Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Milyen kapitalizmust akarunk?

2013.06.16

Bízni kell az emberekben!

Ebből finanszírozzuk az FNA bevezetését!

Társadalmi Kiegyezést kezdeményezünk  - Az irigység kultúrája egy szégyenteljes társadalmi norma. A profitéhes tőke évszázados agyszüleménye, ami közakarattal megváltoztatható miután bebizonyosodott, hogy a mai kapitalizmus már nem képes a polgári demokrácia normáit szerint működni.

 

Akarunk-e egyáltalán kapitalizmust? A magyar politikusok szemérmesek; a kapitalizmusról, sőt még a piacgazdaságról sem szívesen ejtenek szót, miközben magától értetődően használják a modern kapitalista/piacgazdasági kategóriákat, mint a növekedés, az elosztás, a foglalkoztatás, vagy éppen az infláció.

Felcsúti Péter| Népszabadság      2013. június 16.

-
-
Fotó: Domaniczky Tivadar

 

Mintha a mód, ahogy ezek a társadalmi-gazdasági tevékenységek és folyamatok szerveződnek, érdektelen lenne, vagy nem is létezne. Mint amikor a gyermekről beszélve szemlesütve nem veszünk tudomást a gyermeknemzésről.

Ez annál is érdekesebb, mert a kapitalizmus politikai leképződéséről – a képviseleti demokráciáról, a politikai szabadságjogokról, a jogállamiságról, az intézményrendszerről – magától értetődő természetességgel beszél minden rendű és rangú politikus.

Pedig a demokrácia és a kapitalista piac gazdaság nem elválaszthatóak egymástól. Kornai professzor egy 2011-es tanulmányában ezt a viszonyt nagyon pontosan fogalmazza meg: „kapitalizmus nélkül nincs demokrácia… a demokrácia fennmaradásának szükséges feltétele a kapitalista magántulajdon és a piacgazdaság dominanciája”.

És ami minden valamirevaló válság esetében igaz, ez a mostani sem csupán gazdasági – a gazdaság visszaesése, a felhalmozott vagyonok „elégése”, a magas munkanélküliség –, de, ami legalább ennyire fontos, erkölcsi természetű is.

A társadalom tagjai úgy érzik, hogy a rendszer, amiben élnek, nem méltányos, sőt egyenesen igazságtalan. Kételkedni kezdenek abban, hogy az évtizedek során megszokott és bevált működési módok és technikák érvényesek-e még (részben nem, helyettük újakat kell kitalálni és megtanulni), felháborodnak, nem bíznak a jövőben, önmagukban és az államban sem – mindezek a lélektani mozzanatok sok közgazdász szerint hozzájárulnak a válság kialakulásához, és amíg fennmaradnak, a válság is fennmarad.

Vegyük például a fejlett világban kialakult nagyfokú jövedelmi egyenlőtlenségeket; ezek önmagukban talán nem okoznának olyan nagy bajt, ha együtt járnának a jövedelmi helyzet javulásával a társadalom minden csoportjában („a dagály minden hajót megemel”). Ám ez alkalommal nem erről van szó, a közgazdasági Nobel-díjas Joseph Stiglitz szerint 2010-ben az amerikai lakosság 1 százalékának jutott a nemzeti jövedelem egyötöde, az abban az évben keletkezett jövedelemnövekmény 93 százaléka (!). Ezzel párhuzamosan a lakosság alsó és középső rétegei rosszabbul élnek, mint a 2000-es évek elején. A felháborodást csak fokozza, hogy a válság kitörésekor a nagy bankokat és vállalatokat adófizetői pénzből kellett megmenteni. És nem is akármennyiből; egy becslés szerint a válság csúcspontján a fejlett világ a GDP-je egynegyedének megfelelő összeget volt kénytelen bankmentésre fordítani.

Vagy nézzük az innovációt: a kapitalizmus erényeivel érvelő közgazdászok leginkább a folyamatos innovációt emelik ki, ban legalábbis) egyre többet és egyre jobbat fogyaszt, egészségesebben és hosszabb ideig él, jobbak a lakáskörülményei. Ez általában – trendszerűen – igaz. Arra azonban semmi garancia nincs, hogy az innováció magán- és társadalmi hasznossága szükségképpen mindig egybeesik. A pénzügyi innovációk tündöklése és bukása az elmúlt években erre szolgáltat nehezen kétségbe vonható bizonyítékokat. Paul Volcker, az amerikai jegybank egykori elnöke egy ízben azt nyilatkozta, hogy a pénzjegykiadó automata kitalálása óta a pénzügyi szektor nem állt elő társadalmilag hasznos innovációkkal. A válságtünetek sorát könnyű folytatni, gondoljunk a pazarló presztízsfogyasztásra, a társadalom elöregedésére, a modern ember életének kiüresedésére, vagy éppen a világméretű környezetrombolásra.

