Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A pénzrendszer anatómiája

Cipruson bejelentették, hogy a szigetország 2014 júniusában tervezi bevezetni a garantált Alapjövedelmet

A hír azt bizonyítja, hogy valamennyi Eu tagállam hatáskörébe tartozik a döntés a Feltétel Nélküli Alapjövedelm bevezetéséről. Mindössze politikai szándék és akarat kérdése az adott tagállam részéről.

Ez a fajta megoldás a polgári demokrácia igazi győzelmét és a társadalmi kiegyezés alapját hozhatná el Magyarországnak is. Valamennyi politikai szereplőnek kormánypárti és ellenzéki oldalon az FNA elképzelés mentén sikerülhetne egészséges párbeszédet lebonyolítani és legalább ebben az egyetlen kérdésben együttműködni egymással.

Örömmel üdvözöljük a szigetországban megszületett politikai akaratot és a tiszteletre méltó döntést!

Továbbra is bízunk benne, hogy az Orbán kormány is elvégzi a szükséges közgazdasági számításokat és Ciprushoz hasonlóan olyan döntést hoz, amely az Alapjövedelem bevezetésével rántja ki a devizahiteleseket a bajból ugyanúgy, ahogy a többi elszegényedett társadalmi réteget is!  

Az Alapjövedelem egyetlen akadálya az irigység kultúrája lehetne, amit évszázadokkal ezelőtt a profitéhes tőke alapozott meg és ideje száműzni a társadalmi normák közül a devianciák sorába miután bebizonyosodott, hogy a mai kapitalizmus már nem képes a polgári demokrácia normái szerint működni.

A mai működésképelen rendszer alternatívája, a forradalom nélküli társadalmi változás útja az FNA!

Az Alapjövedelem bevezetése az Eu tagállamok hatásköre! Mindössze politikai akarat kérdése és csupán a jelenleg is rendelkezésre álló állami pénzeszközök gazdaságélénkítő átcsoportosítását kívánja meg! 2013.08.09.

Ebből finanszírozzuk az FNA bevezetését!

 
 

 
 

 
 
A pénzrendszer anatómiája
 
Kezdjük egy Thomas Edisontól származó idézettel:
"Képtelenség azt állítani, hogy országunk kibocsáthat 30 000 000 dollár értékű államkötvényt, de nem bocsáthat ki 30 000 000 dollár értékű állami pénzt. Mindkettő kötelezettségvállalás arra, hogy fizetünk. Az egyik azonban az uzsorásokat gazdagítja, a másik viszont a lakosságnak nyújt segítséget."

 

Thomas Edison nem volt közgazdász, de mégis világosan felismerte, hogy valami baj van az Egyesült Államok pénzrendszerével.

A jelenlegi pénzrendszer elsősorban azoknak az érdekeit szolgálja, akik létrehozták és irányítják. Akik a pénzviszonyokat irányítják egyben ellenőrzik az adott ország gazdaságát és társadalmát is. Aki megérti az adóssággal működtetett pénzgazdaság lényegét, az nyomban fel is teszi a kérdést, hogy nem lehetne-e egy sokkal ésszerűbbet működtetni, amely mentes az eladósítástól, és az adósság után fizetett kamatterhektől.

Korábbi írásainkban már utaltunk rá, hogy a Silvio Gesell által kidolgozott pénzmodellt, amely forgalombiztos, kamatmentes pénzrendszerrel működik az ausztriai Tirol tartományban lévő Wörglben sikeresen kipróbálták. A gyönyörű kis városkában van egy híd, amelyen egy emléktábla található. Ez tudatja az olvasóval, hogy ezt a hidat adósság- és kamatmentes, helyileg kibocsátott pénzből építették meg.

Hasonló helyileg kibocsátott pénz működött a bajorországi Schwanenkirchenben.

Mindkét várost átmenetileg nyomor által sújtott községeknek minősítették, de amikor úgy döntöttek, hogy a gazdasági tevékenység közvetítésére szolgáló jeleket maguk állítják elő, akkor igen rövid idő alatt virágzó és gazdag községekké váltak. Gazdasági virágzásuknak az vetett véget, hogy az államhatalmat ellenőrző pénzügyi oligarchiának mindenütt sikerült érvényesítenie akaratát, és kényszeríteni mind a bécsi, mind a berlini kormányt, hogy tiltsa be a helyileg kibocsátott közvetítő jelek használatát.

Clifford Hugh Douglas 1924-ben publikált "Social Credit" (Társadalmi hitel) című munkájában kifejtette, hogy a könyv megjelenése időpontjában még meglévő gazdasági fellendülés nem maradhat fenn, amíg nem változik meg a kamatautomatizmussal működtetett magánpénz-monopólium rendszere. C.H. Douglas nézeteit megerősítette a kanadai képviselőház Bank- és ipari bizottságának a vizsgálata is és Douglas érveit megalapozottaknak minősítette. Alberta kanadai tagállamban a Social Credit rendszerét kipróbálták, de a Bank of Canada és az ottawai kormány megakadályozta, hogy Alberta a saját helyi pénzét forgalomba hozhassa.

Az Albertában érvényes Bill of Rights, amely a maga nemében mesterműnek tekinthető, lehetővé tette a polgárok számára a teljes gazdasági szabadságot. Az ottawai kormány azonban az albertai Bill of Rights-t ún. "ultra vires act"-nek minősítette, azaz meghatalmazás vagy hatáskörön kívül eső érvénytelen jogi aktusnak, és erre hivatkozva tiltotta be Albertában a helyi gazdasági közvetítő közeg, azaz a helyi pénz kibocsátását. Mindeddig olyan konkrét eseteket soroltunk fel, ahol a nemzetközi pénzhatalom és helyi képviselői leállították a kamatmentes helyi pénzzel való kísérletezést.

Éppen ezért most vegyünk szemügyre egy olyan sziget-államocskát, Guernsey-t, ahol már több évszázada kamatmentes pénzrendszer működik a legnagyobb sikerrel.

Az ún. Channel Islands (Csatorna-szigetek), amelynek Guernsey közigazgatási területe a részét képezi kivételes helyzetet foglal el Őfelsége a brit uralkodó birtokai között. A szigetek nem részei az Egyesült Királyságnak, ugyanakkor szuverén államoknak sem tekinthetők és gyarmatoknak sem. Az 1948-ban elfogadott British Nationality Act (Brit Nemzetiségi Törvény) szerint az említett szigetek lakói: "Az Egyesült Királyság, a Szigetek és a gyarmatok polgárainak tekintendők."

Valóban önálló törvényhozásuk, bírósági rendszerük és kormányzatuk van, de az Egyesült Királyság látja el katonai védelmüket és ő képviseli őket a nemzetközi szervezetekben. Ez a sajátságos alkotmányjogi helyzet számos különleges történelmi esemény következménye.

