Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Európai Polgári Kezdeményezések - EPK - Add a véleményed!

A víz és szennyvízhálózat emberi jog! Ehhez kell az EGYETÉRTŐ aláírásod SOS!

 

Ebből finanszírozzuk az FNA bevezetését!

Ezt is megoldja az FNA bevezetése!

ALAPJÖVEDELEM

FELTÉTEL NÉLKÜLI ALAPJÖVEDELEM 2013 - GYIK

Alapjövedelem – aláírásgyűjtés már 27 országban

május 1 -3Aláírási lehetőség itt.

Népi kezdeményezés indult!

Népi kezdeményezés indult az Európai Unióban a Feltételi Nélküli Alapjövedelem bevezetése érdekében.

A kezdeményezés részletei és aláírási lehetőség: itt.

 

Az aláírásgyüjtés helyzetéről itt tájékozódhat.

 

VÁLASZTÁSOK 2014 - Lakossági szemmel

 

Ilkei Csaba: Titkos szervezetek a nemzetközi magántőke globális rendszerében 
2013-01-12. 10:51 Forrás: Kuruc.info 

Sohasem volt aktuálisabb, mint ma az a tanulmány, melyet Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató tollából közöltünk 2010. június 29-én Cecil Rhodes öröksége: a Round Table a kis nemzetek ellenében uralja a globális világot címmel. 

Ebben a szerző bemutatta a nemzetközi magánvagyonokra épülő titkos szervezetek globális hálózatát, annak kialakulását és mai szerepvállalását, benne olyan háttér intézményekkel, melyek ma vezető hírként szerepelnek a világsajtóban: IMF, CFR, RIIA, FED, EU, ECB, stb. 

A nemzetközi hitelválság eseményeinek hatására Dr. Ilkei Csaba most frissítette, bővítette, aktualizálta tanulmányát. (Ennek során felhasználta Dr. Drábik Jánossal készített televíziós műsor sorozatának anyagát, s kettőjük azzal kapcsolatos írásait.) 

Titkos szervezetek a nemzetközi magántőke globális rendszerében 

A politika egyre inkább a látszatok világa. Semmi sem az, aminek mutatja magát. A megtévesztő kirakatok mögött kettéválik a valóság és annak médiatükre. Fecseg a felszín, és hallgat a mély. A láthatatlan háttérhatalom bábfigurákat mozgat: felemel és elsüllyeszt; legnagyobb fegyverével: a pénzzel mindent és mindenkit meg tud venni. 

A világot ma egészen mások irányítják, mint ahogy azt a színfalak mögé nem látók elképzelik. 

Egy demokráciában - többpártrendszer és szabadságjogok közepette - épp úgy tönkre lehet tenni egy országot, mint az egypárti diktatúrában, a kollektivizmus szabványos keretei között. Csak meg kell fogadni a dinasztiaalapító Rothschild bankár fő tanítását: "Adjátok kezembe egy ország pénzügyeit, s nem érdekel, kik hozzák a törvényeket a parlamentben!" Azaz: egy ország közpénzrendszerét meg kell szereznie a nemzetközi vagyonokra épülő magánpénzrendszernek. Ez utóbbinak az a jellemzője, hogy bankjai hitel és kamat pénz-mechanizmusa olyan uzsorajövedelmet biztosít, amellyel adósságfüggésbe lehet taszítani egész népeket, azok gazdaságát, ellenőrzés alá helyezhetők kormányok, látszatdemokráciájuk és bábként mozgatott intézményeik, valamint tömegtájékoztatási eszközeik. 

A Nemzetközi Pénzügyi Közösség magánpénzrendszere az uzsoracivilizáció programját igyekszik rokonszenvesen becsomagolni: a szegénység leküzdését, jólétet és biztonságot ígér a világ népeinek. A jelszavak: globalizáció, liberalizáció, dereguláció, privatizáció. Az erősek szabadságának korlátlan növelése a tőke és a szabadpiac korlátozatlan uralmához vezet, az egyenlőtlenségek sorához, a versenyképtelenek tömeges elszegényedéséhez, testi, lelki és szellemi nyomorához. Akik a munkán és az értékteremtő termelőtevékenységen alapuló közpénzrendszer visszaállítását szorgalmazzák, és felelősen gondolkodnak a nemzetek közösségeinek jövőjéről, azok ma könnyen megkapják a populista jelzőt, ha pedig ugyanezt a másik oldalon teszik, akkor ők a szociális bozótharcos jelzőt kapják. 