Ki csodálkozhat azon, hogy a kapitalizmus elfogadottsága még az Egyesült Államokban, a szabad vállalkozás hazájában is zuhanásszerűen csökkent az elmúlt években?

Egy 2011-es felmérés szerint a megkérdezettek 59 százaléka vélte úgy, hogy a „szabad versenyes kapitalizmus” ideális az Egyesült Államok számára, ám ez 15 százalékos zuhanást jelent az egy évvel korábban mért szintről. Egy másik felmérés hasonló eredményeket hozott, a megkérdezettek több mint 60 százaléka szerint a rendszer nem méltányos. Magyarországon, a fejlett világ perifériáján a fenti problémák érthető módon nem azonosak, de azért nagyon hasonlóak, mint „odaát”, illetve esetenként súlyosabbak. A kapitalizmus nálunk már lassan tíz éve folyamatosan válságtüneteket produkál. Először a fogyasztási célú külső eladósodásból pörgött fel, majd szükségképpen lelassult a gazdasági növekedés; lényegében leállt a fejlett Európához történő felzárkózás.

A hivatalos statisztikák szerint 1995 óta Magyarország mindössze egyetlen periódusban, 2000–2005 között konvergált az európai mag fejlettségi szintjéhez. Mindez ellentétben áll a többi visegrádi ország teljesítményével, amely egészen a válság kitöréséig, sőt Szlovákia és Lengyelország még azon túl is folytatta a reálgazdasági konvergenciát. Közben a jövedelmi egyenlőtlenségek is növekedtek, de ami ennél fontosabb, a veszélyeztetett és leszakadó rétegek aránya növekszik. 2007 és 2012 között a statisztikai értelemben vett középosztály részaránya 36 százalékról 30 százalékra csökkent, miközben a szegények aránya 10-ről 14 százalékra növekedett. Ráadásul az ország a 2000-es években, a kádári éra után, egy újabb eladósodási hullámba került azzal a különbséggel, hogy ezúttal lényegében az összes szereplő – állam, önkormányzatok, vállalatok és a lakosság – eladósodott, és eközben immáron nem maradt privatizálható állami vagyon, amit az adósság csökkentésére lehetne fordítani.

Ezért nyilván nem csodálkozhatunk azon, hogy az elégedettség a demokráciával és a demokratikus intézményekkel nálunk is folyamatosan csökken (bár 2010-ben éppen növekedett, amit a hatalomba lépő Fidesz-kormánnyal kapcsolatos hamisnak bizonyult várakozások magyarázhatnak). A kérdés mármost az, hogy mi következik mindebből a kapitalizmus mint társadalmi formáció életképességére nézve, illetve, ami számunkra sokkal érdekesebb, hogy mi itt Magyarországon mihez kezdjünk a kapitalizmussal? Ahogy ilyenkor lenni szokott, a válság okainak kutatása és az útkeresés során többféle magyarázat létezik: a baloldali rendszerkritikusok szerint a kapitalizmus en bloc megbukott, mások, köztük a Fidesz-ideológusok szerint a nyugati kapitalizmus bukott meg (lásd még „lehanyatlott a Nyugat fáklyája”). A többségi narratíva szerint azonban – és én ezt osztom – a kapitalizmus fejlődésének egy szakasza, a pénzügyi kapitalizmusnak nevezett modell bukott meg.

Ez utóbbi narratíva szerint a kapitalizmus – a nyugatinak nevezett civilizáció –, amely a történelme során már eddig is figyelemre méltó tanulási és önkorrekciós képességekről tett tanúbizonyságot, ezúttal is képes lesz megújulni. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a kapitalizmus ideális társadalmi formáció lenne, ahogy azt sem, hogy a kapitalizmussal véget ért volna az emberiség történelme, azaz hogy ne jöhetne a kapitalizmus után valamilyen más/új társadalmi formáció.