Ez azzal kezdődött, amikor Hódító Vilmos normandiai herceg 1066-ban Hastings-nél legyőzte az angolokat, a normandiai hercegséget és az angol királyságot pedig egyesítette. Amikor a kontinensen lévő Normandiát a francia király 1204-ben meghódította, a Szigetek (melyek közül Guernesy and Jersey a legnagyobbak) változatlanul az angol király fennhatósága alatt maradtak, minthogy az angol király továbbra is normandiai hercegnek tekintette önmagát, s csak 1259-ben mondott le erről a címről. Mindennek az eredményeként államjogilag a Szigetek a brit koronához tartoztak és tartoznak mind a mai napig.

Nem államjogilag azonban a Szigetek teljesen önállóak, és nem Anglia részei.

A francia jog másképp szabályozta a helyzetüket. A szigetek a francia királyság részét képezik. Ezt megerősíti az a körülmény, hogy mind személyi-rokoni kapcsolatok, a kereskedelem és az ipar ma is igen szoros maradt Normandiával. Nos ebből a sajátos helyzetből következik, hogy noha az angol uralkodó lemondott a normandiai herceg címéről, de mégis ennek alapján továbbra is államjogilag a Szigetek uralkodójának tekintendő, aki azonban a legteljesebb tiszteletben tartja a Szigetek lakói által hozott törvényeket, szokásokat, és az ott kialakult polgári szabadságjogokat.

A történelmi fejlődés eredményeként ezeket a jogokat kodifikálták, és ez lehetővé tette, hogy a Szigetek saját bírósági rendszerrel rendelkezzenek, amely független a brit igazságszolgáltatástól, és más fontos privilégiumokat is megőrizhessenek.

A XIX. század elején, a napóleoni háborúkat követő időkben, a Szigetek (különösen Guernsey) igen nyomorúságos gazdasági viszonyok között tengődtek. A természeti szépségeken és a kellemes éghajlaton kívül szinte semmi nem volt, ami visszatartotta volna lakóit az elvándorlástól. Nem voltak utak, és mindenütt a nyomor jelei voltak láthatóak. A fővárosnak, St. Peters Portnak sem voltak kövezett útjai. Egyetlen bérelhető járművet sem lehetett találni. Kereskedelmi kapcsolatok nem léteztek és általános volt a munkanélküliség és a szegénység. Az állam el volt adósodva 19 137 angol fonttal és ezért 2390 font kamatot kellet fizetnie, noha a teljes állami bevétel mindössze évi 3000 fontot tett ki. A tenger egyre több parti területet mosott alá és a lakóknak nem volt pénzük a védőgátak megépítésére, mindössze 610 font állt évente a rendelkezésükre. De egyedül a gátak megépítése legalább 10 000 fontot igényelt. A kormánynak választania kellett. A rendelkezésre álló összeggel még csak hozzá sem foghatott a sziget megmentését szolgáló gátak megépítéséhez.

 

1815-ben egy bizottságot neveztek ki abból a célból, hogy megvizsgálja, miként lehetne valamilyen módon födél alá helyezni a városi piacot. A bizottság megállapította, hogy a nyomorgó szigetlakók további adókkal való megterhelése lehetetlen. Ha viszont a bankoktól vesznek fel kölcsönöket, akkor tovább növekszik az állam már amúgy is nagy eladósodása és teljes jövedelmét fel fogja emészteni az adósságra fizetendő magas kamat. Egyértelmű volt, hogy még ha kapnának is hiteleket, legjobb esetben csak a kamatait tudnák fizetni, de az adósságot soha nem lenne képes megfizetni az állam. Hosszas mérlegelést követően egy történelmi jelentőségű javaslattal állt elő. Azt ajánlották, hogy az oly szükséges fedett piacot, amely nélkül a főváros nem működhet, a Guernsey államocska által kibocsátott 6 000 font értékű pénzjeggyel finanszírozzák. Szó szerint idézzük, hogy mit javasolt a bizottság:

"A bizottság ajánlja, hogy a költségeket 1 fontos állami kibocsátású pénzjegyekkel finanszírozzák 6 000 font nagyságrendben... Ezek a pénzjegyek nem csak az új piac létrehozására, de a Torteval templom és az utak építésére, valamint más állami kiadásokra is fordíthatóak. Mivel az államnak máris forgalomban van 50 000 fontnyi pénzjegye, ezért ajánlatos az újabb kibocsátást 6 000 fontra korlátozni..."

 

Az érvelés lényege az, hogy az állami pénzjegyek kibocsátása olyan jövedelemhez juttatja az államot, amely nemcsak elegendő a piac megépítéséhez, de ahhoz is, hogy olyan többletjövedelem amortizálódjon, amely lehetővé teszi a meglévő államadósság fokozatos csökkentését. A javaslatokat hosszú megfontolás után elfogadták és az első állami kibocsátású pénzjegyeket 4 000 font összegben még abban az évben forgalomba hozták. Az így kibocsátott pénzjegyeket három szakaszban kellett az államnak visszaszereznie, mégpedig 1817. áprilisáig, 1817. októberéig és végül 1818. áprilisáig. A visszakapott pénzjegyeket nem volt szabad újra forgalomba hozni.

A bizottság jelentése ezt azzal indokolta, hogy ily módon az államadósság megnövelése nélkül lehetséges a megjelölt munkák befejezése és ugyanakkor még marad bevétel az állam más kiadásainak a fedezésére.

Csak 1820-ban sikerült a bizottságnak biztosítani az új piacépület megépítéséhez a pénzügyi eszközöket. Erre a célra 4500 fontnyi állami pénzjegyet bocsátottak ki, amelyeket 10 év alatt kellett visszaszerezni az importvámokból, és a piacon működő üzletek forgalmi adójából.

Az olvasó figyelmét nyomatékosan felhívjuk arra, hogy a Guernsey-kormányzat által kibocsátott pénz kamatmentes pénz volt. A piac megépítésére kibocsátott kamatmentes 4500 fontot hamarosan más kibocsátások is követték. Így 1821-ben már 10 000 font kamatmentes font volt forgalomban.

A kamatmentes közpénzjegy kibocsátása mind a lakosság, mind az állam szempontjából rendkívül előnyös volt, mert hatékonyan elősegítette a hiteltartozások visszafizetését, az adósság csökkentését. Az állam tehát nem külföldi magánbankoktól vett fel kamatra kölcsönöket, hogy finanszírozza kiadásait, hanem maga bocsátott ki saját maga által kreált pénzjegyeket, amelyek a saját területén voltak forgalomban és amiért a Szigetek lakói, a saját államuknak fizettek kamatot. Az államkincstár az így beszedett kamatokat arra használta, hogy fedezze belőle az állam kiadásait és ezért egyre csökkentette a lakosság által fizetett adókat. Adóbevételekre ugyanis egyre kevésbé volt szüksége.

Az így létrejött városi piacot 1822. októberében megnyitották és az a mai napig sikeresen működik.