Pedig a gazdaság nem lehet öncélú, az van az emberért és nem fordítva. Bármely gazdaság erkölcsi mércéje az: hogyan boldogulnak benne az önhibájukon kívül versenyképtelenek, az elesettek, a gyerekek, az öregek, a betegek, a szegények. Szolidaritás és társadalmi igazságosság nélkül a gazdasági növekedés önmagában csak keveseket boldogít. Ám a pénz diktatúrája éppen ezen kevesek törekvéseit emeli a kis nemzetek fölé, amelyek egyre kiszolgáltatottabbak és megalázottabbak a centralizált erőforrások és magánvagyonok árnyékában. 

Abraham Lincoln (1809-1865), az USA 16. elnöke, a rabszolgaság eltörlője mondta a korporációs hatalom veszélyéről: 
"Olyan válság közeledését látom, amely megbénít, és arra késztet, hogy remegve aggódjak hazám biztonságáért. A háború eredményeként a korporációk kerültek hatalomra, és ezt a korrupció korszaka követi a legmagasabb szinteken. A pénzhatalom mindent maga alá gyűr, hogy meghosszabbítsa uralmát, kihasználja az emberek hiszékenységét, egészen addig, amíg a vagyon néhány kézben halmozódik fel, és a köztársaság elpusztul." 

A korporációs rendszer működésének alapvető szabályai: 

a., a profit magánosítása 
b., a költségeket át kell hárítani 
c., ellenőrzés alá kell vonni a tájékoztatási rendszert (titkosítás) 
d., a politikai hatalmat centralizálni kell (a fő feladat, hogy az állami intézmények helyébe a magántulajdonban lévő korporációk és azok titkos szervezetei lépjenek) 
e., a gazdasági hatalmat is centralizálni kell 
f., el kell hárítani minden korlátozást a szabadpiaci kereskedelem elől 

Az eladósítás elpusztítja a demokráciát! 

A nemzetközi pénzkartell hitelek nyújtásával vagy megtagadásával meg tudja határozni népek és kormányok sorsát - ezért nem beszélhetünk sem szabadságról, sem nemzeti önrendelkezésről. A mesterséges ködösítés, félretájékoztatás, a tudatosan előidézett káosz eredményeként az emberek többsége ma még nem képes a bonyolult pénzviszonyokban kiismerni magát. 
Az eladósítás - a hatalom átvétele. A társadalom szükségleteire termelő ökonómiával (közgazdasággal) szemben Arisztotelész krematisztikának (pénzgazdaságnak) nevezte a pénzuralmi rendszert. Lehetővé teszi a világot uraló nemzetközi pénzkartell számára, hogy a magánpénz-monopóliumára támaszkodva tetszése szerint szabályozza a forgalomban lévő pénz mennyiségét, ezáltal a saját ellenőrzése alatt centralizálja a világ termelővagyonát és erőforrásait. Ennek a felmérhetetlen hatalomnak az egyedüli forrása az, hogy tudatlan, illetve megvásárolt politikusokkal legalizálni tudta a pénzhamisítás monopóliumát a maga számára. 

A világot egészen mások irányítják 

1912-ben, az Egyesült Államok 26. elnöke, Theodore Roosevelt (1858-1919) egy választási gyűlésen a következőket mondta: 
"A látható kormányok mögött trónol egy láthatatlan kormány, amely nem tartozik hűséggel a népnek, és nem ismer felelősséget. Az államférfi feladata ennek a láthatatlan kormánynak a megsemmisítése, a korrupt üzlet és a korrupt politika közti szövetség széttörése." 

Caroll Quigley amerikai egyetemi tanár, a washingtoni Georgetown Egyetem, a Princeton Egyetem és a bostoni Harvard Egyetem professzora, a globális pénzhatalom titkainak egyik legjobb ismerője ezt írja a globális háttérhatalom nemzetközi hálózatának céljairól: 
"..ez nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon kontrollálják, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak." 

A háttérerők létezéséről Benjámin Disraeli angol államférfi, író, brit miniszterelnök (1804-1881) ezt mondta 1856. július 14-én a brit alsóházban: 
"Van egy hatalom Olaszországban, amelyről alig teszünk említést ebben a házban... a titkos társaságokra gondolok... Nincs értelme tagadni, mert lehetetlen eltitkolni, hogy Európa nagy részét - egész Olasz- és Franciaországot, valamint Németország nagy részét, hogy más országokat ne említsünk, - titkos társaságok egész hálózata vonja be, ahogyan a föld felszínét behálózzák a vasútvonalak. És melyek a céljaik? Nem is kísérlik elrejteni. Nem akarnak alkotmányos kormányzatot; nem akarnak megreformált intézményeket... a föld tulajdonát akarják, elűzni a jelenlegi birtokosokat, és véget vetni az egyházi intézményeknek. Néhányuk ennél is tovább megy..." 