Ebbéli bölcsességem Keynestől, a huszadik század talán legnagyobb hatású közgazdászától származik, aki 1930-ban, a nagy gazdasági világválság alatt megjelent tanulmányában arról ír, hogy a termelékenység növekedése előbb-utóbb (szerinte száz év múlva) olyan gazdasági bőséget teremt, amely lehetővé teszi, hogy a társadalom tagjai lényegesen kevesebbet dolgozzanak. Ekkor, írja Keynes, „az ember teremtése óta első ízben szembesül egy valódi és permanens problémával – megszabadulva nyomasztó anyagi gondjaitól, hogy töltse ki… a szabad időt…, hogy bölcsen, szépen és jól éljen”.

E vízió szerint tehát eljön az idő, amikor az emberiség kilép a gazdasági növekedés és a fogyasztás bűvöletéből, és az arisztotelészi értelemben vett „jó élet”-et kezdi keresni és megélni. A fejlett nyugati világban ez a vízió ez idő szerint korántsem élvez többségi támogatást, de a véleményformáló értelmiség egy részének, sőt egynémely politikusoknak a gondolkodásában már megjelent. Gondoljunk a Sarkozy, korábbi francia elnök által létrehozott tudósbizottságra, amely a GDP (és a növekedés) alternatíváival foglalkozott. Vagy a jelenlegi brit kormány által mért boldogságindexre, netán a butáni „bruttó nemzeti boldogság” koncepció iránti növekvő rokonszenvre.

„Jósolni nehéz, különösen, ami a jövőt illeti” – mondta egy ízben Mark Twain. Én sem szeretnék jósolni, de munkahipotézisként azért elfogadnám, hogy a kapitalizmus még sokáig velünk marad. Végül is a világban rengeteg még a kielégítetlen anyagi és szellemi szükséglet, amelyek kielégítéséhez jövedelemre, ahhoz pedig növekedésre van szükség. Erre pedig a kapitalista piacgazdaságnál még senki nem talált ki jobbat, és a láthatáron sem tűnt eddig fel semmi, ami helyettesíteni tudná. Igaz, ennek ára van, a kapitalizmus csúf vonásai – Kornai rendszerspecifikus jellemzőknek nevezi ezeket –: az egyenlőtlenség, a strukturális munkanélküliség, a korrupcióra való hajlam, a pazarlás az erőforrásokkal. Kell és lehet tenni e visszásságok mérsékléséért, mondja Kornai, de megszüntetni nem lehet őket.

Akkor hát szükségünk van-e a kapitalizmusra, és ha igen, milyenre? A fentiek alapján számomra nem kétséges, hogy a válasz a kérdés első felére egyértelmű igen.

A kérdés második fele azonban sokkal izgalmasabb, azaz hogy milyen kapitalizmus kell nekünk.

A rendelkezésre álló választék korántsem csekély: előttünk a lényegében szabad versenyes és erőteljesen az öngondoskodásra építő angolszász modell; a magas színvonalú állami szolgáltatásokat nyújtó és magas adókkal operáló skandináv modell; a gazdaság szereplőinek együttműködésén és felelősségtudatán alapuló német szociális piacgazdaság; a meglehetősen központosított francia modell vagy az annál is erőteljesebb állami beavatkozással és irányítással működő ázsiai modellek.

Látni kell azonban, hogy a modellek mindegyike igazodik az adott társadalom hagyományaihoz, értékrendjéhez, földrajzi és gazdasági jellemzőihez. Tanulmányozni lehet és kell is őket, de átvenni nem.

A mi dolgunk, hogy kiizzadjuk magunkból a számunkra leginkább megfelelő kapitalizmusmodellt, amely összhangban van lehetőségeinkkel és sajátosságainkkal, amely a lehető legjobban kielégíti ami igényeinket, nem utolsósorban a társadalom igazságérzetét.

Ennek érdekében világos kérdéseket kell feltenni és megválaszolni: például mekkora jövedelmi egyenlőtlenséget tartunk még elfogadhatónak a gazdasági növekedés érdekében, mi legyen az állam szerepe a gazdaságban és a társadalomban, milyen legyen a viszony a mai és a jövőbeni fogyasztás között, illetve mit fogyasszunk el mi, és mit őrizzünk meg, adjunk át az utánunk jövő nemzedékeknek? Ezek a kérdések túl fontosak ahhoz, hogy megválaszolásukat kizárólag, vagy akárcsak javarészt a politikusokra bízzuk. Több mint két évtized telt el a „kapitalizmus hatalomra jutása” óta, és az ország zsákutcába került, amelyből hosszú évek óta nem találja a kiutat, sőt mintha egyre mélyebbre jutna benne.