1824-ben további 5000 fontot bocsátottak ki, és 1826-ban már a teljes kibocsátás elérte a 20 000 fontot, amiből megépítették az Elisabeth College-ot és több egyházi iskolát. 1829-ben az állam által forgalomba hozott pénzjegyek már elérték a 48 000 fontot, és 1837-ben már meghaladták az 55 000 fontot. E pénzkibocsátások nélkül az államocska útjai, középületei nem lettek volna megépíthetőek. Miközben az államocska egyre gyarapodott, modernizálódott, egy fillérrel sem lett szegényebb, mivel nem kellett kamatot fizetnie.

Mivel a sziget civilizálódott, létrejöttek a kényelem fizikai előfeltételei, egyre több látogató kereste fel a szigetet, ez megnövelte a kereskedelmi forgalmat és olyan turistabevételekhez juttatta az államocskát, amelyektől hamarosan virágozni kezdett.

1826-ban bizonyos személyek az angol királyi államtanácshoz fordultak, hogy Guernsey és Jersey államocskáknak nincs joguk királyi engedély nélkül pénzjegyek kibocsátására olyan mennyiségben, amely meghaladja évi bevételüket. A királyi államtanács a döntés előtt jelentést kért a brit állami-pénzügyi bizottságtól. A jelentésben felsorolt érvek feltárták, hogy a lakosság számára milyen jelentős haszonnal járt a helyi állami pénzjegy-kibocsátás. Ezek az érvek meggyőzték a királyi államtanácsot, így az az ügyet lezárta és többé nem foglalkozott vele.

 

A két legkomolyabb fenyegetés azonban még hátravolt. Két magánbank, amely a szigeten működött - az "Old Bank" és a "Commercial Bank", amelyeket 1827-ben és 1830-ban alapítottak elárasztották a Szigeteket saját kibocsátású papír-bankjegyekkel. Az állami hatóságok, attól tartva, hogy a magánbankjegyek forgalomba hozatala csökkenti a bizalmat az állami pénzjegyekkel szemben, tárgyalásba kezdtek a két bank képviselőivel. A tárgyalás eredményeként az állam engedett és kivonta forgalomból 15 000 font értékű állami bankjegyét. Ezen túlmenően az állam még ahhoz is hozzájárult, hogy a jövőben 40 000 fontra korlátozza az állami pénzjegyek kibocsátását. A tárgyalásokról semmi nem szivárgott ki, és írásos nyomok sem maradtak. A kutatónak csak a puszta tények megismerése áll a rendelkezésére. Ez a megállapodás 1914-ig maradt hatályban, amikor is a forgalomban lévő állami pénzjegyek elérték a 41 206 fontot. Mellékesen azt is érdemes megjegyezni, hogy összesen 1 pénzhamisítási eset fordult elő, de az is lelepleződött.

Több mint 70 évig a helyzet változatlan maradt Guernsey-n, de 1914-ben az állam elég erős volt ahhoz, hogy ellentmondjon a magánbankoknak és ismét forgalomba hozhasson annyi állami kibocsátású pénzjegyet, amelyből fedezni tudta a szigetállamocska fejlesztésének a szükségleteit. Ez a változás összefüggött az I. Világháború kitörésével, amikor is rendkívül megnőtt a pénz iránti kereslet, ugyanakkor a bankok számára meg volt tiltva, hogy több pénz gyanánt szolgáló bankjegyet bocsássanak ki, mint amennyi már forgalomban volt. Az államot azonban ilyen korlátozás nem kötötte. Ezt a lehetőséget kihasználva, 1918-ig, a háború végéig Guernsey és Jersey sziget-államocskák 142 000 fontra növelték az általuk kibocsátott állami pénzjegyek mennyiségét.

Ezt követően Guernsey már nem változtatott azon az álláspontján, hogy saját pénzét önmaga alkotja meg és hozza forgalomba. Ezért 1958-ban már 542 000 csatorna-szigeteki font volt forgalomban. Ebben az időben a helyi Guernsey szigeti bankok egyesültek az angol bank-konszernekkel és a magánbankjegyek teljesen eltűntek. A Guernsey és Jersey államocska által kibocsátott bankjegyek együtt voltak forgalomban a brit bankjegyekkel és teljes mértékben beválthatók illetve becserélhetők voltak a brit államkincstár pénzjegyeire. Magán Guernsey szigetén sokkal nagyobb a kereslet az ottani állam által kibocsátott pénzjegyek iránt.

Ennek az az oka, hogy egyetlen helyi polgár sem óhajt több adót fizetni azért, mert az állam magas kamatokkal hiteleket vesz fel. 1937-ben a Guernsey által kibocsátott állami pénz 175 000 font, mindössze 450 font kiadással járt, ugyanis ennyibe került a bankjegyek nyomdai előállítása és a forgalomba hozatallal járó adminisztrációs költség. Ha ugyanebben az összegben a brit bankoktól hiteleket vett volna fel az államocska, akkor az minimum 11 383 fontjába került volna, mert ennyi kamatot kellett volna érte fizetnie.

Az 1817-el kezdődő kísérletezés Guernsey-n a saját kibocsátású pénz forgalomba hozatalával bebizonyította, hogy inflációs veszély nincs, mivel lényegében a mai napig nem sújtotta infláció Guernsey és Jersey államocskát. Az állam pénzügyeit intéző hivatalnokok mindig gondosan ügyeltek arra, hogy a gazdasági életnek, a társadalomnak és a polgároknak, ahhoz, hogy tevékenységüket zavartalanul folytathassák, mennyi jelre (pénzre), mint közvetítő közegre van szükségük.

Ma is, ha valaki Guernsey-re látogat, azonnal mély benyomást tesz rá az az olcsóság, amely a Nagy-Britanniában érvényes árakhoz képest mutatkozik. Az alacsony adózásnak és csekély behozatali vámoknak köszönhetően Guernsey polgárai nem csak olcsón vásárolhatják meg az életükhöz szükséges árukat és szolgáltatásokat, de jóval magasabb az átlagjövedelmük, mint a többi nagy-britanniai lakosnak, és e két tényező következtében lényegesebb jobb az életszínvonaluk. Guernsey az infláció miatti aggodalmat nem ismeri.

Az inflációnak ugyanis elsősorban a magánellenőrzés alatt álló központi bankok monetáris politikája az oka.

Az a nemzetközi pénzügyi közösség, amely működteti a központi bankokat, kikényszeríti, hogy csak kamattal megterhelt hitelpénzt lehessen forgalomba hozni, mind az Egyesült Államokban, mind Nagy-Britanniában, Kanadában, Japánban, az Európai Unió országaiban, a nagy közép és dél-amerikai országokban: mint Brazília, Argentína, Venezuela és Mexikó; és ma már ez a helyzet a felbomlott szovjet birodalom utódállamaiban és a kelet-európai országokban is.