Ugyancsak Disraeli mondotta az 1848-as európai forradalmakat követően: 
"A világot egészen más személyek kormányozzák, mint ahogy azt a kulisszák mögé nem látók képzelik. Az a hatalmas forradalom, amely jelenleg van készülőben Németországban, jelentősebb reformot fog jelenteni, mint az első." 

Thomas Woodrow Wilson (1856-1924), aki nemcsak az Egyesült Államok 28. elnöke (1913-1921), hanem tekintélyes történész, egyetemi tanár és a Princeton Egyetem elnöke is volt, félreérthetetlenül célzott egy hatalmas és jól szervezett hálózat létezésére, amely ellenőrzése alatt tartja a gazdasági-társadalmi folyamatokat. 1913 decemberében ő írta ugyan alá a Federal Reserve System (az Egyesült Államok pénzrendszerét kézben tartó magánkartell, amely ellátja a központi bank szerepét) engedélyezéséről szóló törvényt, de már 1916-ban így foglalja össze Amerika pénzügyi-gazdasági helyzetéről a véleményét: 
"Ezt a nagy ipari nemzetet most már a pénzhitel rendszere ellenőrzi. A hitelek nyújtása központosítva lett. Ezáltal az ország növekedése, és valamennyi tevékenység ellenőrzése néhány ember kezébe ment át. A legrosszabb uralom alá kerültünk, kormányzatunk egyike a civilizált világ leginkább ellenőrzött és dominált kormányzatának. Ez a kormány többé nem a választók szabad döntésének, hanem befolyásos csoportok véleményének és kényszerének megfelelően cselekszik." 

Ezeket mondta 1920-ban, amikor már tudta, hogy nem pályázza meg újabb négy évre az elnökséget: 
"Az Egyesült Államok kereskedelmének és iparának még a legnagyobbjai is félnek valakitől, félnek valamitől. Tudják, hogy létezik valahol egy hatalom, amely olyan szervezett, kifinomult és mindenre figyelő, olyan összefonódott és mindent átható hogy jobban teszik, ha nem beszélnek hangosan, amikor elítélőleg nyilatkoznak róla." 

Franklin Delano Roosevelt (1882-1945) - aki 1933-tól 1945-ig volt az Egyesült Államok 32. elnöke - úgy vélte, hogy "A politikában semmi sem történik véletlenül. Ha valami megtörténik, biztosak lehetünk abban, hogy az így lett eltervezve." 

Az 1930-as évek elején dúló világgazdasági válság idején jegyezték fel tőle a következőket: 
"Amerikában 60 család ellenőrzi az egész ország vagyonát... A lakosság egyharmadának nincs elfogadható lakása, ruházata és alultáplált... A Közmunka Hivatal programjain részvevők 20%-a nagyfokú alultápláltság következtében nem képes végig dolgozni egy munkanapot... Szándékomban áll kiűzni a pénzváltókat a templomból." 

Roosevelt tisztában volt vele, hogyha nem képes a nemzetközi pénzvilág modern templomából (FED) kiszorítani - megfegyelmezni, befolyásolni - azokat, akik a pénz visszatartásával, a hitelek megvonásával és más pénzügyi manipulációkkal tartósan megbénították az egyébként egészséges gazdasági életet, akkor nem tud véget vetni a gazdasági válságnak. Hamarosan rájött azonban, hogy a pénzhatalommal szemben tehetetlen. 

Arnold Toynbee brit történelemfilozófus, a London School of Economics tanára, aki 40 éven át, 1925-től 1965-ig a tekintélyes Royal Institute of International Affairs (RIIA)igazgatója volt, annak a meggyőződésének adott hangot, hogy "A jövő pénzembere a világot átfogó irányítási rendszer egyik kulcsszereplője lesz, függetlenül attól, hogy visel-e valamilyen hivatalos címet vagy sem. Az üzletemberek következő nemzedékének a többsége az új világrend kialakításával és fenntartásával lesz elfoglalva, amely az egyetlen alternatívának tűnik a népirtással szemben." 