Ez a tény, párosulva a kapitalizmus világméretű válságával, egyszerre gyakorlati lehetőség és erkölcsi kötelezettség a véleményformáló elit számára, hogy beszéljen, vitatkozzon arról, milyen kapitalizmusra van szükségünk. A cél az értelmes, az egymás szempontjaira figyelő, azokat tiszteletben tartó vita.

A mellébeszélés, a ködösítés, az önös/ részérdekek közérdekként történő feltüntetése helyett az értékrendek, az alternatívák és az „átváltások” világos bemutatása és ütköztetése. Nincs garancia arra, hogy az ilyen vita feltétlenül konszenzusra vezet; hogy a partner nézetei – attól, hogy megismerjük őket – feltétlenül vonzóbbak, pláne elfogadhatóbbak lesznek. Ám a demokratikus vita mégis az egyetlen eszköz a bizalom építésére az egymás nézeteit (sőt esetenként a jogát a létezésre) zsigeri alapon elutasító felek között egy amúgy súlyosan bizalomhiányos társadalomban. Ez az az út, amelyen tévedések és felismerések között navigálva végre előrehaladhatnánk.

Ismét népnyúzásból gazdagodnak NO BRAVO! - Ez is anomália! 

 

 

Alapjövedelem – aláírásgyűjtés már 27 országban

A kezdeményezés részletei és aláírási lehetőség: itt.
2013. szeptember 16-22 Országos FNA HÉT! 2013.fna@gmail.com

 

 

Lesz-e Magyarországon garantált Alapjövedelem?

A munkaközpontú társadalmat  emberközpontú társadalommá kell átalakítanunk.

 „ Az ember nem attól szabad, hogy azt csinál amit akar, hanem, hogy nem kell azt tennie, amit nem akar ” Jean-Jacques Rousseau

Az államot jogosítványokkal felruházó állampolgárok elvárása, hogy megjelenjen a gazdaságban és a termelésben a nagy tömegek fizetőképessége.

Ez pedig olyan módon történjen amivel eltörölhető a korrupció, a költséges állam fenntartása és minden társadalmi probléma. Az FNA ilyen megoldás.

Épül a "munkaalapú" rabszolgaság az FNA helyett - Persze közpénzekből finanszírozva NO BRAVO

 

Cipruson bejelentették, hogy a szigetország 2014 júniusában tervezi bevezetni a garantált Alapjövedelmet

A hír azt bizonyítja, hogy valamennyi Eu tagállam hatáskörébe tartozik a döntés a Feltétel Nélküli Alapjövedelm bevezetéséről. Mindössze politikai szándék és akarat kérdése az adott tagállam részéről.

Ez a fajta megoldás a polgári demokrácia igazi győzelmét és a társadalmi kiegyezés alapját hozhatná el Magyarországnak is. Valamennyi politikai szereplőnek kormánypárti és ellenzéki oldalon az FNA elképzelés mentén sikerülhetne egészséges párbeszédet lebonyolítani és legalább ebben az egyetlen kérdésben együttműködni egymással. A mai működésképelen rendszer alternatívája, a forradalom nélküli társadalmi változás útja az FNAAz Alapjövedelem bevezetése az Eu tagállamok hatásköre! Mindössze politikai akarat kérdése és csupán a jelenleg is rendelkezésre álló állami pénzeszközök gazdaságélénkítő átcsoportosítását kívánja meg! 2013.08.09.

Ebből finanszírozzuk az FNA bevezetését!

A közpénzekből garantált Alapjövedelemre is telne!

A hatalom csak önmagát szereti? – Tanúvallomások a megélhetésről
 
2013-07-25 10:29:37
A hatalom csak önmagát szereti? – Tanúvallomások a megélhetésről

A hatalom csak önmagát szereti? – Tanúvallomások a megélhetésről

Nem tudom, meddig lehet még nyomorban tartani az embereket. A kilátástalanság, az elutasítás, a látszatintézkedések, az empátia hiánya jön le felénk, szürke emberekhez a hatalomtól. Körülöttünk az emberek mind megértőek nehéz sorsunk iránt, a hatalom meg csak önmagát szereti? – írta a Magyar Szociális Fórumnak az egyik honfitársunk a sok közül, akik tanúvallomásukban beszámoltak a társadalmi mozgalomnak, hogyan élnek.
 