A termelő gazdaság, amely a működéséhez kénytelen a magánirányítású központi bankok hiteleit igénybe venni, hogy azt közvetítő közegként használja, minden évben jelentős kamatjáradékot a magán-pénzmonopólium tulajdonosainak az általuk kreált és kikölcsönzött jelek használatáért. Ez a kamat nem kerül megsemmisítésre, hanem évről évre halmozódik. Ezáltal állandóan felborul a jelek mennyisége és a reálgazdaságban előállított termékek mennyisége közötti egyensúly. A kamatnak az a része, amely fedezettel ellátva visszakerülhet a reálgazdaságba, az részben ismét betölti a közvetítőközeg szerepét, a hiányzó jeleket viszont pótolni kell újabb kamatozó hitelek felvételével. Ez azt jelenti, hogy állandóan nő a közvetítő közeg volumene a kamatmechanizmus miatt, vagyis a hitelpénzzel működtetett kamatkapitalista pénzgazdaságba struktúrálisan be van építve az infláció.

 

Külön kell szólni arról a nem működő tőkéről, amely abból a kamatból halmozódik fel, amely - mint közvetítő jelrendszer - kilép a reálgazdaságból, amikor a hitelfelvevő gazdasági szereplők év végén kamatjaikat megfizetik.

Ez a halmozódó kamat átalakul nem működő tőkévé, amely többek között a portfolió befektetésekbe kerül elhelyezésre. Ez a portfolió befektetés lényegében állami hitellevelekből áll, úgymint államkötvényekből, kincstárjegyekből és hasonló értékpapírokból.

Ezeknek az állami hitelleveleknek a fedezete az állam adóbevétele. Az állam ugyanerre a fedezetre Guernsey és Jersey példájához hasonlóan saját pénzt is kibocsáthatna kamatmentesen. Vagy ha kamatot szed, akkor azt a közkiadásokra fordíthatná, és akkor viszont csökkenthetné az adókat és vámokat. Tehát mindenféleképpen az állampolgárok összesége járna jól.

Ha viszont a nemzetközi pénzügyi közösségnek az irányítása alatt álló központi bankok elérik, hogy az államok áttérjenek a saját pénz kibocsátása helyett a hitellevelek kibocsátására, és ezt még azzal a privilégiummal is ki tudják egészíteni, hogy a saját zárt jegyzékre felvett kereskedelmi bankjaiknak az előjoga legyen az állami hitellevelek felvásárlása.

Így el tudják érni, hogy ha az államoknak pénzre van szükségük, akkor pénz helyett hitellevelet bocsássanak ki, és ezzel létrejöjjenek azok a nagyösszegű portfolió befektetések, ahol a pénzvagyon-tulajdonosok kamatból származó felesleges pénzeiket jövedelmezően tudják elhelyezni.

Ez a pénz - a nem működő, vagyis élősködő tőke - kifejezetten kártékony, mert nem teljesíti a pénz gazdasági tevékenységet közvetítő funkcióját, ellenben rákényszeríti az államot, hogy a saját maga által kibocsátott lényegében költségmentes pénz helyett, drága kamatért ezt a nem működő tőkét vegye igénybe közkiadásai fedezésére.

Ezt az értelmetlenséget a magyar állam is a magáévá tette, amikor az 1991/60 törvénnyel a Nemzeti Bankról megtiltotta saját magának, hogy olcsó közpénzt hozzon forgalomba, amelynek a fedezete az adóbevétele.

Ehelyett kötelezte magát, hogy kizárólag hitellevél formájában hoz létre pénzt és ezzel óriási és felesleges kamatterheket vállalt magára.

A 2003. január 14-től 17-ig terjedő időben beérkezett többmilliárd euró spekulációs parazita tőke beáramlása előtt Magyarországon 4500 milliárd forintot tett ki a portfolió befektetés, vagyis a feleslegesen Magyarországon lévő spekulációs pénz, amely a magyar állam által kibocsátott hitellevelekbe volt befektetve. Ha csak szerény 10%-os kamatot számítunk, akkor erre a portfolió-befektetésre minden évben 450 milliárd forintot kell megfizetni teljesen feleslegesen a költségvetésből a nemzetközi pénzügyi közösségnek.

Fontossága miatt megismétlem: Ha az állam azt az ostobaságot nem teszi meg, hogy megtiltja saját magának az olcsó közpénz kibocsátását, és ehelyett csak azt engedi meg, hogy kamattal terhelt hitelleveleket bocsásson ki, akkor - ha csak nincs olyan spekulációs roham, mint amilyenre 2003. januárjában sor került - megmaradna a fontos közkiadások fedezésére a költségvetésben 450 milliárd forint.

A pénzgazdaságnak ezt a rabló-fosztogató működését a nemzetközi pénzkartell szolgálatában álló magyar politikai pártok gépezetei nem mondják meg a magyar népnek.

Ennek az is lehet az oka, hogy a pártgépezetek illetékesei, valamint a választott politikusok egy része a pénzrendszernek ezzel az irracionális működésével, amely állandóan kifosztja a magyar népet, nincsenek tisztában. De egész biztos, hogy egy meghatározó és befolyásos részük nagyon is tisztában van ezzel, érti ezt a mechanizmust, és azt is tudja, hogy erről a rendszeresen kifosztott magyar polgárok előtt hallgatnia kell.

Itt arra is célszerű aktualitása miatt utalni, hogy az Európai Uniónak nevezett antidemokratikusan működő nemzetek feletti brüsszeli bürokrácia uralma ezt a rabló-fosztogató pénzgazdaságot bebetonozza.

Ez ellen a pénzgazdaság (krematisztika) ellen csak úgy lehetne eredményesen védekezni, ha megmarad az önálló erőközpontként és döntési centrumként működő szuverén magyar nemzetállam, amely visszaveszi magához a népszuverenitás szerves részét képező monetáris hatáskört, és a pénzgazdasági rendszerről visszatér az érték-előállító gazdasági-termelő tevékenység elsőbbségére.

Ehhez le kell cserélni a kamatautomatizmussal működtetett magánpénzrendszert, meg kell szüntetni a pénzvagyon tulajdonosok magán-pénzmonopóliumát.

Újból a választott és politikai felelősséggel tartozó parlament és kormány ellenőrzése alá kell helyezni a központi bankot. Ma a legfőbb hatalom és egyben egy kormányzat fő alkotási lehetősége a közpénzrendszer működtetése az állami olcsó közhitel-rendszer biztosítása és az ország kivezetése a folyamatosan fenntartott adósságfüggésből és kamatfizetésből. Ha az Európai Uniónak nevezett bürokratikus diktatúrába belekényszerítik Magyarországot, akkor a magyar társadalom elveszíti azt az egyetlen eszközét, önállósággal rendelkező szuverén nemzetállamát, amely lehetővé teszi, hogy ebből a rendszerből ki lehessen lépni.

A nemzetközi pénzügyi közösség, amely a pénzgazdasági rendszert kidolgozta és a hegemóniája alá került országokban bevezette, és amely ennek a kamatkapitalista rendszernek az egyedüli haszonélvezője természetesen jól tudja, hogy pénzgazdasági uralmát egy országon belül a középosztály, a nemzetközi vonatkozásban pedig az önálló, független, szuverén nemzetállam megléte veszélyezteti.