Pierre Quesnay, aki 1926-ban a Francia Nemzeti Bank vezérigazgatója volt, főnökének, a Bank kormányzójának, Emil Moreau-nak, a megbízásából tárgyalásokat folytatott Londonban Montague Normannel, a Bank of England, az Angol Nemzeti Bank akkori elnökével. Visszatérve Párizsba többek között ezeket jelentette: 
"Az Angol Bank elnöke számára a XX. század legnagyobb feladata a világ gazdasági és pénzügyi megszervezése. Nézetei szerint a politikusok és a politikai intézmények nem képesek elvégezni ezt a feladatot. Csak a központi bankok, amelyek egyidejűleg függetlenek a kormányoktól és a magán pénzintézetektől, alkalmasak ennek a feladatnak a megoldására. Ezért kampányt folytat a teljesen autonóm központi bankok érdekében, amelyek irányítják a saját pénzügyi piacaikat és közös megegyezéssel osztják fel maguk között a hatalmat. Ezt úgy tudják sikeresen megvalósítani, ha a politikai szférától elvéve ők döntenek minden olyan kérdésben, amely lényeges az adott ország pénzügyi biztonsága, a hitelek szétosztása és az árak mozgása tekintetében. Így elejét tudják venni, hogy a belső politikai küzdelmek kárt okozzanak a nemzetek gazdasági fejlődésének." 

Norman tehát egy olyan világrendszert akart, amelyben a nemzetek pénzügyi szuverenitása megszűnik, ahol a központi bankok a politikától függetlenül maguk dönthetnek a nemzetek legfontosabb pénzügyi kérdéseiben. 

Wright Patman, aki az amerikai képviselőház bank és pénzügyi albizottságának a vezetője volt, állapította meg a washingtoni kongresszus tagjai számára 1964-ben készült jelentésében: 
"Az Egyesült Államoknak ma gyakorlatilag két kormánya van... Az egyik alkotmányos előírásoknak megfelelően jön létre, a másik kormány a független, ellenőrizetlen és a tevékenységét nem egyeztető Federal Reserve System, (A Szövetségi Tartalék Rendszer, az Egyesült Államok magántulajdonban lévő jegybankja, a FED), amely a pénz feletti hatalmat gyakorolja, noha ez hatalom a Kongresszust illeti meg az alkotmány előírásai szerint." 

Tehát sem a demokratikusan megválasztott és politikai felelősséggel tartozó elnökök, törvényhozók, sem a pénzügyminiszterek nem irányíthatják a pénzügyeket. Ezekben az igen fontos és minden polgárt érintő kérdésekben magánszemélyek döntenek a politikai felelősségre vonás minden lehetősége nélkül. Vagyis a gazdasági-pénzügyi szféra az ellenőrizetlen hatalommal rendelkező pénzvagyon tulajdonosok magán kormányzása alá került. 

Ezek után bocsássuk előre a témánkat meghatározó fogalmakat és alaptételeket (nem lehet elégszer ismételni őket): 
- A HÁLÓZAT - Carol Quigley nevezte így - a globális pénzhatalmat gyakorlók csoportja által koordinált stratégia alapján működtetett formális és informális szervezetek hálózata. Célja: a globális pénzuralmi diktatúra megvalósítása - ha kell, erőszakos eszközökkel - az egy központból irányított világállam létrehozásáért. 
(...) 

 


 
 
Linkek

 

Az itt lévő linkek folyamatosan bővülnek!
 
Hasznos oldalak a tudáshoz:
 

 

 Alternatív energiaforrások; nap-, szélenergia; hőszivattyúk; szellőztetőgépek:

http://www.geo-solar.net/geosolar/index.html

 

 The Bankers! Manifesto, 1934 (részlet)
"A tőkének védenie kell önmagát minden áron, törvényi és egyéb utakon
egyaránt. Az adósságokat be kell hajtani, a kölcsönöket és
jelzáloghiteleket pedig le kell foglalni, amint lehetséges. Amikor a
törvényes eljárás következtében az átlagember elveszíti az otthonát,
sokkal engedékenyebbé válik és a vezető pénzemberek ellenőrzése alatt
lévő vagyon tulajdonosai által a törvény szigorának köszönhetően
irányítható lesz. Otthontalan emberek nem fognak veszekedni
vezetőikkel. Ez köztudott a világ kormányzására kivatott pénzuralmi
rendszer irányítói számára. Azzal, hogy az embereket megosztjuk,
rávehetjük őket arra, hogy jelentéktelen kérdések fölötti vitákra
pazarolják energiájukat, miközben mi a tanítók szerepében lehetünk.
Így diszkrét lépésekkel bebiztosíthatjuk önmagunk számára azt, amit
már elterveztünk és sikeresen végre is hajtottunk."" The Bankers'
Manifesto, 1934



The Bankers Manifesto of 1934

Capital must protect itself in every way, through combination and through legislation. Debts must be collected and loans and mortgages foreclosed as soon as possible.