75 éves leszek – folytatja a levél. Évek óta nem voltam nyaralni, még egy napra sem, pedig ingyen utazom. De másra nem telik. Színházban már öt éve nem voltam. Egyetlen „dőzsölésem”, hogy megveszem a gyógyszereket és a teákat, hogy túléljem az életemet, és élelmiszert vigyek munkanélkülivé lett tanár fiamnak – áll az asszony levelében.
 
Egy kis faluban élő édesanya a következőt írta: Férjemmel és 3 középiskolás lányommal élünk. A férjem közmunkás, az ÁHT-ét szüneteltetik, ezért én nem kaphatok szociális segélyt, mivel egy háztartásban csak egy jogosult rá. Akárhova írtam, mindenhol csak a linket küldték el, a törvényről, de érdemleges válasz sehonnan nem jött. Az összes jövedelmünk 49000+48000 családi pótlék! Van, hogy napokig nem tudunk venni kenyeret. Elhelyezkedni nem tudok, pedig napi szinten országosan küldözgetem az önéletrajzom. De még válaszra sem méltatnak. Az önkormányzatunk pedig elzárkózik. Rendkívüli gyermekvédelmit kaptam 6 ezer Ft-ot, ami szűkösen 3 napra elég volt. Azóta megint nincs semmi a szekrényben.
 
A helyzetünk kilátástalan – írja egy devizahiteles. A közművek felé rendszeres a tartozásunk, ennek következtében lassan egy éve leszerelték a gázóránkat, most a villanyszámlákkal és a vízzel küszködök. Télen nem telik tüzelőre sem. Még megpróbáljuk tartani magunkat, de már nem tudjuk sokáig.
 
- Elkeseredett egyedülálló édesanya vagyok, a lányomék devizahitelt vettek föl, amiből egy komfort nélküli házat vettek, azóta ők felújították, komfortosították, de már nem tudjuk fizetni a hitelt, a család minden fillérjét odaadtuk a banknak, miközben a vőm elveszítette a munkahelyét. Teljesen kilátástalannak tűnik a helyzet, félek, elveszik a házukat. Egyébként egy két szobás családi házról van szó, semmi luxus, ezt nyögjük 6 éve.
- Megszűnt a munkaviszonyom, szociális segélyen vagyok. Öcsém szakközépiskolát végzett, de nem kap munkát. Szerettük volna, hogy tovább tanuljon, de a továbbtanulásra félretett pénzünket már átutaltuk a banknak. Most már nincs miből fizetni a törlesztő részletet – írja egy másik devizahiteles.
 
- Az elején a törlesztő részlet 15 ezer Ft volt, ami mostanra 42 ezer Ft-ra nőtt. Ezt már nagyon nehezen tudom fizetni, mivel 90.000 Ft a fizetésem és mindent ebből kell fizetnem – számolnak be egy további levélben.
 
- Mivel munkanélküli vagyok, nem megy tovább. Munkát nem kapok, nem tudok többé fizetni.
 
- Ma megint az jár a fejemben, hogy mit adok enni a családnak? Férjem több mint fél fizetését elviszi a bank, nekem nincs munkahelyem mivel Borsodban hol is lenne, egy gimnazista gyerekkel. Lesz-e annyi sörös doboz a kukákban, hogy egy kenyérre való legyen? Ez jár a fejemben. Sajnos szégyen a kukázás, de nincs más lehetőség.
 
- Több évig munkanélküli voltam, feleségemnek sem volt munkája, háztartásbeli. Két kisgyermekünk van. Fél éve dolgozom, minimálbérért. Tekintve, hogy kilátástalan a helyzetünk, nincs reményünk arra, hogy a bank által soksorosan megemelt összegű törlesztést fizessük.
 
- Nagyon nehéz döntés után jutottam el, hogy írjak önnek! De annyira nehéz helyzetben élek beteg fiammal, aki most van leszázalékolás előtt! Én önkormányzati segélyt kapok. Ebből 15 ezer Ft hitelem van, és még a rezsi. Ha ezeket nem fizetem, hajléktalanok leszünk. Így élelemre már nem is marad pénz. Nagyon sokat éhezünk. Itt nálunk minden segítségforrást megjártam, eredménytelenül. Ez a falu hátránya. Itt sem munka, de semmi sincs, kérem.
 