A középosztály azért veszélyes, mert önálló anyagi bázisára támaszkodva önálló politikai akaratképzésre képes.

A pénzuralomnak pedig egy olyan rendszer felel meg, ahol a hatalom a nemzetközi pénzkartell és az általa az adott országban kiválasztott, integrált hatalmi elit kezében van.

 A társadalom összes többi része pedig legyen bérből és fizetésből élő függő helyzetű alkalmazott, lehetőleg élete végéig eladósodásra és kamatfizetésre kényszerítve, vagy pedig legyen segélyezésre szoruló eltartott személy. Az egyiket ellenőrizni tudja azzal, hogy állandó egisztenciális veszélyeztetésben él, mert bármikor elveszítheti állását. Akkor pedig, ha például hitelre vette lakását az illető munkanélkülivé vált diplomás, még az otthonát is elveszítheti.

A pénzgazdasági rendszerben törvényszerűen mindenki eladósodik: az állam, a gazdasági élet szereplői, és az egyes állampolgárok.

Ma Magyarországon egy fiatal már eladósodik, mire megszerzi diplomáját, tovább süllyed az eladósodásban mikor lakást vásárol, családot és otthont alapít. Eladósodása fokozódik, mikor gyermekeit iskoláztatnia kell. Vagyis ebben a pénzgazdasági rendszerben egész életében azért dolgozik, hogy adósságát törlessze és fizesse a kamatokat. Mindig függő helyzetű marad és soha nem lesz képes független és önálló akaratképzésre.

A rendszer veszteseinek nevezhető hátrányos helyzetű polgárok, valamint azok a rétegek, amelyek hatékony érdekvédelemre nem képesek - a gyerekek, az öregek, a munkanélküliek, az iskolázatlanok, a betegek - mindig is ki lesznek szolgáltatva a hatalmat gyakorló pénzvagyonos csoportnak és integrált hatalmi elitjének.

Ugyancsak aktualitása miatt megemlítjük, hogy ha Magyarországot nem sikerül betaszítani a brüsszeli bürokrácia diktatórikus uralma alá, akkor az egyértelműen megnöveli Magyarország tekintélyét.

Norvégia és Svájc tekintélye növekedett, amikor megtagadták, hogy alávessék magukat ennek a demokratikusan nem ellenőrizhető bürokráciának. Dánia tekintélye is növekedett, amikor csak különleges kikötésekkel volt hajlandó elfogadni azt, hogy azt a közös piacot, amely még önrendelkezésüket megtartó, szociális piacgazdasággal rendelkező jóléti államok önkéntes társulása volt, felváltották egy antidemokratikusan működő nemzetek feletti struktúrával. Ez a totális belső rendszerváltás a maastrichti I. és II., az amszterdami és a nizzai szerződés elfogadásával történt meg, amely a Közös Piac korábbi alkotmányának tekinthető Római Szerződést szinte minden lényeges pontjában felülírta.

Dániának ez az anti-demokratikus struktúra nem felelt meg. Igaz, hogy a brüsszeli bürokráciát irányító nemzetközi pénzügyi közösség, és a szolgálatában álló gondolati műhelyek és politikusok kidolgozták az ún. "demokratikus zaklatás" módszerét, és ezt Dániával szemben alkalmazták is, a dán nép mégis kitartott elutasító magatartása mellett. A "demokratikus zaklatás" Jean Wallin, a strasbourgi Robert Schumann Egyetem tanára használt, azt jelenti, hogy a brüsszeli bürokrácia addig szavaztat egy tagországot, vagy tagnak kiszemelt országot, amíg az általa kívánt eredmény be nem következik.

A dánok azonban többször megismételt népszavazást követően is, csak úgy voltak hajlandók továbbra is bennmaradni a brüsszeli bürokrácia uralmává degenerálódott és magát Európai Uniónak elnevező államok feletti struktúrában, ha továbbra is csak dán természetes személy birtokolhat Dániában termőföldet, további feltételként szabták, hogy nem mondanak le a dán állam szuverenitásához tartozó monetáris felségjogokról és nem vetik alá magukat a frankfurti európai központi bank egyeduralmának. Dánia tehát megtartja saját, önálló központi bankját és rendszerét. Ehhez tartozik az is, hogy nem vezetik be Dániában a nyilvánvalóan puha valutává váló és ezért inflációs pénzt, az eurót. De még ahhoz is ragaszkodtak a dán polgárok, hogy megtartják saját dán útlevelüket, és nem kérnek az Európai Uniónak nevezett bürokratikus struktúra közös útleveléből.

E sorok írója személyes okokból rendkívül közel érzi magához a rokonszenves dán népet. Tisztelte és becsülte azt a Rasmussen dán miniszterelnököt, aki az EU soros elnökeként a bővítésre kijelölt államok képviselőivel az előzetes koppenhágai megállapodást az EU bővítéséről aláírta. Rendkívül szomorúan kellett tudomásul vennie, hogy Dánia és személyesen Rasmussen nem szégyelte rákényszeríteni a belépésre a pénzügyi oligarchia által kijelölt országokra azokat az igazságtalan feltételeket, amelyeket ez a koppenhágai előzetes megállapodás tartalmaz. Rasmussennek csak ahhoz lett volna erkölcsi joga, hogy olyan feltételeket ajánljon, amilyeneket a dán nép is el tudott magának fogadni. Ehelyett a jogok és kötelezettségek összhangját megtagadó, az egyenlő elbírálás és a viszonosság elvét elutasító ún. megállapodást ajánlott. Ez nem volt méltó egy olyan demokratikus meggyőződésű politikushoz, mint Rasmussen.

 

Magyarország tekintélyét megnövelné, ha ilyen megalázó feltételekkel nem vetné alá magát a brüsszeli bürokrácia diktatórikus uralmának.

 

Mellébeszélés, hogy Európához csatlakozunk. Nem csatlakozhatunk Európához, mert már Európa része vagyunk több mint 1100 éve. Egy anti-demokratikussá vált nemzetek feletti intézményrendszer uralmát utasítjuk el. Azt, hogy a részei legyünk egy olyan Szovjetunió-2-nek, amelyből a Szovjetunió-1-hez hasonlóan nem lehet kilépni, vagy kizárni valakit. Az Európai Unió legjobb értelmiségijeivel együtt mi is valljuk, hogy az érdemi demokrácia a legjobb társadalmi berendezkedés akkor, ha egyenlő erővel valósítja meg a kettős természetű ember kettős természetű igényeit.

Az ember egyszerre kíván szabad lenni és védelemben részesülni az egyenlőség segítségével, ha gyenge. Egyszerre van szüksége a szabadságra és a biztonságra. Amikor erős, akkor önző; amikor gyenge, akkor igényt tart az önzetlenségre és a részvétre. Vagyis olyan demokráciát akarunk, amely minden nemzedék számára folyamatosan megújítja a gazdasági és pénzügyi esélyegyenlőséget és ezáltal biztosítja az egyenlő erejű önzések egymásnak feszülésével azt, hogy minden egyes ember önzése a másik érdekeinél véget érjen és ezért kölcsönösen tiszteletben tartva egymást, demokratikusan viselkedjenek egymással szemben.