When through a process of law, the common people have lost their homes, they will be more tractable and more easily governed by the strong arm of the law applied by the central power of wealth, under control of leading financiers.

People without homes will not quarrel with their leaders. This is well known among our principle men now engaged in forming an IMPERIALISM of capital to govern the world. By dividing the people we can get them to expend their energies in fighting over questions of no importance to us except as teachers of the common herd.

Thus by discrete action we can secure for ourselves what has been generally planned and successfully accomplished.

Új Medicina:

Az új medicina egy természettudományos rendszer. Az orvostudomány periódusos rendszere. Leírja az élő szervezetek működését, megbetegedések mechanizmusát, azok kialakulását és elmúlását. Olyan szakmai precizitással, ami ezelőtt soha nem létezett . Ez józan paraszti ésszel felfogható biológia, élettan. Megmutatja, adott helyzetre, konkrét konfliktus-szituációra hogyan reagálnak az élőlények fizikai, testi, szervi, és mentális szinten. Leírja az ún. biológiai különprogramokat, az eseti és feltételhez kötött válaszreakciókat, tehát azokat az elváltozásokat, (az összeset!) amit eddig - az összefüggések ismeretének hiányában - megbetegedésként értelmeztünk (allergiától a végbélrákig).Végre van egy megbízható eszköz, pontos ismeret, egy "térkép az emberi test bölcs üzemeltetéséhez". Bizonyíték arra, hogy minden elváltozásnak van (biológiai) értelme. 
http://www.ujmedicina.hu/

 

Hasznos tudnivalók az élelmiszer adalékanyagokról:

http://www.geo-energia.hu/hpc/eteladalek.html?a=geosolar

 

Háború a nemzet ellen (Jelenczki István 4 részes dokumentumfilmje Magyarország jelenlegi helyzetéről.)

DVD-n megvásárolható: http://jelenczki.hu/

Kapcsolódó cikkek:

http://msztolna.neobase.hu/content/h%C3%A1bor%C3%BA-nemzet-ellen

http://barikad.hu/node/43243

  

Zeitgeist Movement Magyarország:

 

 

 

 

http://www.thezeitgeistmovement.hu/

 

Zeitgeist Movement:

http://www.thezeitgeistmovement.com/

 

Zeitgeist Magyarország:

http://www.zeitgeisthungary.com

 

Zeitgeist blog:

http://zeit-geist.blog.hu/

 

EzVan Kiadó:

http://www.ezvankiado.hu/

 

Eredeti angol nyelvű videók a 9/11-ről, és hasonló témákról:

http://www.question911.com/linksall.htm

 

Teljes kronológiai sorrend a 9/11-es eseméyenkről angolul:

http://www.historycommons.org/project.jsp?project=911_project

 

Nagyon fontos oldal az alternatív energiákról, magyarul (köszönöm Ildinek a linket!):

http://www.alternativenergia.hu/

 

Az ingyeneregiákról szóló tanulságos oldal:

http://fenykapu.free-energy.hu/

 

Ébresztés (az oldal mottója: “A pénz nem eszköz lett, hanem cél. Ezért omlik össze a gazdaság.”)

http://ebresztes.tk/

 

Filmek és feliratok:

http://t1115felirat.neobase.hu/

 

 Money Reform Party (angol)

 

 

 

 

 9/11-ről magyarul:

http://www.lucidumintervallum.com/1/wtc-al.html

 

ORGRIDEA - Organic Grid Of Ideas (Organikus Gondolatháló):

http://orgridea.org/

 

Alex Jones tényfeltáró oldala (angol):

http://www.infowars.com/

 

Vízenergia alapítvány: A víz ég, a víz a legolcsóbb és legtisztább üzemanyag!

http://www.vizenergia.hu/

 

Új látásmód a gyógyászatban ("A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene forrást építeni, amikor már megszomjazott"):

http://www.tryme.shp.hu/

 

Világfa (ismertető oldal) - Önkéntes társadalomüzemeltetési környezet az élő bolygóért:

https://sites.google.com/site/vilagfainfo/

 

Szívesség közösség:

Azért csináljuk, mert 

  1. jelen társadalmi helyzetünk kulcsa szerintünk: önzetlenségben fejlődni
  2. a szívesség lehetőség tapasztalni: érdek nélküli adást – és elfogadást
  3. hisszük, hogy ma, MOST megtett pici, egyéni lépésektől változik a világ
  4. felelősségünk tehát tenni, amiről tudjuk, hogy jó – nem csak beszélni róla

http://szivesseg.net/content/isten-hozott

 

Egy magyar polgár válogatása a még gondolkodó magyarokhoz:

http://www.budapesti.info/

 

Magyarok Szövetsége:

http://www.magyarokszovetsege.hu

 

TUDATOSSÁG-TUDATÁBAN:

http://www.tudatossag-tudataban.blogspot.com/

 

Az USA államadóssága percről-percre:

http://brillig.com/debt_clock/

 

Free energy generator (angol):

http://www.magniwork.com/

 
Eredeti angol nyelvű videók a 9/11-ről, és hasonló témákról:
 
Teljes kronológiai sorrend a 9/11-es eseméyenkről angolul:
 
Nagyon fontos oldal az alternatív energiákról, magyarul (köszönöm Ildinek a linket!):
 
Az ingyeneregiákról szóló tanulságos oldal:
 
Ébresztés (az oldal mottója: “A pénz nem eszköz lett, hanem cél. Ezért omlik össze a gazdaság.”)
 

  Money Reform Party (angol)

Minden, ami a pénzzel kapcsolatos:

http://www.eleg.hu/penz/

http://rrr100.wikispaces.com/

/cikkek/miert-van-az-egesz-vilag-egyre-jobban-eladosodva_

http://www.falura.hu/pub/001/MF2chu.swf

http://www.efp.hu/?pg=posts&id=44

http://egyiketsem.blog.hu/2007/08/13/penztortenelem_kozpenzrendszer_es_az_ara

http://www.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=24147

http://www.falura.hu/

 

 

Konspirációs teóriák:

http://konteo.blog.hu/2009/09/11/kilenc_tizenegy

http://konteo.blog.hu/2009/05/04/a_bilderberg_csoport

http://konteo.blog.hu/2009/02/23/az_aids_konspiracio

http://konteo.blog.hu/2009/01/24/hajsza_az_energia_utan

http://konteo.blog.hu/2008/12/21/az_apollo_11_holdraszallasa

http://konteo.blog.hu/2009/09/28/a_council_on_foreign_relations

http://konteo.blog.hu/2009/10/05/a_haarp_osszeeskuves

 

Dr. Drábik János írásai:

http://mek.oszk.hu/01500/01560/html/

Dr. Drábik János előadásai videón Rózsavölgy, 2009. április

  http://tdyweb2.wbteam.com/DrabikRozsavolgy_1.htm

http://tdyweb2.wbteam.com/DrabikRozsavolgy_2.htm

 

 

Lehet ezt másképp is - alternatív energia:

http://index.hu/tudomany/2009/09/11/napkollektor_a_neve_benne_a_nap_ereje/

http://www.vallalkozoinegyed.hu/20090923/megepult_az_elso_magyar_aktiv_keszhaz#

http://zolmik.hupont.hu/8/let-system 

http://index.hu/tudomany/2009/10/09/a_vilag_mar_atallt_a_zoldenergiara/

http://hvg.hu/Tudomany/20091009_placebo_gyogyszer_hatoanyag_hatas.aspx

http://index.hu/tudomany/kornyezet/2009/04/21/nemzetbiztonsagi_kerdes_a_zoldenergia/

 

 

Ron Paul - az amerikai elnökjelölt, akiről talán még sosem hallottál:

http://www.ahogyerzed.hu/?article=1147

http://hungary4ronpaul.blogspot.com/2007/11/egy-igen-figyelemre-mlt-jelzs.html

http://zona.hu/article/1524/dr-no-az-alkotmany-tornacipos-bajnoka.html

 

Válogatott cikkek az interneten:

http://index.hu/gazdasag/vilag/2009/09/15/egy_nap_mely_megrengette_a_vilagot/

http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/09/15/eros_janos_a_legjobban_fizetett_allami_cegvezer/

 http://index.hu/tech/biztonsag/2009/09/07/fokapcsolot_adnanak_obamanak_a_nethez/

http://techline.hu/szubjektiv/20081023_10_ok_amivel_az_internet_tonkreteszi_a_te.aspx

http://www.zpok.hu/globalizacio/lugano.htm

 

 Előre is köszönjük, ha  itt a hozzászólásoknál vagy e-mailben te is javasolsz

 oldalakat, amelyekkel bővülhet a témával kapcsolatos linkgyűjtemény.