- Adva van családunk, mint sok más több tízezer az országban. Két felnőtt, mi a párommal, és két gyermekem, akik közül már egyik nagykorú, de tavalyi érettségije óta nem talál munkát magának.  A párom munkanélküli, már évek óta, mivel szakmája ács, tetőfedő, bádogos, kőműves, magasépítő technikus, így nem tud elhelyezkedni, mivel 50 éves elmúlt. Én 80%-os rokkantként rokkant ellátást kapok. Ebből kell(ene) 4 embernek megélni. 
 
- Kézhez kaptam pontosan 980.499 FT hitelt. Ennyiért ma 4 milliót követelnek tőlem!
 
- Egyszerűen arra nincs pénzem a számlák és törlesztő részletek sakkozással történő fizetése után, hogy éljek, éljünk.
 
- Sajnos napról napra élünk, mert az első mindig a hitelek kifizetése, és a többiből, ha marad, élünk két gyermekünkkel együtt.
 
- Ez már uzsorakamat, kifizetni lehetetlen, még az unokáink unokái is fizetnék! Többször próbálkoztunk a banknál, hogy állítsa vissza az eredeti hitelt és fizetjük 80 ezer Forintjával, de mindig elutasítottak, semmiben sem segítőkészek! Négy kiskorú gyermekkel lakunk az ingatlanban, amit már végrehajtónak adtak át, nemsokára árverezik!
 
- Csak egy havi törlesztővel vagyunk elmaradva, de már nagyon nem tudjuk fizetni, illetve élni sem tudunk, mert a csekkeket sem tudom fizetni. Nyakig vagyunk az adósságban, a házat is fel kellene újítani, mert lassan ránk dől. Párom dolgozik csak, és az ő fizetését egybe viszi szinte minden hónapban a bank. Nagyon szeretnénk valami megoldást, de sajnos ügyvédet sem tudunk fogadni, mert nem tudnánk kifizetni az ügyvédi és egyéb költségeket.
 
- Már mindent megvonunk a családtól, hogy fizetni tudjunk. Nagyon félek, nem tudom, meddig bírunk még így élni.

 

FNA Kulturális Kreatívok

 

 

 

 

 A mai kapitalizmus igazi arca - 225 foglalkoztatott, 137 minimálbér!

 

ADD A VÉLEMÉNYED! El ne hidd, hogy csak egy kis pont vagy a világban!

A lakosság sokat tehet az érdekei érvényesítésére! Ez az a honlap, ahol aktuálisan közzétesszük a legfontosabb európai polgári kezdeményezéseket és törvénykezési eljárások előkészületeit, hogy a jövőben minden magyar állampolgár élhessen a demokratikus jogaival és kinyilváníthassa a véleményét! 

ITT írhatod alá a szupermarketek beszállítóit megvédeni hivatott levelet szeptember 5.-ig!

Európai Polgári Kezdeményezések - EPK - Add a véleményed!

2013.08.20

A történeti Szent István

2013.08.19

A víz és szennyvízhálózat emberi jog! Ehhez kell az EGYETÉRTŐ aláírásod SOS!

 

Mi már devianciának tekintjük a mikroközösségeinkben az irigység kultúráját! 

A Yagooft többnyelvű szociális hálón a mikroközösségek (te és a barátaid) egymással kommunikálnak, kereskednek, egymást védik és az emberiséghez kapcsolódva egy idő után önállóvá, önellátóvá válnak! 

Az 50 Dollar Deal program egyfajta mód arra, hogy nagy tömegek anyagilag megerősödjenek! Természetesen ingyenes felhasználóként is jól jársz, mert örökös online nyelvtanuló rendszer költözik az otthonodba a többi ingyenes szolgáltatásról már nem is beszélve!

Globális célunk az emberiség fizetőképességének növelésével lendületbe hozni a termelést, működésbe hozni az országok gazdaságát! 
Itt találod a mikroközösségeink meghívó linkjét. Természetesen a regisztrációt követően a te mikroközösséged meghívó linkje is felkerül a facebook oldalunkra. http://www.facebook.com/YagooftCulturalcreatives

 

 

A mappában található képek előnézete Ökoklikk hétvége Galgahévíz