Az egyenlő esélyek biztosítása, az egyenlő elbírálás és a viszonosság követelménye azonban az államokra, és az államok feletti szervezetekre is kötelező. A demokrácia továbbra is azt jelenti számunkra, ahogyan azt Lincoln megfogalmazta, hogy ez a nép kormánya, a nép által, a népért.

A nemzetközi pénzoligarchia központi koordináló inézményeiben kidolgozott ENSZ-alapokmány is elismeri a népek és nemzetek jogát az önrendelkezéshez.

A mi meghatározásunk szerinti érdemi demokrácia nem létezhet olyan demokratikusan megválasztható és visszahívható tisztségviselők nélkül, akik a nyilvánosság nyomása alatt tűrni kötelesek a közvélemény bírálatát.

Az érdemi demokrácia megköveteli, hogy a választott politikai vezetők felelősségre vonhatók legyenek a közéleti vitákban, és elmozdíthatók a választásokon. Globalizálódó világunkban nem csak az erősek világát kell globalizálni addig a mértékig, amíg az átalakul a szabadsággal való visszaélés korlátlan szabadságává. Álláspontunk szerint a pénzügyi és gazdasági esélyegyenlőség biztosítékait is globalizálni kell kiegészítve a szolidaritás nemzetközi garanciáival. Ugyanis érdemi demokrácia nem valósulhat meg, hacsak a szabadságot hangsúlyozzuk ki a "szabadság-egyenlőség-testvériség" hármas követelményéből, ugyanis ez a három szétválaszthatatlan egységet képez. Éppen ezért mi is úgy véljük, hogy a globális szolidaritás, amely nemzetközi garanciákkal van alátámasztva elengedhetetlen feltétele annak, hogy egy olyan tisztességes és élhető világ jöjjön létre, amely nem ismeri az éhséget és a megalázó szegénységet, amely végső soron annak a terrorizmusnak is az oka, amely olyannyira megrázta az emberiséget. Éppen ezért az egyenlő esélyek, az igazságosság minden egyes ember és minden egyes nemzet között, elengedhetetlen előfeltétele a fenntartható erőforrásoknak, azaz, hogy földünk további nemzedékek számára is életlehetőséget biztosító otthon maradhasson.

Nem hiszünk a fenntartható fejlődésnek nevezett fenntartható növekedés, pontosabban az eladósítás és a fenntartható kamatfizetés szükségességében. Ehelyett földünk erőforrásainak a fenntarthatóságát hangsúlyozzuk. A szabályozatlan kereskedelmi és pénzügyi érdekek nem veszik tekintetbe a világ népeinek közös szükségleteit, érdekeit és értékeit, és ezért csak önös pénzügyi és profitérdekek szolgálnak egy szűk, pénzvagyonos réteg hasznára. Az Egyesült Nemzetek Szervezete elvileg alkalmas lehetne a világ népei közös szükségleteinek, érdekeinek és értékeinek a képviseletére, de jelenlegi szervezetében és működési rendjében erre nem alkalmas.

 

A világon uralomra segített pénzgazdaság (krematisztika) lehetővé teszi a magán-pénzmonopólium birtokosai számára, hogy igazgatási és gazdasági hatékonyság jelszavára hivatkozva korlátozzák a közéleti vitákat, a demokratikus nyilvánosságot, és erősítsék az adminisztratív ellenőrzést, és a rendőri eszközökkel gyakorolt uralmat. A történelem tanúsága szerint a demokráciára csak hivatkozó, de antidemokratikus eljárások és módszerek soha nem bizonyultak hatékonynak. Ha a lényegi demokráciát tagadó rendszerek is hatékonyak lehettek volna, akkor még ma is léteznének abszolút monarchiák, illetve diktatúrák.

Európa legkiválóbb értelmiségijeivel közösen valljuk mi is azt, hogy az Európai Unió és a jelenleg annak alapszabályát kidolgozó konvenció rossz irányban halad, amikor egy európai szuperhatalom alapjait kísérli meg lerakni és a brüsszeli bürokrácia struktúráit szövetségi állammá kívánja átalakítani. Az EU-nak nevezett bürokratikus államok feletti alakulat a most csatlakozásra kijelölt országokat rendkívül méltánytalanul kezelte és kezeli. Túlhatalmát arra használta fel, hogy diktálja egyoldalú feltételeit és nem tette lehetővé, hogy a csatlakozni szándékozó országok egyenlő feltételekkel és esélyekkel tárgyalhassanak. Az se véletlen, hogy itt nem egyenlő jogú partnerek társulásáról van szó, hanem már egy meglévő birodalmi struktúra kibővítéséről.

Brit szaklap még azt is megírta, hogy tulajdonképpen az egykori klasszikus gyarmattartó országok új gyarmatosítása van folyamatban, méghozzá sokkal olcsóbb módszerekkel mint a korábbiak, mert ehhez az új gyarmatosításhoz sem hadseregre, sem háborúra nincs szükség, csupán a tömegtájékoztatási eszközökkel, csupán a kézben tartott és függő helyzetű politikai elittel végrehajtott agymosásra.

Az Európai Unió magját képező országok a II. világháborút követően lényegesen magasabb egy főre eső juttatásban részesültek a Marschall-segély keretében, mint azok a nyomorúságosan alacsony összegek, amiket a brüsszeli bürokrácia kilátásba helyezett. A demokrácia elveit nyíltan feladó Európai Unió olyan szigorú kereskedelmi korlátozásokat vezetett be és próbál továbbra is életben tartani, amelyek lehetetlenné teszik, hogy Kelet- és Közép-Európa árúi egyenlő eséllyel versenyezhessenek. Mindennek következtében az elmúlt évtizedben nem csak hogy nem fejlődött ez a térség, hanem az itt lévő országok gazdaságai stagnáltak, vagy helyzetük romlott. Mindez arra utal, hogy az Európai Unió jelenlegi döntéshozói rövidlátóak, és egyben nyíltan önzők is. A belépni szándékozó országoknak fel sem ajánlottak egyenlő esélyeket biztosító feltételeket, vagy olyan kedvezményeket és felmentéseket, amilyeneket a korábbi tagországok kezdettől fogva és jelenleg is élveznek. A bővítésre kiszemelt országoknak feltétlenül alá kell vetniük magukat a közösségi jognak, kötelező belépni a monetáris unióba, be kell vezetniük a puha valutának és inflációs pénznek bizonyult eurót és végleg le kell mondaniuk monetáris felségjogaik maradványairól is.