 

tovább a témával kapcsolatos FILMEK listájára

 
 
 
 

TASZ-tanácsok polgári engedetlenkedőknek

 
2013. február 11. hétfő, 13.18

A tüntetések apropóján összegyűjtöttük azokat a fontos szempontokat, amiket mindenkinek, aki csatlakozik az utcai rendezvényekhez, ajánlunk megismerni, megfontolni.

A szólásszabadság az egyéni önkifejezés alapja és a társadalmi fejlődés előfeltétele. Történelmi példák bizonyítják, hogy a társadalomra jótékony hatású lehet, ha a véleménynyilvánítás igazságtalan, alapjogsértő jogszabályokkal szembeni kritika vagy engedetlenség formáját ölti.

A TASZ támogatja a szólásszabadságot, de senkit nem bátorít arra, hogy törvényt szegjen vagy a hatóságnak ellenszegüljön. Mindenkinek joga van kifejezni a véleményét, akár különleges módon vagy szélsőséges hangnemben is. Az viszont nem alapvető jog, hogy mindenki azt csináljon, amit akar, tekintet nélkül mások jogaira vagy a jogrendre.

Szólás és gyülekezés

Mindenki kinyilváníthatja a véleményét a közterületen (utcákon, tereken, parkokban, aluljárókban stb.) szóban, írásban, szimbólumokkal és sok más módon. A közterületeken gyűléseket, demonstrációkat is lehet szervezni, melyeken bárki részt vehet. A közterületi rendezvényeket – a spontán gyűlések kivételével – előzetesen be kell jelenteni a rendőrségnek.

Gyülekezési szempontból nem számítanak közterületnek a közhivatalok helyiségei, az iskolák, az egyetemi épületek, az egészségügyi intézmények, a bevásárlóközpontok, ahol a nyitvatartási időben, a házirend betartásával tarthatnak véleménynyilvánító gyűléseket az egyébként is belépésre jogosultak.

A nem nyilvános magánterületen a rendezvények megtartásához a terület tulajdonosának vagy használójának engedélye szükséges.

Bejelentett rendezvényen kívül a közterület birtokbavétele (pl. hídfoglalás) vagy épületek elfoglalása (pl. egyetemfoglalás) jogszerűtlen lehet, és a tett súlyától és következményeitől függően akár bűncselekménynek vagy szabálysértésnek is minősülhet.

A TASZ javaslatai:

- ha nincs elháríthatatlan akadálya, előzetesen jelentsétek be a köztéri rendezvényeket;

- ha épületekben szeretnétek demonstrálni, előtte nézzétek át az intézmény belső szabályait;

- próbáljatok megegyezni az intézmény vezetésével, és ne akadályozzátok az intézmény működését.

- további információkért olvassátok el a TASZ gyülekezési jogi kisokosát.

Polgári engedetlenség

Polgári engedetlenségnek nevezzük, ha egy ember vagy csoport szándékosan azért követ el törvénysértést, hogy igazságtalan, méltánytalan, alapjogsértő szabályozásra vagy hatósági gyakorlatra hívja fel a közfigyelmet. Ilyen tettre akkor kerül sor, ha nincs más eszköz az elfogadhatatlan helyzet megváltoztatására. A polgári engedetlenség jellemzője, hogy nem jár erőszakkal, rongálással, és nem sérti mások alapvető jogait. Az engedetlenkedő tudja, hogy tette jogi felelősségre vonással járhat, és vállalja a hátrányos következmények kockázatát.

Előfordul, hogy az engedetlenkedők demonstratív módon direkt a kifogásolt szabályt sértik meg (pl. azért visel valaki bizonyos politikai jelképeket, mert a törvény tiltja azt). Vannak esetek, amikor ez nem lehetséges, ezért a résztvevők más jogszabály megsértésével hívják fel a közfigyelmet a problémára (pl. megszállják az egyetem épületét, mert diszkriminatív a felvételi rendszer).

A polgári engedetlenkedő indokoltan várhat el társadalmi szolidaritást, és bízhat a kifogásolt szabályozás vagy gyakorlat megváltoztatásában, de ehhez el kell fogadnia, hogy cselekedete joghátránnyal járhat számára. A jogrendszerben nem magáért a polgári engedetlenségért vagy a vélemény tartalmáért járhat büntetés, hanem az engedetlenség keretében elkövetett jogszabálysértésért. Bár a magyar joggyakorlat ebben még bizonytalan, a TASZ szerint nem járhat büntetés a polgári engedetlenségért akkor, ha a kifogásolt szabály alapvető jogot sért.

