
Megölték a használható villanyautót
|
A GM villanyautója
|
Sokba került kifejleszteni, de teljesen használható volt és a megbízhatósága túlszárnyalta hagyományos társaiét. 200 km körüli hatótávval és egy középkategóriás autóéval összevethető árával teljesen versenyképesnek tűnt.
Elmaradott akkufejlesztők
|
Mesterségesen tartják vissza az akksi-fejlesztéseket?
|
Jó néhány államnak és világcégnek állt érdekében, hogy ezek az autók ne terjedjenek el, különben nekik felkopik az álluk. Ezeknek az érdekcsoportoknak az akkumulátor-gyártók részvényeinek felvásárlásával, ráhatásuk volt a fejlesztésekre (minél kisebb hatótávot bírjanak), de a törvényhozásban is sikerült elérniük, hogy ne legyen jelentősége a környezetvédelmi törekvéseknek.
15 év után újra elektromos autó
|
Villanyautó a Volt
|
Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy az új autók a meghibásodási statisztikák szerint legnagyobb valószínűséggel a garancia lejárta után közvetlenül adják be a kulcsot, talán nem véletlenül. Köztudott, hogy az alkatrészeladások profitja jelentős szeletét adja az autógyártók nyereségességének, de ez már egy másik cikkünk témája...
(A cikk elkészítése során sokat rettegtünk együtt a kitűnő konteo.blog.hu-val, ezúton is köszönet nekik!)
http://waterpoweredcar.com/index.html
Stan Meyer a videón
MiertHogyanMit
InformaciosHaboru
AllamPapirSancMuvelet
TévHitek
MNB kérdések
Közgazdaságtan Vallás
AlapProbléma (mintaüzenet)
Ígéretek Bolygója (a bank ígéretet teremt,
de nem a bank teljesíti)
PénzTeremtés
KokemenyErvek
CosiFanTutte
MaganPenzkibocsatas
FederalReserveMagyarul
MakroNonszensz
MaganpenzkibocsatasTemplates
TovabbLepes
TrukkosAdossag
UjPenz
PénzTámadás
Új Kormányzati Negyed
TöbbPénztárHiéna
SzolasSzabadsag
NoFreeSpeechIndexHU
MiscLinks
Ez nem vicc! Ez a valóság!
Járj utána!
A mappában található képek előnézete Ők is félnek