Ugyanez a helyzet az Európai Unió védelmi rendszerével kapcsolatban is. Itt is kizárólag a brüsszeli diktátum érvényesülhet, szó sem lehet egyenlő felek mellérendeltségi alapon folyó, a kölcsönös érdekeket figyelembe vevő egyenjogú tárgyalásáról. A belépésre kényszerített országoknak ráadásul azt kell saját választópolgáraiknak mondani, hogy egy ilyen antidemokratikus kényszerítés nagyon is elfogadható, hiszen ezek az országok akarnak tagok lenni. Mindez azonban csak a látszat, valójában a brüsszeli bürokráciának és a mögöttük álló nemzetközi pénzügyi közösségnek fűződik érdeke ahhoz, hogy ezek az országok is teljesen az uralma alá kerüljenek.

Az Európai Unió integrált hatalmi elitje federális jellegű állami struktúra kialakítására törekszik, ahol az Unió nagy tagállamai kezében van a politikai vezetés és a hegemónia. A brüsszeli vezetésnek be kellene látnia, hogy egy virágzó Európához a kulturális sokszínűség, az eltérő nemzeti hagyományok és értékek megőrzése is hozzátartozik. Ezért önállóságukat megtartó egyenjogú államok és nemzetek önkéntes társulására van szükség, amelyek megtarthatják demokratikus struktúrájukat, és azt a képességüket, hogy továbbra is minden egyes tagállamban a nép kormányozzon, a nép által, a népért.

A brüsszeli bürokrácia diktatórikus merevségével lényegében egy újabb vasfüggönyt húz egyrészt az Unió tagjai, másrészt azon országok közé, amelyek kimaradtak ebből a rendszerből. Ez egyáltalán nem kívánatos fejlemény és a múltat idézi. Sokkal inkább arra a demokratikus rugalmasságra lenne szükség, amely lehetővé teszi, hogy Európa népei a legváltozatosabb formában együttműködjenek egymással. Óriási a különbség a valódi önkéntes társuláson alapuló együttműködés és a társulásra kényszerített lényegében újgyarmatosításnak alávetett országok beolvasztása között. Miután az Európai Unió államok feletti bürokratikus struktúrává alakult át, egyfajta nemzetek feletti szuperállammá, így nem teszi többé lehetővé, hogy az egyes nemzeteknek választási lehetőségeik legyenek, hogy kétoldalúan és sokoldalúan önkéntesen együttműködjenek.

Tisztában vagyunk vele, hogy az Európai Uniót megtervező, életre hozó és a saját érdekei szerint átalakító nemzetközi pénzügyi közösségnek olyan transznacionális igazgatási struktúrára van szüksége, amely lényegében felszámolja a nemzetállamokat. Ha nincs nemzetállam, akkor egyetlen nép se tudja magát kivonni az Európai Unióba bevezetett kamatkapitalista pénzgazdasági rendszerből. A magánpénz-monopóliummal működtetett pénzgazdaság körülményei között a hatalom elsősorban a nemzetközi pénzügyi közösség irányítása alatt működő európai központi bank és a bankrendszer egészének a kezében van.

A nemzetállamok felszámolása tehát a pénzügyi oligarchiának tehát alapvető érdeke, mivel a szuverén nemzetállam, mint önálló erőközpont mindig megteheti, hogy kivonja magát a nemzetközi pénzügyi közösség hegemóniája alól. A xenofóbiára, vagyis idegengyűlöletre való hivatkozás a lényeg megkerülését jelenti. Ez az idegengyűlölet nem fog eltűnni azáltal, ha a nemzetállamokat felszámolják. A nemzetállamok ma még lehetővé teszik a demokratikus akaratformálást és döntéshozatalt. A demokráciát meggyengítette az a tény, hogy az egyes országokon belül és az Európai Unió egészében, sőt globális szinten is a legigazságtalanabb vagyonmegosztási viszonyokat hozta létre, amelyek valaha is a történelemben léteztek. Ezeknek az igazságtalan vagyonelosztási viszonyoknak a kialakulását felgyorsította az, hogy a pénzügyi és korporációs hatalmával visszaélő uralkodó elit a demokratikus játékszabályok kijátszásával lecserélte a jóléti államokban működő szociális piacgazdaságot, a magánpénz-monopóliummal, eladósítással és kamatautomatizmussal működtetett pénzgazdaságra.

 

A 2002. decemberében Koppenhágában megtartott Európai Uniós csúcsértekezlet jóváhagyta a demokrácia alapelveit súlyosan megszegő, lényegében diktátumnak tekinthető előzetes megállapodást a brüsszeli vezetés és a belépésre kiszemelt 10 tagjelölt ország között. A döntéshozók nem voltak tekintettel arra a figyelmeztetésre, amit Európa legkiválóbb személyiségeihez tartozó értelmiségiek egy csoportja Koppenhágai Deklaráció címmel a döntéshozók elé terjesztett. Ebben így foglalják össze az előzetes megállapodással kapcsolatos aggodalmaikat:

 

"1. Az EURÓPAI UNIÓ DEMOKRATIKUS LEGITIMÁCIÓJÁNAK A HIÁNYA.

A növekvő szakadék az Európai Unió intézményei és Európa népei között, és az, hogy az Európai Unió elveszítette tömegtámogatottságát, megmutatkozott számos nemzeti választáson, és jól alátámasztja ezt a a tény, hogy átlagosan a választópolgároknak csak a fele találta fontosnak, hogy részt vegyen az Európai Unió parlamentjének a megválasztásában;

 

2. AZ EURÓPAI UNIÓ ALÁÁSSA A DEMOKRATIKUS NEMZETÁLLAMOKAT.

Az Európai Unió lépésről lépésre magához vonja a döntési hatásköröket fontos nemzeti kérdésekről az egyes nemzeti kormányoktól és törvényhozó testületektől, amelyeket megválasztottak, és amelyek politikai felelősséggel tartoznak nemzetük választópolgárainak. Ez az európai államok és nemzetek demokráciájának az alapvető aláásása;

 

3. A HAMIS ÉS MESTERSÉGES "EURÓPAI ÉRTÉKEK" TÁMOGATÁSA.

Európa erőszakos történelme nem jogosít fel minket annak az állítására, hogy az emberi jogok, vagy demokratikus megfontolások, például, az európai földrészre, vagy vezető államai világban játszott történelmi szerepére speciálisan jellemzők lennének. Az a kísérlet, hogy bizonyos értékeket úgy állítsanak be, mint "európai" értékek, hozzájárul ahhoz is, hogy kedvezőtlen megkülönböztetést tegyünk az igazi "európaiak" és a sok bevándorló között, akik szintén Európa határain belül élnek.

 

4. A NAGYTŐKE MEGHATÁROZÓ BEFOLYÁSA AZ EURÓPAI UNIÓ DÖNTÉSHOZATALÁRA.

A hatalmas nagytőke érdekei túlságosan befolyásolják az Európai Unió politikai döntéshozatalát, és a nagytőke támogatta az Európai Unió olyan kezdeményezéseit, mint az egységes piac és az egységes pénz, az euró. A nagytőke a meghatározó kezdeményezője olyan Európai Uniós intézkedéseknek, amelyek célja a gazdaság végletes liberalizációja, a közszolgáltatások magánkézbe adása, ezek mind olyan lépések, amelyeket folyamatosan szorgalmaztak olyan testületek, mint a Nagyiparosok Európai Kerekasztala, és az UNICE, bizalmasan együttműködve az Európai Unió Bizottságával.