A TASZ javaslatai:

- ha polgári engedetlenség céljából törvénysértésre készültök, előzetesen tájékozódjatok a várható joghátrányokról;

- törekedjetek arra, hogy a törvénysértés ne legyen aránytalanul nagyobb a kifogásolt jogtalanságnál;

- próbáljátok a nyilvánosság számára világosan megfogalmazni, mi a polgári engedetlenség indoka;

- ha lehetséges, ne akadályozzátok a szükségesnél jobban a közintézmények működését;

- őrizzétek meg az engedetlenség békés jellegét, és kerüljétek az ellenszegülést a rendőri vagy más hatósági intézkedéssel szemben.

Rebellió

Demokráciában nincs indok a jogrend semmibevételére, erőszakos megmozdulásra, vandalizmusra.

Amíg van lehetőség a jogszerű és békés véleménynyilvánításra és politikai cselekvésre, addig kerülni kell a lázadást. Akik mégis a békétlen, törvénytelen megoldásokat preferálják, és nem fogadják el a hatósági fellépést és a szankciókat, azoknak számolniuk kell szabadságjogaik jelentős korlátozásával.

A TASZ javaslatai:

- fegyveresen vagy más veszélyes eszközökkel felfegyverkezve ne vegyetek részt demonstráción;

- ha a rendőrségi kényszerítő eszközt alkalmaz, kerüljétek az ellenállást, mert az még drasztikusabb fellépést eredményezhet;

- ha rendőrségi őrizetbe kerültök, tájékoztatást kérhettek az őrizet okáról és várható időtartamáról, ügyvédet hívhattok vagy kérhetitek védőügyvéd kirendelését, a 18. év alattiaknak joguk van kapcsolatba lépni szüleikkel;

- az igazoltatáskor, az előállítás során, vagy az őrizet idején ért jogsértés miatt panaszt tehettek;

- további információkért olvassátok el a TASZ tájékoztatóját

TÖLTSÉTEK LE ITT A NYOMTATHATÓ VÁLTOZATOT

 

 

A magyar lakosság választási ígérete 2014-re!

2013.07.18

 A négymillió éhező állampolgár választási ígérete 2014-re: így vagy úgy, de lesz Magyarországon garantált ALAPJÖVEDELEM!

Még csak sok ész sem kell ahhoz, hogy ezt a megállapítást a politikusok tényként fogják fel és a saját jól felfogott érdekükben tényként kezeljék. Az éhező embereket nem érdekli az a színjáték ami az adófizetők pénzén zajlik a politika színterén. A dolgok természetes menete, hogy nem a farok csóválja a kutyát...

Az államháztartásban rendelkezásre állnak azok a pénzeszközök amelyek a Feltétel Nélküli Alapjövedelem bevezetésével minden társadalmi és gazdasági problémát kezelni képesek. Jogos lakossági igény a nagy tömegek fizetőképességének a növelése, a korrupció megszüntetése, az adófizetők pénzéből fölöslegesen fenntartott bürokrácia és intézményrendszer leépítése egyszer és mindenkorra, valamint a munkavállalói kiszolgáltatottság megszüntetése egyetlen intézkedéssel! Ez a megoldás pedig az FNA! 

Lesz-e Magyarországon garantált Alapjövedelem?

2013.07.16 

Társadalom: A magyar kormány lényegében deklarálta, hogy nincs dolga a szegényekkel

Az Európai Unió folyamatosan napirenden tartja azt a kérdést, hogy miként lehet csökkenteni a tagállamokban a szegénységet. Ezt a szándékot elvileg a tagállamok is osztják, hiszen 2010-ben valamennyien aláírták, hogy 2020-ig összesen húszmillióval csökkentik a szegénységben élők számát.

Kulturális kreatív az, akinek elege van

2013.07.07

Kik azok a kulturális kreatívok?

A másként gondolkodók konferenciákat tartanak, közösségeket építenek és etikus bankokat hoznak létre. Részvételi demokráciáról beszélnek, és hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb ötletekkel állnak elő. Úgy hívják őket: kulturális kreatívok, és jellemző rájuk, hogy – legyen szó természetvédelemről vagy pénzügyekről, munkáról vagy kultúráról – minden közösségi területen új utakat keresnek. Szószólói az ALAPJÖVEDELEM bevezetésének. Kulturális kreatív az, akinek elege van.

 

 

 

A mappában található képek előnézete Amerikai elnökök