 

5. A NEMEK KÖZTI EGYENSÚLY HIÁNYA AZ EURÓPAI UNIÓ KULCSFONTOSSÁGÚ DÖNTÉSHOZÓI KÖRÉBEN.

A nők politikai szabadságjogait korlátozza az a tény, hogy az Európai Unió intézményeinek a döntéshozói túlnyomórészt férfiak. Az Európa jövőjével foglalkozó EU-Konvenciót idősebb férfiakból álló csoport irányítja, és tagjainak csak az 1/5-e nő. Ez a kinevezett tagokból álló Konvenció nem tükrözi Európa lakosságát.

 

6. HIÁNYZIK A VÁLASZTÓPOLGÁROK NÉPSZAVAZÁSON MEGHATÁROZOTT DÖNTÉSEINEK A TISZTELETBEN TARTÁSA.
Számos olyan eset fordult elő, amikor az Európai Unió államainak a szavazópolgárai népszavazás keretében elutasítottak egy javasolt szerződést, majd ezt az elutasítást úgy manipulálták, hogy végül is jóváhagyásra kerüljön egy újabb népszavazás keretében. Új európai szerződéseket minden esetben népszavazásra kell bocsátani és a kormányoknak, valamint a parlamenteknek ezt a döntést, mint véglegeset tiszteletben kell tartaniuk.
Éppen ezért felszólítjuk az államok és kormányok vezetőit, akik összegyűltek Koppenhágában az Európai Unió csúcstalálkozójára, hogy fogadjanak el egy olyan kartát, amely az európai politikát új alapokra helyezi a következő alapelvek szerint:

- Az európai államok közti együttműködést elsősorban a kormányok között kell megszervezni és nem államok feletti szinten.
- Az államok feletti kötelező jogot csak olyan problematikus területeken szabad bevezetni, amelyek az egyes államok által nem megoldhatóak.
 
2003
Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció II.
9. fejezet
 


 

 

Kép

A magyar államháztartás hiányát nem takarékossági programmal és megszorító intézkedésekkel kell megoldani, hanem egyértelműen a gazdaság élénkítésével.
 
A gazdaság élénkítésére vonatkozó elsődleges és legfontosabb lépés:
 
Egyszerű többséggel kell módosítani a feles törvénnyel elfogadott MNB-törvényt úgy, hogy az állam magához vonja a monetáris felségjogokat, amelyek eredetileg is az államot illetik!
 
  • Ezzel az egyetlen törvénymódosító intézkedéssel 1996 óta először kerülhet adósságmentes és kamatteher nélküli pénz a magyar gazdaságba!
 
  • Az állam 1996 óta először áttérhet a külföldről behozott kamatozó, devizaalapú és magántulajdonú hitelpénz helyett a magyar munkával fedezett közpénz kibocsátásához.
 
  • Az olcsó jegybankpénzzel finanszírozott hitelek rendelkezésre bocsátása a lakosság részére pld. lakásépítésre, ESCO beruházások lebonyolítására
  • Az olcsó jegybankpénzzel finanszírozott hitelek rendelkezésre bocsátása a kis- és középvállalkozók részére a reálgazdaság érték előállító tevékenységének a finanszírozására

 

 

Választások 2014 - Lakossági szemmel

Az állam lehet a társadalmi átalakulás eszköze is

Az állam felruházása jogosultságokkal nem a tőke és a gazdasági uralom, hanem a nagy tömegek, a lakosság privilégiuma, joga és kötelezettsége

A magyar lakosság felismerte 2010-ben, hogy az alapvető társadalmi antagonizmus nem a kormányzás szintjén van. A megoldást tehát nem az államtól való eltávolodásban látta, amikor a kétharmados döntését meghozta.

A helyes irány továbbra is az állam megerősítése a jogaiban! Az állam a társadalmi átalakulás élére állhat, amennyiben él a nagy tömegek még megmaradt bizalmával.

A gazdasági antagonizmus az, amely ellen az államnak és a lakosságnak egymással együttműködve kell fellépnie.

Az állam dönthet úgy, hogy az egészséges társadalmi változások élére áll és a forradalom nélküli utat, az Alapjövedelem bevezetését mérföldkőnek tekinti amikor bebizonyosodott, hogy a mai kapitalizmus már egyre kevésbé képes megfelelni a polgári demokrácia normáinak!

 _______________________________________________________________________

 

 Bankárok Kiáltványa 


Ez az idézet az 1934-es "Bankárok Kiáltványából" elég összeesküvés-elmélet gyanúsnak tűnik, de utánanéztem a neten és nagyon sok helyen hivatkoznak rá, tehát mi van, ha mégis igaz... Ami talán sokkal lényegesebb, mint az, hogy ezt valóban leírták-e így az az, hogy a megfogalmazottak nagyon valóság-szagúak. :( (http://www.ivi.hu/blog-a-vilag-egy-uzleti-vallalkozas-1-resz

 

Forrás: Facebook 

 

 


 

Kép Mától él az új árverezési rendelet

 

Megjelent:
2010.04.14. 06:08
Frissítve:
2010.04.14. 06:07
 
A lakásokat nem lehet a becsérték 70 százalékánál olcsóbban eladni.
 
Hatályba lépett az a kormányrendelet, amely szerint a lakásokat csak az APEH Elektronikus Árverési Felületén lehet árverezni, nem olcsóbban, mint a becsérték 70 százaléka.
 
A tulajdonost az árverezésről az esemény előtt 30 nappal kell értesíteni.
Árverést csak önálló bírósági végrehajtó, vagy felszámoló kezdeményezhet.
A végrehajtók nevét, címét a PSZÁF közzéteszi a honlapján.
 
Az APEH az ingatlan becsértékét összeveti a saját összehasonlító értékadataival, és ha bűncselekményt gyanít, értesíti a nyomozóhatóságot.
Ha mindössze annyi a gond, hogy a becsérték 30 százalékkal kisebb az APEH adataiból következőnek, akkor az adóhatóság nem tűzi ki az árverést.
 
Ekkor a végrehajtó költségén az adóhatóság kér fel szakértőt, és annak a becsértékén lehet kitűzni az árverést.
 
Az APEH a beérkezés után 5 napon belül teszi közzé az árverési hirdetményt úgy, hogy azt - a közzétételtől számítva - 45-60 napon belül tartják meg.
 
Az árverés 3 napig tart, a licitálóknak a becsérték 2 százalékát kell előlegként letenniük.
 
A mától hatályos új szabályokat a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
 
 

 

Forrás: MTI
 

 

 

A mappában található képek előnézete Amerikai elnökök